Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-62

62. országos ülés 1910 deczember 17-én, szombaton. 151 És itt legyen szabad egy megjegyzést tennem a magyar gazdaközönségnek ugyancsak napirenden levő kérvényére, melyben egy állítás foglaltatik, a melyet czáfolatlanul hagyni nem lehet. Azt állitj a a gazdaszövetség kérvénye, hogy az iparczikkek 150—200 százalékkal drágultak és hogy a részvénytársaságok a kartellek folytán 40—50 százalék osztalékot nyújtanak. Megengedem, vannak egyes esetek, hogy 40—50 százalék az osztalék, de ezek nagyon sporadikusak. Tény az, hogy 1909-ben 622 ipari részvénytársaság 936 ipari vállalattal állott fenn Magyarországon és ebből 173 társaság, 114 millió tőkével, veszteséggel dolgozott, egy fillér osztalékot sem fizetett. A többi pedig átlag 7-5% osztalékot fizetett. Azt hiszem, az ipari koczkázat mellett ez az átlag bizony nem túlságosan magas. Mindössze 103 részvénytársaság van ezek között, a mely 10 százaléknál magasabb osztalékot fizetett. Bar la Ödön : A mérlegeket ki vizsgálja meg ? Szterényi József: A mérlegeket % Azt hiszem, t. képviselőtársam feltételezi azokról az ipari részvénytársaságokról, hogy becsületes mérleget készítenek. (Zaj.) Barta Ödön : Igen, de nagy rezervákat csinálnak ! Szterényi József: Bocsánatot kérek, tartalékkal minden tisztességes kereskedőnek és iparosnak dolgozni kell, mert a föld értéke évről-évre növekszik, — látjuk, hogy Magyarországon 200— 300 százalékkal növekedett; de az ipari beruházások értéke csökken, (Ugy van ! ügy van ! balfelől.) és ha azzal a tartalékkal nem dolgozik, akkor sokkal magasabb százalékkal kellene a czikkek árát emelni, a mi nem volna méltányos a közönséggel szemben. Polónyi Géza : Az ipar harminczhatszor forgatja meg a tőkéjét egy évben, a gazda csak egyszer. Szterényi József: Nevetséges állítás. Az ipari koczkázat akkor harminczhatszoros lenne. Egy további ok, a melynél nem kívánok hosszasabban immorálni, a melyről a román szerződésnél bővebben beszéltünk, a mi Balkán-politikánk, az az elzárkózás, a mely a magyar gazdaközönség vélt érdekében követtetett. Már most itt jövünk egy súlyos okhoz, a mely a drágaságot nagy mértékben fokozza az egész vonalon ; ugyanis a városok nagyobbmérvű emelkedésével a mi gazdasági viszonyaink lényeges átalakulása járt. Ma már nem vagyunk tisztán agrár állam, ma már igen jelentékeny ipari állam is vagyunk. Hiszen ipari termelésünk a kereskedelmügyi ministerium 1906. évi felvétele szerint már 3650 millió koronára rúgott, szemben a mezőgazdaság termelésével, a melyet hol öt, hol hat milliárdra tesznek. Tehát egy nagy indusztriával állunk szemben, a mely a népesség kialakulásában is kifejezésre jut. Míg a magyar birodalomban a népesség összes szaporodása 1869—1900-ig csak 24-8 százalék, addig az iparosság szaporodása 699 százalék, a kereskedő osztályé pedig 115 ; vagyis a nagyobb fogyasztó tetemesen gyarapszik az országban, a mihez még hozzáveendő az értelmiségi osztálynak a növekedése is, t. i. a fogyasztó igények tetemesen növekedvén, a termelés azonban lépést nem tarthatván a lakosság szaporodásával, ennek természetes folyománya a drágulás lesz. Több ízben említtetett fel a vita során a kivitel kérdése. Természetesen őrült politika volna korlátozni akarni Magyarország mezőgazdasági kivitelét, és igazán csak szánalmas mosolylyal volt kisérhető az a szomszéd államból jött eszme, hogy meg kellene tiltani Magyarország állatkivitelét, illetőleg a monarchia két államának állatkivitelét, hogy ezzel a husdrágaság enyhittessék. Hiszen ilyen dolgokról még csak beszélni sem szabad, annyira abszurdok, különösen a mi gazdasági viszonyaink között. Azonban azt elvitatni nem lehet és tökéletesen igazat adok abban az előadó urnak, midőn ezt a nagy jelentőséget fejtegetvén, melylyel Magyarország állatkivitele bir gazdasági szempontból, rámutatott arra, hogy a kivitel fokozása behozatal nélkül természetszerűleg a belföldi piaczon áremelő hatással van. Polónyi Géza : Az iparnál! Szterényi József: Az iparnál nem, ott van behozatal; itt azonban eltiltatván, behozatal nincs. Már most ugy állunk, hogy az utolsó két évben 1908 és 1909-ben, daczára annak, hogy behozatalunk nem volt, sokkal nagyobb volt az állatkivitelünk szarvasmarhában és sertésben is, mint az 1904. évet kivéve, bármely évben 1897 óta. Ez nagyon természetes. Mig nekünk átlagban 1900-tól 1905-ig szarvasmarhában 65.000, sertésben 121.000 volt a behozatalunk Szerbiából, addig a kivitelünk emelkedett szemben 308.000-rel 329.000-re, a sertésnél pedig szemben 361.000-rel 436.000-re. így bizonyos hiány állott elő, a melyhiányra nézve jellemző, hogy a budapesti levágásokat véve, a szerb behozatal annak idején marhákban fedezte Budapestnek nyolcz hónapi, sertésekben pedig 4% hónajDi husszükségletét. Ez faktum ; de miután az élőállat-behozatalról — a mint lesz szerencsém később rátérni — szó sem lehet, ezzel. számolni kell, mint olyan tényezővel, a mely el nem volt kerülhető. Egy további okát a drágaságnak meggyőződésem szerint azok a kiviteli kedvezmények képezik, a melyek abból az időből állanak fenn még részben, most már azonban kisebb mértékben, a midőn oly feleslegünk volt, hogy elsőrangú gazdasági érdeke volt Magyarországnak a kivitel, különösen az állati termény- és vadkivitel növelése. Ma azonban, mikor ebben már mi is szűkebben vagyunk, természetszerűleg ez a kiviteli kedvezmény Ausztriának és Németországnak élelmezését szolgálja a mi rovásunkra. S hogy mennyire a mi rovásunkra, bizonyitja az, hogy a vadszállitás a budapesti piaczra 1900-óta csökkenőben van. Mig az 1900— 1904. évi átlagban a budapesti vásárcsarnokba