Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-57
57. országos ülés 1910 deczember 12-én, hétfőn. 9 vádak ellen az előbbi kormányzat érdekében és nevében, a mely vádakkal sem 6, sem más, értve politikai tényezőket és értve ebből a parlamentből való tényezőket, a mi kormányzatunkat nem illették. A pénzügyminister ur expozéjában felállít egy számsorozatot, a melynek minden azzal foglalkozó szakember előtt, sőt kevésbbé szakember előtt is az kell, hogy legyen az értelme, hogy a 77 millió felesleggel előirányzott évi eredmény 138 millió korona hiánynyal záródott. De ezt nemcsak számcsoportban állit]a elénk, hanem az expozéjában elmondottakkal is, midőn a 138 milliót saját, 1911. évi előirányzatával kapcsolatba hozva, kifejti azt a terhes működést, melyet vállalnia kellett akkor, mikor ezt a 138 millió deficzitet szerencsés preliminálással elenyésztette a magyar állam háztartásában. Ha a pénzügyminister ur ugy fogja fel, hogy az, hogy az állam pénzügyi helyzete bogy alakul, nem a mindenkori pénzügyi kormányzatnak és kormánynak a hibája, akkor egyetértünk. De engedje meg, ebben a kérdésben én nem fogadhatom el ezt az álláspontot. Ha egy pénzügyi év eredménye 77 millió előirányzott felesleg helyett 138 millió hiánynyal záródik, akkor ott olyan nagy, ellenállhatatlan erővel ható okok kell hogy közreműködjenek arra, hogy felmentsük a pénzügyi kormányzat vezetőjét a felelősség alól, melyeknek közismerteknek kell lenniök; (Igaz; Ugy van! halfelöl.) de ilyeneknek közrejötte nélkül igenis felelősségre vonom azt a pénzügyministert, bárki legyen is, a kinek eredménye az előirányzattól ennyire eltér. (Helyeslés bálfelől.) Engedje meg a pénzügyminister ur, ez egy komoly, nagy vád a volt pénzügyi kormányzat ellen, hogy az ország erején túl költekezett és az ország financziális helyzetét megzavarta. T. pénzügyminister ur, ugyanabban a beszédben, melyben ön felállitja a tételt, bogy sohasem vádolta ezt a kormányzatot a pénzügyi helyzet megrontásával, szemünkbe vág — hogy többről ne beszéljek — két tételt. Az egyik a 80 milliós kiadási többlet, melyről azt mondja szórói-szóra, hogy elköltöttünk törvény által beruházásokra szánt pénzt törvényhozási felhafalmazás nélkül más czélokra a nélkül, hogy a beruházásokat teljesítettük volna. Lesz szerencsém bebizonyítani, hogy ennek a mondásnak egyetlen tétele nem áll. Ha állna annak egy része, a mit a pénzügyminister ur mondott, akkor már nemcsak azt lehetne mondani, hogy mi hibás pénzügyi kormányzatot követtünk, hanem a parlamenti gyakorlat és törvényeink értelmében ministeri felelősség alá kell hogy essünk, mert számolnunk kellene fényeinknek nemcsak czélszerűségéért, hanem törvényességéért is. (Helyeslés bálfelől.) A másik tétel, melyet a pénzügyminister ur felállít, midőn — újból hangsúlyozom — azt mondja, hogy nem vádol minket, az, hogy mi olyan dezolált állapotban hagytuk itt — és itt elzárkózik a központi állampénztár hűvös pinczéibe — nem ?KPVH. NAPLÓ. 1910—1915 UI. KÖTET. az országot, hanem a központi állampénztárt, hogy a t. pénzügyminister ur kénytelen volt azt a szívfájdalmat okozó cselekményt elkövetni, — mert hiszen minden pénzügyminister búskomorságba esik, ha kölcsönt kell felvennie — bogy kormányzatának harmadik napján kölcsönhöz kellett folyamodnia. (Derültség.) T. képviselőház ! Ha ezek az elmondottak nem képeznek vádat, ha ezek az elmondottak megfelelnek azon tételnek, melyet felállít a pénzügyminister ur tegnapelőtti beszédében hogy t. i. ő minden kedvező tételt felemlített a múlt kormányzat pénzügyi politikájáról, akkor nekünk egészen más nézeteink vannak, t. pénzügyminister ur, a pénzügyek viteléről és más fogalmaink vannak valamely a pénzügyekre nézve kedvező és kedvezőtlen kormányzati ténykérdésről. (Igaz! Ugy van ! halfelől.) Én követni fogom a pénzügyminister ur gondolatmenetét. Követni fogom azért, mert az indemnitás általános vitájánál igyekeztem a tényeket, illetőleg ennek a tételnek a magvát — bogy t. i. az állam pénzügyi helyzete meg van zavarva — zárszámadási adatokkal bizonyítani oly módon, hogy azokból az összes adatokból a t. pénzügyminister ur egyetlen egy adatnak a helyességét vonta kétségbe, midőn engem kijavított, hogy t. i. nem 272, de 273 millió volt az a tétel, a melyet 1909-ben hitelművelet utján szerzett be a volt pénzügyminister. Remélem, jól értelmezem, liogy a többi tételek helyességét azzal, hogy csak ezt az egyet kifogásolta, elismeri. Ennek daczára történt a szombati ülésen annak a vádnak emelése, a melyet az előbb jeleztem. Ugy látom, a bizonyításnak ez a módja nem vált be. Megfordítom a tételt, azt igyekszem bebizonyítani, hogy a mit a pénzügyminister ur expozéjában mint tételt felállított, az nem áll és a valóságnak nem felel meg. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Ennek a bizonyításnak az utján követem a pénzügyminister ur gondolatmenetét. A pénzügyminister ur, hivatkozva az általános vitában mondott beszédemnek egyik részére, a melyben összehasonlítottam a múlt pénzügyi kormányzat összes eredményeivel, felállitja először azt a tételt, hogy az ilyen korszakos összeállítás pénzügyi szempontból egyáltalában helytelen. Erre nem akarok most reflektálni, mert nem akarom ezt belekeverni a vita anyagába. De azután felállitja a t. pénzügyminister ur azt a tételt, — és ezzel foglalkoznom kell, mert az eltüntetendő mondák sorába tartozik — hogy igenis, a kedvező eredmény előidézésében hatalmas része volt azoknak a hátralékoknak, a melyeket — mint a minister ur mondja — ő tőle, véletlenül azonban egy másik kormányzattól vettünk át; de végeredményében mindegy, szóval a hatalmas része volt az exlex cselekvő hátralékainak. Ez a tétel így áll. A pénzügyminister ur bizonyítani igyekszik egy igen elmés kombináczióval, hogy 156 millió
