Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-63

174 63. országos ülés 1910 deczember 19-én, hétfőn. árakat az élelmiszereknél 100-nak, akkor azt fogjuk látni, hogy 1908-ban már nem 100, hanem 133 volt, 1909-ben 153, 1910. januárban 169, februárban 175, márcziusban 181. Tehát épen ott, a honnan az európai mezőgazdaságot a nagy kínálat folytán a legnagyobb veszély fenyegette annak idején, a mezőgazdasági termények ára magasabb mint Európában. Megszűnt tehát az a nagy kínálat, a mely sokszor elárasztotta volt az európai piaczokat és így ez másra, mint a mezőgazdasági termékek árának emelkedésére nem vezethetett. Szterényi igen t. képviselőtársunk mint az általános drágaság okát megemlítette az arany vásárló erejének csökkenését, a mi azáltal állott be, hogy az aranytermelés hihetetlen mértékben fokozódott. Adatainak kiegészítésére csak egy adatot vagyok bátor még megemlíteni, és pedig azt, hogy a míg 1873-ban az egész világ aranypénze 1209 millió arany dollárt tett ki, 1890-ben már 2000 millió, 1905-ben pedig már 6500 millió aranydollárt tett ki a világ aranypénz-készlete, és így igen természetes, hogy a pénz bősége, annak fokozódása egyszersmind fordított arányban van a pénz vásárló képességével. Ez az ok is a mezőgazdasági termények árának emelkedésére vezetett a nélkül, hogy bármiféleképp szükség lett volna arra, hogy a mezőgazdák maguk emeljék terményeik árát, és így — mint a hogy megvádolták őket számtalanszor •— maguk idézzék elő saját hasznuk érdekében a mezőgazdasági termények nagyobb áremelkedését. A harmadik ok, a mely az egész világpiaczon az árak emeléséhez vezetett, a termelés megdrágulása. A termelést részben épen a merkantilistaosztály drágította meg, még pedig azzal, hogy felemelte minden mezőgazdasági eszköznek árát; mert ha minden mezőgazdasági gépnek és eszköznek ára emelkedik, ennek visszahatása kell, hogj^ legyen a mezőgazdasági termékek árára is. De másrészt azzal is emelte a merkantilista-osztály a mezőgazdasági termelés árát és kiadásait, hogy magához vonta a jobb munkabérek révén a mezőgazdasági munkásokat. Hiszen a mint a mezőgazdasági munkás a ki bizonyos időszakban gyári foglalkozást talál, megtudja ott kapni a maga nagyobb munkabérét, nagyon természetes, hog}^ mikor visszamegy a mezőgazdasági foglalkozásba, az iparban élvezett munkabért fogja követelni a mezőgazdától is és a mezőgazdaság, hogy munkást egyáltalában kaphasson, kénytelen emelni a mezőgazdasági munkabéreket, daczára annak, hogy esetleg az ő haszna a termelésben egváltalában nem fokozódott. A negyedik ok, a mely az egész világon a mezőgazdaság termelés árainak emelkedésére vezetett az, hogy maga a mezőgazdasági és az ipari munkás-osztály mint fokozottabb igényű fogyasztó jelenik meg napról-napra a jnaezőkon. Mert a munkabérek emelkedését kétféle szempontból lehet figyelembe venni. Az egyik szempont az, hogy abszolúte véve emelkedtek-e a munkabérek. Mindannyian tudjuk, hogy igen. A második szempont azonban az, vájjon a mezőgazdasági munkabérek emelkedése vásárlóképesebbé tette-e a mezőgazdasági és az ipari munkást, mint a milyen annakelőtte volt. A szocziáldemokraták és a merkantilisták sokszor tagadásba veszik azt, hogy a munkabérek emelkedése vásárló-képesebbé tette a munkást. Ezzel a tagadással azonban szembenáll az a kétségtelen tapasztalati tény, hogy ma a munkás életmódjának nivója feltétlenül emelkedett, és ő abból a munkabértöbbletből, a melyet az ipari és mezőgazdasági munkabérek emelkedése révén el tudott érni, mindig nagyobb százalékot fordit élelmének megjavítására, és ő is közvetlenül a maga nagyobb fogyasztási igényeivel hozzájárul a mezőgazdasági termények és általában az élelmiczikkek árának emeléséhez. Egy ötödik ok, a mely a mezőgazdasági osztály minden részvétele nélkül emelte a mezőgazdasági termények árát, az Európaszerte túltengő militarizmus. A mai hadviselési mód mellett évről-évre milliárdok vonatnak el a prodiiktiv foglalkozásoktól. Milliárdokat ölnek bele olyan területbe, a hol a produktív munkának még a lehetősége is ki van zárva, és évről-évre százezreket vonnak el mezőgazdasági vagy ipari munkából, elvonják pedig 2—3 esztendőre, a mi által természetesen csökkentik és drágítják a termelést. Oka a drágaságnak az is, hogy a hadfelszerelésekre elköltött milliárdok csökkentik a produktív foglalkozások tőkéjét. E mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milliárdokat egyenesen elpazarolnak a levegőbe, elsülyesztenek a tenger fenekére. Hogy csak a legutóbb lefolyt háborúra, az orosz-japán háborúra utaljak, micsoda rengeteg tőkéket sodort az a tenger fenekére és oszlatott szét puskapor alakjában a levegőbe ! Lehetetlen, hogy ezt a produktív foglalkozások meg ne érezzék. Az pedig, a mit Magyarországon fordítunk hadi kiadásokra, nagy részben véglegesen elvész a magyar gazdaság számára, mert az még abban az arányban sem foly vissza ipari részesedés formájában, a melyre a kvóta szerint igényünk van. A földmivelésügyi minister ur kétségbe vonja... Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minister: Nem kétségbevonom, hanem állítom, hogy nem így van ! Hallej" István : Tehát állítja, én azonban ennek daczára, ismerve a magyar részesedését a hadi szállításokban, fentartom, hogy igenis az általunk hozott áldozatok nem folynak vissza olyan arányban, mint a hogy az jogos volna. Nem akarok egyenesen a haditengerészetre utalni, a hol a közeljövőben hozandó igen nagy áldozatok egyáltalában semmit sem fognak nekünk jövedelmezni, hanem a hadsereg szállításaiból általában nem kapjuk meg a bennünket megillető részt. Ezeket az általános okokat, a melyek az egész világon érvényesülnek, semmiféle rendszabálylyal