Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-63

63. országos ülés 19Í0 deczember 19-én, hétfőn. 173 szó ezekben az ankétekben és agitácziókban, ez mutatja, hogy nem volt meg a teljes objektivitás azokban, kik a drágaság elleni mozgalmakat vezették. Mert ha husdrágaságról kell és lehet beszélni az országban, még sokkal inkább kell és lehet beszélni, mint azt itt sokan kimutatták, az iparczikkek, a lakás, a munkabérek megdrágulásáról. Tény az, hogy az élet minden vonalon megdrágult, és miután az árdrágitó tényezők mindig egymásra hatnak, és egy tényeznőek megdrágulása feltétlenül maga után vonja a többi tényezőknek ilyen irányú hatását, tehát a husdrágaság következménye az általános drágaságnak, s igy ezt egjredül kipéczézni nem mutat objektivitásra. Ha mégis az történt, hogy csak a husdrágaságot élezték ki ennyire, ebben én tendencziát kell hogy lássak, és pedig a szabad kereskedelmi haladás irányában az agrárvámok ellen, és különösen abban az irányban, hogy ezen agitácziók a történelmi osztályokat és különösen a mezőgazdasági osztályokat — felsőket és alsókat egyaránt — igyekeztek megerőtleniteni azzal, hogy a törvényhozást rákényszeritsék olyan intézkedésekre, melyek a mezőgazdasági osztályok gyengítésére vezettek volna. (Igaz ! ügy van ! balfélől.) Miután én igy fogom fel a tendencziáját ezeknek az agitáczióknak, ezt igazolni óhajtom azzal, hogy az agitáczió hevességét egyáltalában nem indokolta a husdrágaság, melyet annyira felpanaszolnak. Mert a husdrágaság olyan mértékben, mint ezek az ankétek hangoztatták, nincs meg ; a húsárak emelkedése nem oly mértékű, hogy indokolnák ezt a heves agitácziót. 1905-ben, 1906-ban és 1907-ben, tehát részben akkor, mikor még szerb bevitelünk is volt, a hus tulaj donképen drágább volt, nagyban való árait tekintve, mint most, és akkor ez az agitáczió nem fordult elő az országban. Pedig ha az illető körök akkor is tényleg szocziális szempontokat követtek volna és a néj) élelmezése érdekében szükségesnek tartottak volna akcziót indítani, akkor már 1905—7-ben is kötelesek lettek volna ilyen akcziót inditani és erre a husdrágaságot, mely nagyobb volt, mint ma, felhasználni. Ázt látjuk ugyanis, hogy 1905—7-ben a középrninőségü magyar ökör ára 62 korona 16 fillér volt, 1905-től 1910-ig 66—70 korona. Az emelkedés tehát 7—10% mindössze. Azt látjuk, hogy a búza ára most a hatvanashetvenes évek nívóján van, és azt tapasztaljuk, hogy ez idő szerint Belgrádot és Csikágót kivéve, legolcsóbb a hus épen a budapesti piaczon. Minden világpiaczon, hol a húsfogyasztás tényleg jelentékeny, nagyobb a marhának az átlagára, mint a budapesti piaczon. Azonban ne a statisztikát keressük, ne azt igyekezzünk megállapítani, hogy tényleg mennyivel emelkedett a hasnak az ára, mert azt, hogy drágaság bizonyos mértékig van, statisztikai adatokkal igazolni, igazán felesleges, ebben valamennyien megegyezünk. Ha azonban a drágasági okokat kutatjuk és minden okot sorba veszünk, azokat is, melyek az egész világpiaczon érvényesülnek, és azokat is, a melyek lokális jelentőségűek és ha ezeket mind figyelembe veszszük, akkor semmi esetre sem fogunk az akczióban addig a határig elmenni, a mely határig elment például Budapest törvényhatósága, és nem fogunk addig elmenni, a meddig elmentek az ipartestületek és több kereskedelmi testület, a melyek követelték az élő állat behozatalát, az argentínai hus behozatalát, s kívánták, mint Sándor Pál t. képviselőtársam, a husvámok leszállítását, ha már élő állatot be nem hozhatunk. Ha ezeket az okokat mind sorba fogjuk venni, feltétlenül okjektiv ítéletet fogunk megkonstruálni s nem kívánunk majd a magyar gazdaság kárára a törvényhozástól semminemű intézkedést. Az általános okok közül, melyek a drágaságot előidézték, véleményem szerint, nagyfontosságú az a tény, hogy megszűnt az európai piaczokon az a nagy kínálat, mely a 70-es években indult meg az által, hogy Amerikában igen nagy, bőven termő és jóformán teljesen ingyen nagy területek jutottak mezőgazdasági kultúra alá, melyek horribilis mennyiségű mezőgazdasági terményt zúdítottak az akkor még nem védett európai piaczra, és itt előidézték a mezőgazdasági terményeknek óriási árdevalváczióját. Igaz, hogy akkor ép azok a tényezők, a kik most a mezőgazdasági uzsorát szeretik hangoztatni, egyáltalában nem siránkoztak azon, hogy a mezőgazdaság deficzites üzemmé lett, hanem vígan vásárolták össze azokat a földterületeket, a melyeket épen azért voltak kénytelenek a kis- és nagygazdák eladni, mert a mezőgazdaság az egész világ versenyében helyét megállani nem tudta, s miután védelmet nem kapott volt, nem fizette ki magát egyáltalában a magyar mezőgazdasági termelés. Milyen óriási intenzivitással fokozódott akkor a mezőgazdasági termelés, azt nem kell bizonyítani, azt valamennyien tudjuk. De hogy ez megszűnt, s ennek megszűnése az egész világpiaczon az élelmiszerek árának emelkedésére vezetett, e tekintetben bátor vagyok James Hűlnek The World's Work-ban közzétett adataira hivatkozni, a ki kimutatja három legrégibb amerikai őstermelő államban, Ohió, Michigan és Newyorkban, hogy míg 1882-ben 5,633.400 acre volt búzával bevetve, 1907-ben 3,176.000 acre, s igy két és fél millióval kevesbedett a búzával bevetett terület. Természetes, hogy ennek az óriási területnek hiányát a mezőgazdasági piacznak éreznie kellett. Ezzel szemben a termelés, a mely 1882-ben 87 millió volt, 1907-ben már csak 50 millió, tehát 37 millió hiányzott a kínálatból. A kínálat megcsökkenése pedig nem vezethetett egyébre, mint az áraknak emelkedésére. Ezzel szemben ugyanakkor Amerikában az ipari népesség négy millióval szaporodott; ezen négy millióval megszaporodott népességnek a fogyasztása azonban nemcsak a szám növekedésével arányban fokozódott, hanem fokozódott annak fogyasztási képessége is. Ha Amerikában az 190Ctól 1909-ig terjedő tiz év alatt vesszük az átlag-