Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-62
eczember 17-én, szombaton. 150 62. országos ülés 1910 d vagyunk a nyugati államok munkabéreitől és csak legutóbb az Országos Betegsegélyző és Baleset biztosító Pénztár évi jelentése mutatta ki, hogy a munkabérek tekintetében igazán a kezdet kezdetén állanak a mi viszonyaink. Ezzel a tényezővel tehát számolnunk kell. És itt van, t. ház, a lakásdrágaság kérdése, a mire voltam bátor az imént utalni. (Halljuk 1 Halljuk !) 1907-től 1910-ig, erre különösen kérem a t. ház figyelmét, mert egy megdöbbentő adat Budapest lakbéreinek emelése szempontjából, csak ugyanazon házakat véve, a melyek 1907-ben már lakbér alatt állottak, kereken 20.000.000 koronával (Mozgás és felkiáltások : Hallatlan ! Rettenetes !) növekedett a lakbér, vagyis négy év alatt több mint 20%-os lakbéremelkedést látunk. (Mozgás és zaj.) Ezzel szemben, t. báz, tehetetlen minden kormány, tehetetlen minden gazdasági tényező, mert hiszen erre befolyást gyakorolni másképen nem lehet, mint egy sok-sok milliót igénylő nagyarányú állami akczióval, a minek Ausztria most ujabban példáját adja — azzal, hogy az osztrák állam egy 25 milliós házépitési alapot kreál állami dotáczióval, ugyanakkor elvállalva ennek nyolczszorosát, vagyis kétszáz millióra szóló garancziát, módot nyújtva ezáltal nagyobb épitési akczióra. Ily körülménj^ek közt t. ház, nagyon hálás, de elismerem, igen nehéz feladat is volna, ha a kormány arra méltóztatnék vállalkozni, hogy a rendelkezésére álló apparátussal felvételeket eszközöltessen csoportonként, a mint az külföldön szokás, hogy vájjon akár a munkások, a munkabéremelés, akár a tisztviselők — a kiket legjobban sújt a drágaság — a fizetés- és lakbéremelés által : ma kedvezőbb helyzetben vannak-e, mint voltak akkor, mielőtt a fizetések emeltettek ? Mert ez egy nagy szocziális probléma, a melylyel számolnunk kell, a melylyel előbb-utóbb tisztába kell jönnünk. Az én meggyőződésem az, hogy a munkások is, a tisztviselők is ma rosszabb helyzetben vannak. (Igaz ! Ugy van !) Egy további, és általános okaim között utolsó tényező, a mely speczialiter a húsárakra van nagy befolyással: az állatállomány viszonya a lakosság számához. (Halljuk l Halljuk !) Pajzs Gyula t. képviselő ur különböző adatokra utalt, igy arra, hogy 1.000 lakosra számitva az állatállomány miképen alakult és itt arra a konklúzióra jutott, hogy hiszen az állatállomány minősége megváltozott, megjavult, tehát ez a számitás nem lehet helyes. De, bocsánotot kérek, van egy másik számitás is, a melynél a minőség nem jön tekintetbe, mert fejlettebb állattenyésztésű államokról van szó, hogy t. i. négyszögkilométerenként hogy alakul állatállományunk és itt azt látjuk, hogy mig Németországban és Hollandiában 51-1, Svájczban503 és Ausztriában 31-7, addig Magyarországon csak 21-1 szarvasmarha jut egy négyszögkilométerre. És ha követjük, a szarvasmarhaállomány csökkenésének irányát, ugyanazon okból ismét a minőségre való tekintet nélkül, egy német professzor nagyon érdekes összehasonlitásokat tett a tekintetben, hogy 1863 illetőleg, 1867-től kezdve 1908. illetőleg 1909-ig hogyan alakult a marhaállomány 1000 lakost véve alapul és arra az eredményre jutott, hogy Francziaországot és Svájczot kivéve, mindenütt csökkent, de mig Németországban csak 8-7%-kal, Ausztriában pedig 8'8%-kal, addig Magyarországon 21%-kal csökkent ez az állomány. (Mozgás jobbfelől. Halljuk ! Halljuk !) Ezek után áttérek a specziális magyar bajokra és itt elsősorban kell megjelölnöm meggyőződésem szerint a drágaság tulaj donképeni általános oka és alapoka gyanánt a mi vámtarifánkat 1903 óta. És ez természetes. Mert mig Németország három kereskedelempolitikai cziklusban folyton emelte az ipari és mezőgazdasági vámokat, addig Magyarország csak 1903-ban, illetőleg ezt is csak 1906 óta emelhette, mert csak ekkor érvényesült a magyar mezőgazdaság vámvédelme. Nagyon természetes tehát, hogy azóta fokozott mértékben keU emelkedniük az áraknak, a mennyiben a vámvédelem érvényesül. És itt, bár a perspektíva, a melyet festek, nem valami kedvező, ki keh jelentenem, hogy a vámvédelem még mindig elenyésző mértékben érvényesül az élelmiczikkek áraiban, mert hiszen, ha olyan mértékben érvényesülne, mint a minő differenczia van a vámtarifában 1898 és 1906 között, az egyenesen elviselhetetlen volna. De ebben a tekintetben a többi viszonyok természetesen mérséklőleg hatnak. Nem akarom a t. házat az idő rövidségénél fogva azoknak a különbségeknek a kimutatásával fárasztani, a melyek itt fennállanak, csak azt emlitem, hogy a búzánál 256%-ot tesznek — az autonóm tételeket véve alapul — mig Németországban csak 57%-ra rúgnak; a burgonyánál nálunk kitesznek 497%-ot, Németországban pedig csak 88.2%-ot, a sertéseknél 521%-ot, Németországban pedig csak 116°/ 0-ot, de csak egy cziklust véve, holott Németországban ez már korábban bekövetkezett. Nem csoda igy természetesen, ha a liszt ára 1906 óta, csak a durva 7-es számú lisztet véve, 51%%-kal emelkedett, a rozskenyér ára 53.8%-kal, a tojás 50.8%-kal, a burgonya ára pedig 140%-kal emelkedett. Egy hang (jobbfelől) Rossz volt a termés is ! Szterényi József: Természetesen az is hozzájárult, de a vám az alaptényező. Polónyi Géza : A burgonya-peronospora ! Szterényi József: Konstatálom, hogy más viszonyok is hozzájárultak. Ezzel szemben az iparczikkek ára nagy mértékben emelkedik ugyan, de távolról sem ugy, a mint az állittatik. A szén ára átlag 30—40%-kal, egyes vasáruk ára a különböző minőségű czikkek szerint 40—50%-kal és a ruházati czikkek ára szintén 35—40%-kal emelkedett. Az utóbbiak tekintetében a pamut- és a gyapjuipar helyzete következtében ma inkább sülyedő, mint emelkedő irányzat van.
