Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-52
428 52. országos ülés 1910 deczember 5-én, hétfőn. Ezért a leghatározottabban vagyunk kénytelenek tiltakozni az e t. házban a horvát nyelv használatára vonatkozó jogunk korlátozása ellen. Egyszersmind kötelességünk figyelmeztetni, hogy az ilyen eljárásban a Magyarország és Horvátország közötti ujabb közjogi összeütközés csirája rejlik, mely összeütközés esetleg sokkal súlyosabb és végzetesebb lehetne annál az összeütközésnél, mely a vasúti pragmatika miatt tört ki, s melynek első következménye az lenne, hogy mi, a horvát országgyűlés kiküldött képviselői, kénytelenek lennénk ebből levonni a szükséges konzekvencziákat és a felelősség ezért az összeütközésért, s annak további következményeiért pedig Magyarország mindazon tényezőit terhelné, a kik azt előidézték. Elnök: A képviselő \\v ezen nyilatkozatával szemben kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy a pénteki ülésben tett kijelentésemet — mint az magától értetődik — teljes érvényében fentartom. (Általános helyeslés.) Most pedig áttérünk a napirendre. Ki következik ? Hammersberg László jegyző: Babics-Gyalszky Lyuba! Babics-Gyalszky Lyuba (horvátul leszel). Hammersberg László jegyző: Ábrahám Dezső ! (Nincs itt !) Valentsik Ferencz ! Valentsik Ferencz : T. ház ! A kormány iránt bizalommal nem viseltetem és ennek következtében az előterjesztett törvényjavaslatot meg nem szavazom. A kormány iránti bizalomra, vagy a kormány programmja indíthat, vagy azok a cselekedetek, a melyeket kormányzatának lefolyt ideje alatt végzett. Minket a kormány programmja bizalomra nem indíthat, mert akár arra az álláspontra helyezkedünk, hogy felelős kormán yunknak tulaj donképen programmja sincsen, hisz a magyar közélet legégetőbb, legfontosabb kérdéseiben sem tudjuk, hogy mi a felelős kormányunk álláspontja, akár kiindulunk azon kétségbevonhatatlan tényből, hogy a kormány eljövetelének nem volt más czélja, és nincs más indoka, mint visszaszorítani a föltörekvő nemzeti aspirácziókat és nemzeti törekvéseket; mindkét esetben elutasithatatlan kötelességünk azoknak, a kik a t. ház baloldalán ülünk, hogy a kormánynak a kormányzat eszközeit rendelkezésére nem bocsássuk. Vessünk csak egy futó pillantást közéletünk eseményeire. Az utóbbi évtized eseményei meggyőztek arról, hogy alkotmányunk féltve őrzött erősségei értéktelenek, a törvénybe lefektetett jogainkat érvényesíteni nem tudjak, viseljük egy nagyhatalmi állással járó összes terheket, a nélkül, hogy az azzal járni szokott rendcsen közgazdasági fellendülésből rés r iünk lenne. Es ha a társadalmi állapotokat nézzük, mindenütt a züllöttség és a ziláltság képét mutatják ezek is. Nincs az a társadalmi osztály, az a foglalkozási ág, a melynek tagjai sorsukkal meg volnának és meg lehetnének elégedve. A tanárok, a birák, az ügyvédek, a közigazgatási tisztviselők napról-napra tartják meg kongresszusaikat, elpanaszolják bajaikat és sérelmeiket és határozatokat fogadnak el, a melyekben sorsuk javításáért erélyesen sikraszállnak, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) És a mint nem egészen fejlett kultúrájú államokban ez rendesen történili, az egyes társadalmi ostzályok közt nincs meg a szolidaritás érzése, izzó szenvedélyességgel vagy gyűlölettel törnek egymásra a társadalmi osztályok és bajaikon nem egymás mellett vállvetve, hanem egymás eltiprásával, egymás elnyomásával igyekeznek segíteni. Ilyen züllött és zilált társadalmi viszonyok közt azt hiszem ennek az országnak olyan kormányra volna szüksége, a melynek az államélet és a közgazdasági élet minden ágára kiterjedő, határozott, precziz programmja van, ebben a programmban tagjai szolidárisak, elveikkel állanak vagy buknak. En azt hiszem, hogy jelenlegi kormányunkról ezt az irigység sem mondhatja el. Taglaljuk elsősorban azokat a kérdéseket, a melyek közéletünk előterében állanak, a melyekért a nemzet óriási erőfeszítéssel nagy harczokat vívott és a melyek miatt a szintén megoldásra váró, de kisebb jelentőségű kérdések mind elodázódtak. Ilyen az önálló gazdasági berendezkedés kérdése, ilyen a katonai kérdés és az általános egyenlő szavazati jog kérdése. Az önálló berendezkedés kérdésében kormányunk állásj>ontját véletlenül csakugyan ismerjük. Tényleg azért jött el a mi kormányunk és ez volt eljövetelének főczélja, hogy mikor az országban mind szélesebb és szélesebb hullámokat vert az önálló banknak 1911 január elsejére való felállítása iránti vágyakozás és a mikor ebből kifolyólag lassanként a nemzet egyetemét átfogó és magába foglaló harcz indult meg és ez talán már a siker reményével kecsegtet, eljött az a kormány, hogy ezeket a törekvéseket visszaszorítsa, hogy a sikerrel kecsegtető harczot eredményeitől megfoszsza. Neki indult egy választásnak az erőszakosság, a hatalmi terror és a vesztegetés minden fegyverével, (ügy van 1 Ügy van ! a baloldalon.) önkéntelenül tudta, érezte, vagy legalább is sejtette azonban, hogy ha nyíltan és őszintén megmondja, hogy az önálló bank felállítását nemcsak nem akarja, de az erre vonatkozó szabadalmat reánk nézve terhes eddigi feltételek mellett megújítja : ebben az esetben minden hatalmi terror, vesztegetés hiábavalónak fog bizonyulni, mert ebben az országban többséget szerezni nem fog. Tehát hogy valamit könnyítsen az eddigi terhes feltételeken, beígérte az országnak a kormány programmjában a választások alatt a készfizetések felvételét. Ezt nemcsak beígérte, de a királyi trónbeszédbe is felvétette. Gr. Tisza István, a t. túloldal köztudat szerinti vezére ugy nyilatkozott, hogy ha osztrák szomszédaink a készfizetések felvételét megakadályoznák, nem marad más hátra a munkapárt részére, mint hogy egészen az önálló bank álláspontjára helyezkedjék. Nos hát' ez szépen megtörtént. A mikor a tárgyalások megakadtak és a köztudat ugy gondolkodott, hogy a megegyezés teljesen lehetetlen,
