Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-64

ieczember 20-án, kedden. 197 64. országos ülés 1910 a tak volna az állatok, vagy Dániában, északi Németországban is, a hol a tejgazdaság óriási. De legmagasabb foka az állattenyésztésnek, a mely egyúttal az alárendelt fokoknak is előmozditója, a tenyészanyag nevelése. Ez tulaj donképen az, a mi minden tenyésztőt állandóan serkent a tenyésztésnek előbbrevitelére, a minek az angolok nagy sikereiket köszönhetik, kiknek azonban módjukban is van a tenyészanyagot nagy pénzen, tehát tenyésztőknek rendkivüli előnyére értékesiteni. Hiszen Svájcz jóformán saját tenyésztéséből nem eszik egy darab marhát sem, csak kimustrált, öreg állatokat fogyaszt, a többi pedig tenyészanyagként megy ki a szélrózsa minden irányába a külföldre és Svájcz husszükségletét más országok fedezik. Ez mutatja, hogy a tenyészanyag előállítása és értékesitése mily rendikvüli nagy hatással van az egész tenyésztésre és mily rendkivüli előnyöket nyújt azoknak az országoknak, a melyekben a tenyésztést eme fokra tudják emelni, (Ugy van! Vgy van !) Ne méltóztassék azt gondolni, hogy a mi tenyésztésünk nincs oly fokon, hogy ne tudnánk tenyészanyagot előálhtani. Már a múltban, hat évvel ezelőtt egy Oroszországban rendezett nagy nemzetközi tenyészállat-kiállitáson, melyen a magyar kormány szarvasmarhaanyagunkkal is részt vett, az összes dijakat mi nyertük meg, lefőztük Svájczot, Németországot, Angliát, Dániát, az összes dijakat megnyertük és az állatokat oly magas árban értékesítettük az orosz gazdáknál, hogy nemcsak a bevásárlási ár térült meg, de az összes rezsiköltség is, melyek kapcsolatosak voltak, sőt néhány ezer korona tiszta haszonnal jöttem vissza, pedig három hónapot ugyanabból a pénzből ott töltöttem Oroszországban. Ugyancsak a román király negyven éves jubileuma alkalmával Bukarestben rendezett nagy kiálütás alkalmával is megnyertük az első dijakat. Tehát nekünk is van ilyen tenyésztésünk és volna még sokkal jobb, a mint elismerték ezt tavaly azok az idegenek, kik a mi országos állatkiálhtásunkon voltak, mondván, hogy ők nem képzelték, hogy Magyarországon ilyen rendkívül nagy értékű és gazdag tenyészanyag található. A baj csak az, hogy nekünk nincs kivitelünk. Nyugat felé nincs kilátásunk ; csak egy utunk van : a Kelet felé ; nekik ott szükségük van a tenyészanyagra. Ha tehát biztosítottuk volna ezen szerződésben a tőlünk való bevásárlást, ezzel nekik is használtunk volna és magunknak is. Mindezt talán a jövőben lehet majd figyelembe venni. (Elénk helyeslés.) Legyen szabad ezután áttérnem azokra az állattenyésztési kérdésekre, melyek a tárgyalás során érintve lettek. Valahányszor húsz éven keresztül hivatalos minőségemben a házban földmivelési vonatkozású tárgyaláson hallgatója voltam, vagy egyáltalában mezőgazdasággal kapcsolatos ügyek a képviselőházban tárgyalva voltak, mindig azon reményben jöttem ide, hogy majd most fog a magyar törvényhozás az állattenyésztés kérdésével foglalkozni, mindannyiszor sajnos mindig azzal a csalódással kellett távoznom, hogy ugy látszik, ennek az ideje még nem érkezett el. Most azonban nagy örömmel konstatálom, hogy ez az időpont elérkezett. A törvényhozás nemcsak egy magas színvonalon tartott vitában, de igazán az ügy iránti melegszívű érdeklődéssel, a legjobb indulattal és áldozatkészséggel karolja fel az állattenyésztés kérdését. A szónokok mind, kik ebben az ügyben felszólaltak, rehabilitálják a magyar állattenyésztésnek költött rossz hirét és bebizonyították ugy az előadó ur, mint a szónokok, hogy sem depekoráczió, sem hushiány nincs, hanem a mi állattenyésztésünk olyan fokon áll, mely a vele szemben táplált igényeket kielégíteni képes. Én egyszerűen csak nyugtázhatnám ezeket az elismerő szavakat, azonban mégis rá kell térnem ezen kérdésekre is, még pedig azért, mert ugy az előadó urnak, mint a szónokoknak bizonyításával nem vagyok kibékülve, s én őket a bizonyító eljárásukban nem követhetem. Nem követhetem azért, mert hiszen azt, hogy nincs depekoráczió, hogy a magyar állattenyésztés fejlődik, ők statisztikai adatokkal igazolták, de olyan adatokkal, melyek erre teljesen alkalmatlanok. Bár a statisztika ismerten oly tudomány, melyet ügyes kézben pro és kontra egyaránt fel lehet használni, de az itt használt statisztikai adatokat annyira eltérő módon és időben, annyira eltérő eszközök igénybevételével gyűjtik, hogy ezeket egymással szembeállítani és ebből következtetéseket levonni egyáltalában nem lehet. Magyarországon állatszámlálás, törvényesen elrendelt állatszámlálás csak kétszer volt, 1884ben és 1895-ben, azóta nem volt. Nehéz egy országban állattenyésztési politikát csinálni, a mely 16 éve tulaj donképen tájékozatlan az állattenyésztés mikénti állapotáról. Pedig ez így volt. Azok az adatok, a melyek 1904-től kezdve folytatólagosan egészen 1909-ig nekünk rendelkezésünkre állanak, nem állatszámlálási adatok, hanem az 1894 : XII. t.-cz. értelmében elrendelt állatösszeirási adatok. A különbség az, hogy az állatszámlálás 24 óra alatt a helyszínén megjelent számlálálóbiztosok által lett végrehajtva, mig ez az állatösszeirás hónapokon keresztül a községi jegyzők és birák által a kupaktanácsban lesz összeállítva és járásonként, megyénként összeadva, a földmivelésügyi ministeriumhoz felterjesztve, és ebből készül a kimutatás. Ez volna az egyik különbség. A másik az, hogy mindkét törvényes állatszámlálás késő őszszel történt, mikor még megvan az egész hizlalt állomány és az egész évi szaporulat, az állat összeírása pedig tavaszszal történik, mikor az évjárat szaporulatából alig van valami és a hizlalt anyag az istállókat már elhagyta. Ezek a különböző feltételek teljesen diszkvalifikálják az eredményeket arra, hogy ezeknek egymással való szembeállításából következtetéseket lehessen levonni. Egyet azonban merek mégis állítani az állatösszeirás alapján : azt t. i., hogy annyi állat, a mennyit az