Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-51

412 51. országos ülés 1910 deczember 3-án, szombaton. előző kormány minden szokás ellenére ilyen súlyos vádakkal terheltetik az ő félhivatalos sajtója utján, (Felkiáltások jobbfelől: Ki által ?) — méltóztassanak türelemmel lenni, mindenre rátérek — az tartozik azzal, hogy vagy rendelkezésünkre bocsátja az összehasonlításra alkalmas adatokat, vagy kénytelen eltűrni azt az ódiumot, hogy alap nélkül vádolt. (Felkiáltások jobbfelől: Ki vádolta ? Zaj. Elnök csenget.) Kérem, az urak nagyon hamar felednek. A t. képviselő urak t. i. elfelejtik azt, hogy a közvetlen lökést az én interpelláczióm megtételére egy kedélyes munkapárti gyűlés adta meg, a melyen a párt hivatalos szónokkal képviseltette magát. (Derültség jobbfelől. Felkiáltások : Dehogy hivatalos! Semmiféle hivatalos szónok nem volt!) Semmit sem veszek örvendetesebbnek, igen t. képviselő urak, mintha dezavuálják annak az urnak hivatalos küldetését (Felkiáltások jobbról : Dehogy dezavuáljuk!) és ebben azután teljesen egyet fogunk érteni, t. kéjsviselő urak, annál is inkább, mert mindjárt nyugtázni akarom, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur, most ünnepélyesen, az ország szine előtt megczáfolta azt, a mit akkor az az ur ott állított. (Felkiáltások a baloldalon : Gáznak nyilvánította!) Az én álláspontom csak az, hogy ez a czáfolat egy kicsikét elkésett, mert azon az emlékezetes munkapárti gyűlésen — pedig azt szokták mondani: »Qui tacet, ubi loqui debuisset ac potuisset, consentire videtur« — a t. pénzügyminister ur jelen volt. De nemcsak a hallgatás fegyverével igazolta az előtte mondottakat, hanem csodálatos módon még beszélt is. A t. pénzügyminister urnak ott a munkapárti körben a vezérszónok világosan megmondta — itt van nálam az erről szóló értesítés — (olvassa) : ». . . hogy Európa többi államai hitelének megfelelő hitelünk fejlődött ki, mely a múlt kormány alatt teljesen leromlott. . .« továbbá azt mondta a szónok (olvassa) : ». . . s igy kénytelen volt az a pénzcsoport, •&. melynek egy része a magyar hitelügy szolgálatában állott, Francziaországba menni, s ott bizony nagyon nehéz feltételek, majdnem lealázó feltételek -mellett kapta meg a kölcsön jegyzésére való Ígéretet, holott a pénzügyminister urnak azt fényesen megkötnie sikerült.* (Mozgás a baloldalon. Felkiáltások jobbfelől: Pénzcsoport!) Hát, t. képviselőház, erre Lukács László pénzügyminister ur azt mondta (olvassa) : »Fogadja az én igen t. barátom, a felszólaló . . . (Derültség balfelől.) ... és fogadja a t. értekezlet minden tagja őszinte, hálás köszönetemet azért a szívélyes hangért, a melylyel működésemről megemlékezett.« (Zajos derültség a jobboldalon. Felkiáltások balfelől: Mit nevetnek ? Elnök csenget.) Tehát, t. képviselőház, a t. pénzügyminister urnak saját füle hallatára mondták el azokat a dolgokat, a melyekről én voltam bátor a leplet akként lehúzni, (Élénk derültség jobbfelől.) hogy a t. pénzügyminister ur ugyanabban a bankban igazgató volt, a mely banknak egyik igazgatója — akkor vezérigazgatója — ebben a kölcsönügyben eljárt és igy a t. pénzügyminister urnak arról, ha ott lealázó vagy megalázó feltételekről tárgyaltak, feltétlenül tudomással kellett volna birnia. Már most, t. képviselőház, én semmi mást nem kívántam és nem kértem, mint hogy a mélyen t. pénzügyminister vagy bizonyítsa be ezeket a dolgokat, (Derültség jobbfelől.) vagy konstatálja, hogy azok nem felelnek meg a valóságnak. És én a magam részéről nagy áhítattal hallgattam a mélyen t. pénzügyminister urnak mai nyilatkozatát és kész örömmel konstatálhatom, hogy azon a téren, a hol legelőször mérkőzött meg szemtől-szombenaza követelés, hogy tessék hát a volt koaliczionális kormány bűneit itt a ház szine előtt igazolni, a t. pénzügyminister ur — hozzáteszem, teljesen lovagiasan és nyílt őszintességgel — konstatálta, hogy ilyenek nincsenek (Derültség jobbfelől.) és ilyeneket ő leleplezni nem is tud. (Derültség jobbfelől. Felkiáltások : Ezt nem mondta I) Eitner Zsigmond: Nagy Ferencz nevetett Wekerle mögött is ! (Derültség a baloldalon. Felkiáltások : Mindenki mögött!) Förster Aurél : Szerelmük állandó, csak a tárgyuk változó ! (Elénk derültség.) Polónyi Géza : Hát, t. képviselőház, én örvendetesen tudomásul veszem hogy attól az iránytól, a mely örökké a koaliczió hulladékaiból akar megélni, (Zaj és mozgás a jobboldalon.) a t. kormány eltérni készül. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Méltóztassék megengedni, talán egy tréfás hasonlattal is élhetek, hogy a jövendőben küszöböljük ki parlamentáris életünkből azt, hogy egymás hibáiból, mondjuk hulladékaiból táplálkozzunk. Eszembe jut az a jó tréfa Szolimán úrról. (Halljuk! Halljuk!) Az a Szolimán ur, a ki a vadak közé került, valahol Dzsibuti környékem európai fegyverekkel és csereeszközökkel megnyerte magának a vadakat. x4.zonban megtörtént egyszer vele, hogy valami görbe dolgot csinált és ezt az urat elfogták és befalazásra Ítélték. Kilencz napig tartották befalazva abban a reményben, hogy ez alatt az idő alatt éhen hal. Azonban a mikor felbontották a falat, nagy meglepetésükre látták, hogy Szolimán ur még mindig él, és akkor elmondotta az ő csodálatos megmenekülését. (Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) Elmondotta, hogy az ő hűséges szolgája. Ali, a mikor befalazták, egy snepfmadarat diigott a zsebébe . . . Egy hang (jobbfelől) .• Kégi! Polónyi Géza : Régi, de jó . . . és ő annak a crotonjából élt kilencz napig. Hát a snejjf miből élt ? — kérdezték. — Az meg az én crotonomból. Nagyon jó lesz, ha a nemzet számára más ételeket tálalunk fel és lemondunk erről a crotonpolitikáról, a melynek bucsuünnepélyét ma ültük meg. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Ettől a tárgytól és interpelláczióm ezen részétől elbúcsúzhatom annak konstatálásával, hogy örömmel vettem tudomást arról, hogy a pénzügyininister ur sem nem azonosítja magát azokkal a vádakkal, sem nem hajlandó továbbra is istápolni azokat a vada-