Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-64

192 64. országos ülés 1910 deczember 20-án, kedden. gondoskodásban részesüljön, mint más államokban, a hol mezőgazdasággal is foglalkoznak. A mi az állattenyésztés terén a legelők felújítását vagy szaporítását illeti, elismerem, hogy erre nálunk szükség van. De nem érthetek egyet azzal az egyoldalú politikával, a mely most ezen a téren a földmivelésügyi ministeriumban elvileg ki van mondva, mert tessék visszatekinteni, mi okozta a múltban Magyarországon azt, hogy ma egyelőre husdrágaság van. Az, hogy a hol nagyobb, 1000—2000 holdas legelők voltak, a mint megjöttek a száraz idők, takarmányt nem lehetett termelni, a legelőről leszorult jószágot a gazdák az érték 40—50%-áért kénytelenek voltak eladni az olaszoknak. Tessék megnézni, hogy a határon mennyi tehenet és tenyészállatot vásároltak meg akkor az olaszok, a kik ezeket akkor kiszállították és ma abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy vagy vissza kell vásárolnunk, vagy pedig az állattenyésztést nélkülöznünk kell. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elismerem, hogy a legelők fentartására, szaporítására szükség van. De engedelmet kérek, arról a vidékről hozok itt fel eseteket, a hol ismerős vagyok, Somogy vármegyéből, tessék megnézni, hogy amely községeknek meg lett engedve a legelők felosztása, ott az állatállomány háromszor akkora, mint volt addig, a mig legelők voltak. A tapasztalatokból tudhatjuk azt, hogy ma Magyarországon az u. n. nyugati fajmarhát kultiválja minden gazda ember, a mennyire lehet, mert ez sokkal gyorsabban fejlődik, mint az u. n. magyar fajta marha és ezenkívül több húsa van, tehát ezt kezdik meghonosítani, a mint én tudom, Magyarországon háromnegyedrész mennyiségben és csak egynegyed részben tartják a régi fajta magyar szarvasmarhát. Hogyha nyugoti fajmarhát megtekintjük, azt találjuk, hogy jobban bevált a hustenyésztés szempontjából és ez a járást gyűlöli, kizárólag csak annyira van szüksége, hogy a levegővel érintkezhessek. De hogyha órákig kell neki járnia, mig a legelőre kerül, ez nem tesz neki jót, és hogyha az ősz beáll ós az állat odahaza nincsen jól ápolva, tönkretéve került be az istállóba, akkor ki van téve a gazda annak, hogy jószága elpusztul. Azért ismétlem, hogy ezen a kérdésen nem csak a legelők felújításával lehet segíteni. Ott van pl. az én vármegyém, a hol 12 —14 lépés mély utak vannak a legelőre és ez egyike a legjobb búzatermő földeknek, a mikor megjön a Julius, augusztus, szeptember, október, november, ezekben a hónapokban ott senki füvet nem talál a földön, épen azért szükséges, ismétlem, Magyarország vidékeihez képest, a legelő kérdését megoldani és csak annyi legelőt fenhagyni. a mennyi az állatállományhoz feltétlenül szükséges, hogy a mikor reggel meg van rendesen etetve, a levegővel érintkezhessek. Ott, a hol a legelők akként vannak felosztva, mint azt a szükség megkívánja, ott a gazdaközönség kétféle jótéteményben részesül. Miért ? Mert a mit felszánt földet, ott megtermesztheti azt a takarmányt, a mit a jószág nyáron élvez, a mikor a jószág kimegy a koplaltatóra és a mit a nyáron meg nem etet vele, az, mikor a szárazság bekövetkezik, tisztán megmarad a télre. Ebből következik, hogy ilyen helyen a jószágállomány kétszer-háromszor akkora lehet, mint hogyha csupán legelőkre számítunk. Méltóztassék megnézni Szlavóniát. Én ismerős vagyok az ottani viszonyokkal. Mit találunk ott ? Hogy a marhaállományt télen is kint hagyják, csakhogy ennek az a következménye, hogy 4—5 éves korában nem ér annyit az a marha, mint a mienk egy éves korában, a melyet istálóban neveltünk. És ha azt méltóztatik gondolni, hogy mint egyszerű polgár nem helyesen oldom meg a kérdést ezen a téren és nem tapasztalatból beszélek, akkor tessék áttekinteni Poroszországba vagy Ausztriába, a hol nem legelőn tenyésztenek, hanem istállótermelést folytatnak. Csak annyi legelőt hagynak meg a mennyi szükséges arra, hogy az állatállomány a levegővel érintkezhessek. A mi, t. ház, az u. n. megélhetési módot illeti, erre nézve szükségünk van, hogy a birtokpolitikát megerősítsük még pedig akként, a hogyan azt Darányi Ignácz volt t. földmivelésügyi minister ur már megkezdette, a ki egy olyan törvényjavaslatot készített elő, a mely a jövőnek rendületlen alapját képezheti. Szükség van pedig erre azért, a mint ezt már hangsúlyoztam, mert a vidék lakosságának 20%-a bevándorol évenként Budapestre, Fehérvárra, szóval a nagyobb városokba. Sőt más téren azzal találkozunk, hogy a mai szorult anyagi viszonyok között azok a kis exisztencziák, a kiknek a földje sajnos nem szaporodott, de maguk szaporodtak és még egy kis jólétnek örvendenek, elviszik fiaikat az iskolába és ott taníttatják. Hogyha végigtekintünk azon, találjuk 20 % bevándorol a fővárosba és itt különféle alkalmazásban kívánja az életfentartását biztosítani; az iskoláztatás terén pedig bizonyára igazat adnak nekem, hogy a tanulók száma mégannyi, mint ezelőtt 25 évvel volt. Pedig, ha itt ügyes, helyes gazdasági politika volna, és ha az a törvényjavaslat, a melyet én óhajtok, le volna téve ennek a háznak asztalára, akkor meggondolnák magukat az emberek, mielőtt vinnék a fiaikat középiskolába, hogy a jogi pályát elvégezzék és aztán várjanak állásra a legtöbb esetben, a mig állásuk nincsen, nyomorogjanak: ott hagynák ezt a pályát és azt mondanák, hogy hiszen nekem is van annyi tehetségem, hogy bérelhetek 50—100 holdat, azon tisztességesebben megélhetek, mint ha elmegyek egyszerű dijnoknak, a kinek napi egy forint a fizetése. Ha tehát Magyarország jövőjét biztosítani akarjuk, ha ezeket a súrlódásokat meg akarjuk szün-