Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-51

414 51. országos ülés 1910 deczember 3-án, szombaton. szik, hogy ezen van, hogy ez a törvény nem fog vonatkozni a kibocsátott papir szelvényeire, (Felkiáltások a jobboldalon : Nem ezt mondta!) akkor a törvénynek ezt a rendelkezését hatályon kivül kell helyezni, (Mozgás), mert ellenesetben a teljesen adómentesnek nyilvánított kupon után a jövedelmi adót, 5%-ig menő jövedelmi adót feltétlenül fizetni fog mindenki. (Nagy mozgás és derültség a jobboldalon. Felkiáltások: Majd Földes megmagyarázza!) (Elnök csenget.} Én nem tudom, honnan merítik önök a financztudományukat, de figyelmeztetem a t. képviselő urakat, hogy én jelen voltam akkor, a mikor e kérdés felvettetett a házban és a pénzügyminiszter ugy magyarázta a törvényt, (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Melyik?) "Wekerle Sándor itt a ház szine előtt ugy magyarázta, tessék elolvasni. Többet mondok! Kezemben vannak a kereskedelmi- és iparkamarának feliratai, kezemben van a főváros felirata,, a mely épen erre vonatkozó részében nyilatkozik, itt van mindkettő, megvan a budapesti kereskedelmi- és iparkamarának felirata, (Felkiáltások a jobboldalon: Elhisszük! Ismerjük!) mind épen arra fektetnek súlyt, hogy ily törvény ne hozassák. (Mozgás a jobboldalon.) Itt tehát egészen tiszta és világos volt, hogy ezt előbb tisztázni kell, mielőtt ily járadékkötvény adómentesnek nyilvánítva, kibocsáttatik. Németh Károly: Tisztázva van! Polónyi Géza: Az ön szava még nem tudott hatályon kivül helyezni egy ilyen törvényt. Áttérek most arra a kérdésre, vájjon a t. pénzügyininister ur átlépte-e a törvényben kapott felhatalmazási kört: igen, vagy nem ? A t. ház hangulatára való tekintettel nem akarok áttérni a részletes bizonyítás terére, csak ráutalok a következőkre. Én azt mondtam, és az eredmények teljesen, tökéletesen beigazolták álláspontom helyességét: A pénzügyminister ur kapott egy általános felhatalmazást 560 millió koronáig menő járadékkötvényeknek nem magasabb, mint 4 százalék kamatoztatás mellett való kibocsátásra. Kapta ezt kifejezetten, a törvény czimében is benne van, a törvény rendelkezésében is benne van, az előadó ur beszédében, a pénzügyi bizottság jelentésében, a pénzügyminister ur nyilatkozataiban is benne van, hogy ő azt a kölcsönt elsősorban és világosan annak a 215 millióra terjedő kincstári jegynek refundálására kapta. Lukács László pénzügyminister : Is! Polónyi Géza: A mely kincstári jegyek 1910. deczember 31-ikén lejárnak és a melyek szövegében épugy, mint a most kibocsátott pénztári jegyek szövegében benne van: legkésőbb 1910 deczember 31-éig beváltandók. Most, t. képviselőház, ő kapott egy esetleges átmeneti hitelműveletre is felhatalmazást a nélkül, hogy itt kamatláb közelebbről meg volna határozva, azonban ezt a felhatalmazást az átmeneti hitelműveletre csakis a nagy kölcsön lebonyolításának időtartamára kapta. Ha ezzel szemben valaki ennek a kölcsönnek teljes kudarczát konstatálni akarja, — mély fájdalommal teszem azt a magam részéről — konstatálnia kell a következőket: először is a t. pénzügyminister ur sem 560 milliós, sem 500 milliós kölcsönt nem kapott, hanem kapott tisztán és kizárólag 250 milliónak 75°/o-a erejéig egy fix-járadék kölcsönt, további 25°/o-ra pedig opczió maradt fenn a hitelcsoport javára. A fix lekötött hitelművelet tehát — és ezt nem szabad a számításoknál figyelmen kivül hagyni — tisztán és kizárólag a meghatalmazás keretében, de a 185 millió járadék kibocsátására szorítkozik. Ezzel szemben pedig csinált a t. pénzügyminister ur — a mint ő azt konczedálja — egy prolongacziónális üzletet, a melyben nemcsak, hogy be nem vette a 215 milliót tevő kincstárjegyeket, illetőleg nem refundálta ós nem fizette azokat ki, hanem, a mint a tények igazolják, még a 250 millión kivül ujabb 35, illetve 45 millióig menő ujabb kincstári jegyeket bocsátott ki. Azt mondottam, hogy ez nem volt a törvényhozásnak sem intencziója, sem a felhatalmazási törvény keretében ezt megcsinálni nem volt szabad, mert a t. pénzügyminister ur mindent tehetett, csak azt nem, hogy ki ne fizesse a pénztári utalványokat és még kevésbbé tehette azt, hogy ujabb pénztári utalványokat és 4

1

/2°/o-os czimleteket bocsásson ki. Ha már most konstatálom a t. képviselőház előtt az aláírások eredményét, a mely szerint kicserélésre bemutattatott 204,500.000 korona, beváltásra tehát csak 9,500.000 korona kerülhetett és a t. pénzügyminister ur ezenfelül ujabb 35,000.000 korona jíénztárjegyeket bocsátott ki, az a kérelmem és kérdésem, az egész házhoz, mutassa meg nekem azt a törvényes felhatalmazást, a melynek alapján ő ezt a 35 millió többletet kibocsátani jogosítva lett volna. ISTem is szólok arról, hogy az a nagy szemfényvesztés, a mely a negyvenszeres aláírásra vonatkozott, gyakorlott emberek előtt és az előtt, a ki valaha pénzművelettel foglalkozott, szinte nevetség számba menne, mert mindenki tudta és tudja, hogy ezek a pénztári jegyek tényleg az idevaló pénzintézeteknek voltak a tárczáikban és szinte kérdés merült fel, hogy hol lehet az a 9,500.000 K, a mely kicserélésre bemutatva nem lett. Ezt én nem tudom, de annak lehetősége sincs kizárva, hogy magának a kincstárnak a birtokában lehet. Én nem állítom ezt, de nem lehetetlen. A mikor a képviselőház abban a tudatban, hogy egy terhes, pénzviszonyainkra Damoklészkardként nehezedő függő kölcsöntől akar szabadulni és pénzpiaczát meg akarja kímélni a hosszú lejáratra szóló, tényleg adóslevelet tar-