Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-62
62. országos ülés 1910 deczember 17-én, szombaton. 149 magyar és osztrák gazdasági viszonyokra és csodálatos módon az ő nagybecsű tanulmánya, a melyből részleteket épen azért nem idézek, mert módja van neki magának vele itt foglalkozni, azt eredményezi, hogy a két index mimber, illetőleg a négy és az övé csaknem teljesen fedezik egymást, mindazonáltal azzal a különbséggel, hogy a drágaság Magyarországon és Ausztriában aránytalanul nagyobb, mint Angliában és a többi államban, a minek okait leszek bátor később röviden előadni, de már itt jelezni kivánnám, azt, kogy a drágaság először az élelmiszerekben indul meg, ezt követik az ipari nyersanyagok és ezt azután rohamosan az ipari czikkek is, az utóbbiaknál különösen azok, a melyeknél a munkabér nagyohb mértékben emelkedik. Már most én két csoportra osztanám azokat az okokat, a melyek a drágaságot előidézik. Egyikbe azokat, a melyek általánosak szinte világszerte, a másik csoportba pedig azokat, a melyek Magyarországon a belyzetet még sulyosbitják. A román szerződési vita alkalmával a kereskedelmi és földmivelésügyi minister urak ráutaltak a világdrágaság egyik fontos tényezőjére, a pénz vásárló képességének csökkenésére, a nagymérvű aranyés ezüsttermelés következtében. Ez, t. ház, igen fontos faktor, habár nem olyan fontos, mint sokan gondolják, mert ugyancsak Jankovich t. barátom számításai szerint 4—5%-ot tesz, a mire tegnap Beck t. képviselőtársam szintén ráutalt. És ez a helyzet ugy áll ma, hogy mig az aranytermelés, illetve a pénzverés volt 1890-ben aranyban 150 millió arany dollár, addig már 1908-ban 327 millió, és a mig az ezüst volt akkor 152, most már 194'5 millió, a mi fejenként átszámitva 1897-ben — már 1300 millió emberállomány mellett— aranyban 350, ezüstben 303, papirban 1-77, vagyis összesen 830 arany dollárt tesz, mig 1907-ben 1,338:300.000 ember mellett aranyban 5-24, ezüstben 2-64, papirban 3-21, vagyis a 8'30 arany dollárral szemben most már fejenkénti 11-09 arany dollárra rug. Ez a pénzmennyiség nagymérvű emelkedésére mutat. A másik pont, t. ház, a túlságos védvám világszerte. Megkezdte az ipar, nagyon természetes, hogy kivette belőle részét a mezőgazdaság is és ebben lett kiegyenlitve a differenczia, az az aránytalanság, mely abból állott, hogy mig az egyik termelési tényezőnok nagy vámvédelme volt, a másik csak kis vámvédelmet élvezett. Itt szabad legyen egy elméleti tételt felállítanom, nevezetesen a termelés szempontjából tökéletesen mindegy az, hogy egy gyáros posztót termel-e vagy egy mezőgazda állatot vagy búzát, mert hiszen mindkettőnél a tőkének értékesítéséről van szó, és igy a termelés kihatásában természetszerűleg csak igy nyerjük meg az egyenlőséget. Hogy ez a vámpolitika a lakosság millióival és millióival szemben állandóan fentartható lesz-e, ez, t. ház, egy más kérdés, a melylyel most felesleges foglalkoznunk. Különben is ebben a kérdésben nem mi fogjuk a döntő szerepet vinni, ezt mireánk nézve is Németország dönti el, a mikor a következő cziklus vámpolitikájáról lesz szó. Egy másik ok, a mely a drágaságot nagyobb mérvűvé teszi: a városi élet nagyobb mértékű kialakulása és ebből kifolyólag a fogyasztási igénvek nagyobbmérvű növekedése, olyan lakosságról lévén szó, a mely természetszerűleg többet fogyaszt, mint a lakosságnak falusi része. Hogy állunk ugyanis Magyarországon a népesedési arány tekintetében ? A népesség szaporodása 1869-től 1900-ig — Horvátország nélkül — az országos átlagban 21.9°/ 0 , Budapest székesfővárosában ez a gyarapodás 164.7%, a törvényhatósági városainkban 77.2% és a rendezett tanácsú városokban 34.1% ! Maga ez a tény mutatja, hogy természetszerűleg emelkedő irányzatot kell venniök az élelmiszerek árának, a midőn a túlnyomó fogyasztó elem ilyen nagymérvű emelkedést mutat. (Igaz ! Ugy van I) Egy negyedik pont, a mely sok tekintetben igazságot fog szolgáltatni az agráriusoknak ama támadásokkal szemben, a melyekben részük volt. — mert hiszen tisztán kell látnunk, teljes elfogulatlansággal kell megitélnünk a kérdést — a szocziális viszonyok változása. Itt vannak a munkabér-emelkedések, itt van a szocziális terhek növekedése, ós a kettőnek következményekép a nyersanyagok és az iparczikkek drágulása. (Ugy van! Ugy van!) És itt van nem utolsó helyen, a mint leszek bátor Budapestet illetőleg kimutatni, az irtózatos lakásdrágaság. T. ház ! A mezőgazdasági munkabérek a hivatalos statisztika szerint 1895-től 1899-ig — évi átlagról van szó — a fórfmrunkásoknál 75% emelkedést, a női munkásoknál 68% emelkedést mutatnak. Az ipari munkásokat illetőleg, sajnos, részletes ipari munkabér-statisztikánk nincsen, nem azért, a mivel az ipar abban a munkálatban vádoltatik, a melyre az imént czéloztam, hogy : nem meri és nem akarja a bérek statisztikáját kimutatni, hanem azért, mert rendkívül nehéz az iparban a munkások sok kategóriájának összehasonlítása folytán rendes munkabér-statisztikát készíteni. Itt vannak azonban a székesfőváros kiváló főkapitányának, a ki bármely világváros díszére válnék, Boda Dezsőnek jelentései, a melyeket évek hosszú sora óta Magyarország szocziális viszonyairól terjeszt elő, s a hol a sztrájkoknak hatását a munkabérekre kimutatja. Ezekből kitűnik, hogy az iparban 40—50 %-os a munkabér-emelkedés, sőt az építőiparban maguk a munkás-szakszervezetek által kimutatott adatok szerint országos átlagban 70 és néhány %-ot tesz ki az épitő-iparosok munkabér-emelkedése. Nagyon természetes, t. ház, hogy a munkabéremelésnél az iparban nemcsak az effektív bértöbbletet kell számításba venni, hanem a munkaidő megrövidítését is. a mi természetesen szintén fontos tényező a munkabér megítélésénél. Már pedig, t. ház, a munkabérek kérdésében — s ezzel számolnunk kell — nagyon, de nagyon messze
