Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-51
'eczember 3-án, szombaton. 419 51. országos ülés 1910 d készfizetői kötelezettségének eleget tegyen. Egy parlamenten kivül álló tényezőnek jogkörébe utaltatik, hogy mikor vétessék fel a készfizetések kötelezettsége. Már előzetesen gondoskodik ez a bankstatutum arról, bogy az 50 koronánál kisebb értékű bankjegyekkel eláraszszák a pénzpiaczot, és a belföldön nem fog beállni a jsiacznak aranynyal való telitése, akár lesz ebből törvény, akár nem. Függővé teszi azt azután a két kormánytól, az osztrák Reichsrathtól és az urakházától, a magyar képviselőháztól és a főrendiháztól. Hogy, a történelmi multat ismerve, ebből a készfizetések felvételéből soha, a mig élünk, törvény és illetőleg kötelezettség nem lesz, azzal tisztában vagyunk. (Felkiáltások jobbfelól: Ez nem tartozik ide ! Elnök csenget.) Hogyan egyeztethető össze egy alkotmánynyal az, hogy akkor, a midőn Angliában ma dől el az a nagy kérdés, hogy a főrendiháznak egyáltalában van-e beavatkozási joga a nemzet pénzügyeibe, vagy sem, Magyarországon egy törvényjavaslatot nyújtanak be, a melyben a főrendiházat teszik úrrá a kérdésen ! (Halljuk ! Halljuk I) Elnök (csenget): Kénytelen vagyok figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy az interpelláczióra adandó válasz keretéből nagyon el méltóztatik térni, mert ez már azzal nem függ össze. (Helyeslés a jobboldalon.) Teljesen aláírom, hogy a t. képviselő ur válaszát a szokásos ülésezési időn tul is kiterjesztheti, de ilyen messzemenő fejtegetésekbe a t. képviselő ur nem bocsátkozhatok. (Elénk helyeslés és felkiáltások a jobboldalon : Éljen az elnök !) Polónyi Géza: T. ház ! Én rá akartam mutatni és majd fogok más alkalmat találni, (Elénk helyeslés a derültség a jobboldalon.) hogy bővebben mutassak rá a kérdés horderejére. Nem szándékozom polémiába bocsátkozni az elnök úrral; (Fölkiáltások jobbfelól: Nem is lehet!) csupán mentségemül mondok annyit, hogy ennek a parlamentnek 40 évi praxisa az én álláspontomat igazolja. A magam részéről, miután ilyen világos adatokkal akartam bebizonyítani, hogy a t. pénzügyminister ur nemcsak hogy rossz kölcsönt kötött, de sokkal rosszabb kölcsönt kötött, mint a milyent a franczia piaczon megköthetett volna . . . Egy hang (a jobboldalon) : Erről egy szót sem beszélt! Polónyi Géza : ... és minthogy a t. pénzügyminister ur egy ilyen világos törvény korlátainak átlépésével olyan kibocsátásokat eszközölt, a melyekre meghatalmazása nem. volt, a magam részéről, bármennyire örvendetesnek találom is, hogy a t. minister ur leczáfolta azokat a vádakat, a melyek a volt kormány ellen emeltettek, ezt a válaszát soha semmi körülmények között tudomásul nem veszem. A t. pénzügyminister urnak mindenesetre köszönettel tartozom, bármennyire paradoxonnak látszik is, hogy újra módot adott a nemzetnek ezen javaslat előterjesztésével arra. hogy ä la ischli klauzula, felébreszszük ezt a nemzetet, (Helyeslés a szélsőbalon.) jogainak megvédelmezésében őt tettekre serkentsük. (Zajos ellenmondások a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A magam Tészéről abban a meggyőződésben vagyok, hogy ezen ténynyel szemben mindenkinek kötelessége a munkából a maga részét kivenni, hogy ezt a kormányt, a mely ily intézkedésekkel akarja az országot megterhelni, a legelső alkalommal elhantolhassuk. Ezen munkának rám eső részét azzal végzem, hogy első kapavágásként ezt a választ tudomásul nem veszem. (Elénk helyeslés balfelől.) Elnök : Széll Kálmán képviselő ur a házszabályok alapján kér szót. Széll Kálmán : Személyes kérdésben kérem a t. képviselőházat, méltóztassék nekem pár percznyi türelmet szentelni. (Halljuk ! Halljuk !) A képviselő ur egy általános kijelentést tett, elmondván, hogy a magyarországi és budapesti pénzintézetek a kormánynak a választásokra ennyit meg ennyit, iszonyú összegeket, miihókat adtak. Polónyi Géza: Nem mondtam, hogy milliókat ! Széll Kálmán : Hát nem milliókat, de nagy összegeket adtak, mert tizenöt kraj czárért nem tartotta volna szükségesnek a képviselő ur beszélni. (ügy van ! ügy van ! Derültség jobbfelól és a középen.) A képviselő ur először igy beszélt általánosságban és ha a képviselő ur nem megy tovább, eszemágába se jutott volna felszólalni és a t. ház kegyes türelmét igénybe venni. De a mikor egy szemben ülő t. képviselőtársunk valamit közbeszólott, akkor a képviselő ur rátámadott és azt mondta, hogy ő is adott és ők is adtak . . . Polónyi Géza: »Öket« nem mondtam, hanem őt ! Széll Kálmán : Öt. Hát ezennel kijelentem, hogy az a képviselő ur, a ki ugyanannak az intézetnek igazgatója, a melynek én az élén állok, ne in adott. Mert ha adott volna, azt talán én is tudnám. Es talán ismer annyira a képviselő ur engemet, hogy az én hátam mögött vagy mellettem, a hol én vagyok, az én tudomásom nélkül csinálni semmit nem lehet. Én kijelentem, hogy a jelzáloghitelbank erre a választásra, valamint semmiféle más alkalomra a ministeriumnak eg} T etlen egy fillért sem adott. (Helyeslés jobb- és balfelől.) és én a képviselő urat csodálom, hogy merészkedik (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. Zajos felkiáltások : Rágalom!) már nemcsak általánosságban, (Felkiáltások a jobboldalon : Nagy erkölcsbiró! Schönbergerné ! Nagy zaj.) mint az ilyen vádaskodó urak szoktak igy általánosságban mozogni és azután kibújni, hanem merészelte speczialiter kimondani, hogy a Jelzáloghitelbank adott. PolÓnyi^Géza: Hát honnét vették, mondják meg ! (Nagy zaj ) Széli Kálmán : Ha egy intézetről ilyen dolgot mondanak, hát engedelmet kérek, az ellen protes53*
