Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-63

172 63. országos ülés Í9Í0 deczember 19-én, hétfőn. Sümegi Vilmos : Nagyon helyes ! Popovics Vazul István: Bocsánatot kérek, hogy a t. háznak drága idejét igénybevetterh, (Halljuk ! Halljuk !) de azt, a mire rámutattam, nagyon fontosnak tartom. Nemcsak kereskedelmi és ipari összeköttetésre, hanem barátságos összeköttetésre van szükségünk; egymásra vagyunk utalva, örüljünk, ha azok a népek ott Keleten támaszt nyernek Magyarországban és örüljünk, ha Magyarország legalább szellemileg meghódítja a Keletet. Elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és taps a ház minden oldalán. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Nyegre László jegyző: Haller István ! Haller István : T. ház ! Nekünk, a mikor a szerb kereskedelmi szerződést tárgyaljuk, tulaj donképen két kötelességünk van : az egyik kötelesség elfogadni és beczikkelyezni ezt a nemzetközi szerződést ; a másik megfelelni azokra az agitácziókra, a melyek a házon kivül a szerb szerződéssel kapcsolatban hónajsokon keresztül folytak ebben az országban, megfelelni sine ira et studio, hogy mindazt a mérges anyagot, a melyet ezzel a kereskedelmi szerződéssel kapcsolatosan a magyar társadalomba belevittek, a törvényhozás auktoritása a magyar társadalomból újból kivonja, hogy azok káros hatásukat, a melyek feltétlenül be fognak következni, kifejteni ne tudják. Ebből a szempontból igen csodálkozom és a magam részéről sajnálom, hogy a merkantilisták, a kik a házon kivül épenséggel nem fukarkodnak a szerb kereskedelmi szerződés megbirálásával, a kik a házon kivül igen nagy erővel képviselik meggyőződésüket, itt argumentumaikkal nem lépnek fel és nem adnak nekünk és az országnak alkalmat arra, hogy ezeket az argumentumokat itt komoly mérlegelés tárgyává tegyük, és a mennyiben nekik igazuk van és álláspontjuk igazolására valamit fel tudnak hozni, azt kellően méltányoljuk. (Zaj. Elnök csenget.) Áldozatot hoz a mezőgazdaság a szerb kereskedelmi szerződés elfogadásával, és ezt elismerte az indokolás is, a mely a 10. oldalon azt mondja, hogyha mi egyáltalán akarunk Szerbiával kereskedelmi szerződést kötni, akkor nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy a szerb mezőgazdasági termények bevitelét Magyarországba valamiképen megkönnyítjük, tehát nekik mezőgazdasági téren teszünk engedményeket. Nagyon természetes, hogy ha mezőgazdasági téren teszünk engedményeket, az valamiképen érinti a magyar mezőgazdasági osztályt. És a mennyiben az engedmények megadásába hajlandó volt belemenni a múltban és a magyar mezőgazdaság érdekeinek veszélyeztetése nélkül a jövőben is hajlandó lesz belemenni, ugy a magyar mezőgazdaság tényleg lojális volt az ipar és kereskedelmi érdekekkel szemben, és igy elvárhatta volna, hogy a kereskedő és ipari osztályok ne vádolják a magyar mezőgazdaságot, ne illessék mindenféle invektivákkal, hanem ellenkezőleg elismerjék annak lojalitását, és az ő irányában is oly kulanteriával legyenek, hogy nem kivannak semmi olyat, a mi a magyar mezőgazdaság hátrányát idézi elő. Az egész akczió, a mely a házon kivül a szerb kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban a merkantilisták vezetése alatt folyt, tulaj donképen az agrár védvámok ellen irányul, és ezeken akart volna rést ütni a szabad kereskedelem javára. Es itt nagy köszönettel és elismeréssel adózunk a földmivelésügyi minister urnak, a ki nem volt hajlandó e tekintetben egyetlen lépést tenni abban az irányban, melyet a merkantil agitáczió követelt. Elfogadjuk a szerb kereskedelmi szerződést, elfogadjuk mi, a mezőgazdák képviselői, habár bizonyos csalódásunkról kell számot adni a szerb kereskedelmi szerződéssel kapcsolatosan. Csalódásunk elsősorban az, hogy a román szerződés tárgyalása alkalmával a földmivelésügyi minister ur kifejezetten Ígéretet tett arra, hogy a WekerleBienerth-féle titkos egyezményben kontingentált husmennyiséget nem fogja meghaladni. Június 28-án azt mondta a minister, hogy a tárgyalásokat a magyar kormány ugy kivánja vezetni, hogy az előző kormány által az u. n. titkos pótegyezményben kontemplált huskontingensen innen fog maradni. Már akkor voltam bátor megjegyezni, hogy a földmivelésügyi minister urnak ezt az igéretét és e kívánságát, mint kívánságot és ígéretet honoráljuk, de kifejeztem aggodalmamat, hogy a t. földmivelésügyi minister ur nem fogja tudni megtartani igéretét, mert nekünk, sajnos, igen sokszor volt alkalmunk látni, hogy a magyar kormány szándéka és Ígérete az osztrák kormányok hatalmával szemben nem tudja megállni a helyét és ezt akkor bátor voltam kifejezni. De nem rekriminálunk e miatt; mi a huskontingens túllépését tényleg annak a kényszerhelyzetnek rovására irjuk, a melyet teremtett a husdrágaság fokozódása és azon agitáczió, a melynek valamely csillapítására gondolt a t. földmivelésügyi minister ur, a mikor ötvenezer sertéssel a kontemplált husmennyiséget túlhaladta. A szerződés megkötését indokolja főként az a tény, hogy ipari kivitelünk Szerbiába csakugyan valamivel megcsökkent, bár ez igazán oly minimális, hogy ebből a magyar iparra valószínűleg nagyon csekély kár háramolhatik. 1905-ben részesedésünk volt Szerbia bevitelébe 60%-a, 1908-ban ez csökkent 42 %-ra ; az egész csökkenés volna tehát 18 %. Ha azonban figyelembe vesszük a magyar és az osztrák iparnak részesedését a szerb bevitelben, akkor ezen 18 %-ot megosztva a két állam közt, nagyon valószínű, hogy a legminimálisabb az a kár, mely a szerb kereskedelmi szerződés fennállásának hiányából a magyar ipart érte. Nem elégíti ki azonban a szerb kereskedelmi szerződés azon érkekeltségeket, a melyek a legnagyobb agitácziót fejtették ki a szerb kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban a husdrágaság ellen. Már maga az a tény, hogy a drágaságot ezek az agitácziók igyekeztek lokalizálni a husdrágaságra és hogy nyilvánosan csak a husdrágaságról volt