Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-62

148 62. országos ülés 1910 deczember 17-én, szombaton. nyok következtében, s az erőviszonyoknak abban az időpontjában való eltolódása következtében mi sem voltunk képesek jobb szerződést előterjeszteni. Foglalkozni kívánok azonban, t. ház, azzal a nagy gazdasági és szocziális kérdéssel, a mely az egész vitát uralta, és a mely a drágaság kérdésében jut kifejezésre. És itt mindenekelőtt méltóztassanak megengedni, kogy szivem mélyéből visszhangot adjak az előadó ur energikus szavainak, a melyekkel az előadói székből tartotta szükségesnek visszautasítani azt a hangot és azt az agressziv modort, a melyet a drágaság kérdésében a két érdekelt társadalmi osztály, egyrészt az ipari és kereskedelem, másrészt a mezőgazdaság részéről tapasztaltunk. Nem lehet eléggé elitélnünk a közgazdasági kérdések tárgyalásának azt a módját, a mely nálunk ebben a kérdésben az utóbbi hónapokban felmerült. Készséggel elismerem, hogy nem agrárius oldalról történt a kezdeményezés, (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) viszont azonban el kell ismernünk, ép oly tárgyilagossággal, hogy, ha az egyik irányban megengedhetetlen izgatás folyt a nagybirtok ellen, ama társadalmi osztály ellen, a melynek történelmi múltja ebben az országban tiszteletet parancsol. . . Polónyi Géza: Nemcsak a nagybirtok ellen, az egész birtokososztály ellen ! (Zaj.) Szterényi József: Bocsánatot kérek, a nagybirtok ellen. Polónyi Géza: Én tudom, ott voltam ! Szterényi József: A másik oldalról azonban • oly hangot kaptunk visszhangképen, a mely formális izgatást dobott bele a vitába, a felekezeti viszályra való izgatást, a melyet pedig megtűrnünk nem lehet. Sőt odáig mentek már, hogy Budapest székesfőváros közönségét, mert egy szerintem, nem egészen helyes határozatot hozott, s a mely ellen a törvényhatóság közgyűlésén mint annak tagja, emeltem szót, nyíltan a hazafi atlanság vádjával sújtották. Már pedig az ellenkező vélemény respektálása az egymás megértésének és a viszonyok szanálásának alapfeltétele. En, mint ama testület tagja, mulasztást követnék el, ha vissza nem utasítanám itt a képviselőházban azt a hangot, a mely a székesfőváros közönségét hazafiatlansággal merte vádolni. Jóleső örömmel kell viszont konstatálnom ezzel szemben azt a koncziliáns hangot, azt az igazán messzemenő előzékenységet, a melyet épen az agrárius tábornak ez idő szerint hivatott vezére, Károlyi Mihály gróf ismételten tanusit ipari kérdésekkel szemben, a midőn a román szerződésnél lándzsát tört az iparfejlesztés mellett, legutóbb pedig, a mikor itt kísérlet tétetett kategorizálni a monopoljavaslatoknál a mezőgazdaság és ipar közt, az ipar mellé állott és az egyenlő elbánás elvére helyezkedett. Kivánatos volna, hogy ez a hang érvényesüljön odakint is. Engedje meg gróf Károlyi Mihály, hogy arra kérjem, érvényesítse befolyását ebben az irányban ; mi is, a másik táborra, a magunk szerény : befolyását ilyen irányban készséggel érvényesítjük, így ez az elmérgesedett, elkeseredett — szabad legyen így fejeznem ki magamat — elvadult hang végre meg fog szűnni, mert ellenkező esetben nem lesz kormány, mely e kérdés rendezésének darázsfészkébe bele merjen nyúlni. (Igaz ! JJgy van !) T. képviselőház ! Méltóztassanak megengedni, hogy, habár — csekély eltéréssel — teljes mértékben egyetértek is t. barátommal, az előadó úrral, a maga összes fejtegetéseiben és konzekvencziáiban, melyeket azokból levont, mégis reflektáljak azon szavaira, melyeket Magyarország gyáripari érdekeltségének legnagyobb testületét, a Magyar GyárijDarosok Országos Szövetségét illetőleg mondott, azt mondván, hogy tapintatlanság volt — nem akart erősebb kifejezést használni — ez a gyorsírói feljegyzés, valószínűleg nem ez volt t. barátom intencziója, hogy tapintatlanság volt a gyáriparosok szövetségétől ezt a kérdést napirendre tűzni. Megengedem, hogy azon az ankéton, a melyet a szövetség tartott, hallatszottak hangok, a melyek kevésbbé tárgyilagosan fogták fel a kérdést, beszéltek husinségről, a mely tényleg nincsen, de az intencziója ennek a nagyérdemű testületnek tiszta volt és a maga érdekeltségével szemben csak kötelességét teljesítette, midőn közel 600.000 munkást foglalkoztató gyári vállalatok egyesülve az ország összes ipari testületeivel és a Magyar közgazdasági társasággal, ezt a kérdést tárgyalták, minden animozitás nélkül, arról volt alkalmam meggyőződni, minden tendenczia nélkül a mezőgazdasági érdekeltséggel szemben, a minek jele az, hogy meghívták a maguk körébe a mezőgazdasági érdekeltség képviselőit, hogy tanácsosai támogassák őket e nehéz kérdés megoldására irányuló javaslatnál. Ezt kötelességemnek tartottam az előadó ur szavaira helyreigazításul elmondani. Most már rátérek magára a kérdés érdemére. A drágaság kérdése a legutóbbi hónapokban kihegyeződött teljesen a husdrágaságra, holott a tajíasztalás azt bizonyítja, hogy általános drágasággal állunk szemben, és itt legyen szabad utalni két igen érdekes tanulmányra, a nélkül, hogy az idő rövidségénél fogva ezek részleteivel is foglalkozzam. Az egyik a pénzügyministerium egy kiváló tehetségű, nagy szorgalmú és igen nagy invenczióval biró tisztviselőjének, dr. Zavadovszky Alfréd osztálytanácsosnak a tanulmánya. A mikor Wekerle Sándor akkori miniszterelnök a drágaság kérdésével, illetőleg helyesebben a proviantirozás kérdésével foglalkozott, nevezett osztálytanácsos nagy tanulmányt készített egyrészt a pénz fizetőképességének csökkenéséről, . . . Polónyi Géza (közbeszól). Szterényi József : A pénz vásárló erejének csökkenését akartam mondani. . . másrészt pedig az angol, franczia, belga, német index numberek segítségével kimutatta a drágaság arányait közel •15 czikkre. Ugyanezt teszi egyik érdemes ésnagytudományu képviselőtársunk, Jankovich Béla, a