Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-51

5í. országos ülés 1910 deczember 3-án, szombaton. 407 meg nem hallgattatnak, sőt ellenkezőleg, még nagyobb túlkövetelésekkeí lépnek fel; a midőn láttuk, hogy itt van az osztrák-magyar bank szabadalmának meghosszabbítása, és hogy az önálló magyar bankot, melyre tételes törvényeink nekünk jogot adnak és a melyre nekünk a többségünk megvolt, nem tudjuk felállítani, hogy arról tudni sem akarnak : akkor kellett volna ezen mentsvárunkba visszavonulni és figyelmeztetni a nemzetet, hogy itt van a harcz, készüljetek, az alkotmányt veszély fenyegeti, álljunk mindnyájan össze és igyekezzünk azon, hogy ha máskép nem, hát védelmi harozezal is kényszeritsük az osztrákokat arra, hogy jogos kívánságaink megadassanak. (Helyeslés balfelöl.) És a midőn a koaliczió épen azon gondolkodott, hogy ehhez az eszközhöz nyúljon, akkor támadt Magyarországnak az az óriási baja, hogy ismét nem volt meg az egyetértés, voltak kishitűek, jogfeladók, a kik vállalkoztak arra, hogy átveszik a kormányzást és a többször emiitett segédeszközökkel a többséget megcsinálják maguknak, hogy ideállhassanak Magyarország elé, s azt mondhassák : ime, nekünk van igazunk, Magyarországnak küzdelem nem kell, Magyarország lemond inkább mindenről, mert békét és nyugalmat akar. (Igaz! Ugy van! balfelól.) Minthogy az indemnitás megadása bizalmi kérdés, nem szavazom meg az indenmitást már azon okból sem, mert nem lehetek bizalommal oly kormány iránt, a mely tökéletes jogfeladással és lemondással jő a parlamentbe, a ki azt a feladatot, a melyet az ország reá ró, hogy az ország ügyeit előbbre vigye és nemzeti engedményeket szerezzen neki, teljesíteni nem képes. (Ugy van.' Ugy van ! balfelől.) Hogy áttérjek a katonai kérdésekre, bizalmatlan vagyok ezen kormány iránt azért is, mert a mint biztosan értesültünk róla, és maguk is kijelentették, ők hajlandók hozzájárulni a katonai létszám felemeléséhez, sőt azt követelik és azt mondják, hogy meg vannak elégedve a kilenczes bizottságnak már egyszer megigért engedményekkel. A helyett, hogy fekete-sárga legyen a zsinór, hát majd lesz piros-fehér-zöld, a helyett, hogy fekete-sárga legyen a zászló, hát majd lesz pirosfehér-zöld. De kérem, ezek az engedmények is semmivé válnak azért, mert a katonaságnak ruháin mellőzni akarják a zsinórokat, azt mondják, hogy ez felesleges dolog. Itt akarnak tebát nekünk adni egy nesze semmi fogd meg jól-t, hogy azzal menjünk az országba, és azt nevezzük vívmányoknak és engedményeknek. De ettől eltekintve, minden egyes tárczánál azon igyekszünk és az a főtörekvésünk, hogy Magyarországnak az erősödését vigyük előre, hogy haladjunk és hogy Magyarországot vagyonositsuk, gazdagítsak. És épen a katonaságnak adott pénzek azok, a melyek tőlünk a legtöbb áldozatot kívánják, mig a magyarosításért ezen a téren nem tehetünk semmit sem. Akármilyen kéréssel és kívánsággal jövünk, még ha jogos is az a kívánságunk, mindig az a felelet, hogy nem adható meg, mert annak teljesítése a hadsereg egységét és harczképességét hátráltatná. A hadsereg egységét mennyiben hátráltathatná az, ha a magyar szolgálati nyelvet akarnám többek között, (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől) hogy itt is magyarosíthassak, hogy itt is elérjem azt, hogy azok az emberek, a kik idegen ajkúak ós egyébként nem juthatnának ahhoz, hogy magyarul megtanuljanak, ezt a katonaságnál elérjék, hogy ezt a katonaságot mint segédeszközt felhasználjam arra, hogy a magyarosítást belevigyem, belevigyem nemcsak a magyar nyelv tanítását, hanem a magyar szellemet is ? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem pedig ugy, a mint ellenkezőleg történik, hogy annak a huszárnak, a ki fel van állítva a szakaszba, a szakaszkommandansnak nem szabad azt mondani, hogy huszár X. Y. középső ember hanem azt, hogy Mitte huszár, X. Y., vagy hogy rechte oder linké Patrouille és nem szabad azt mondania, hogy jobb, vagy bal Patrouille. Vagy az istállómesternek nem szabad jelentenie, hogy : vitéz kapitány urnak jelentem mint istállómester, hanem ugy kell a jelentést tennie : »Herr Hauptmann, melde gehorsamst als Stallmeister." (Zaj a jobboldalon. Közbeszólások.) Ugron Gábor: Ezt nem lehet csúfolni! Gr. Somssich Tihamér : Magam tudom a legjobban, mert két évig szolgáltam. Vagy megtörtént, hogy ott volt a káplár a huszárokkal és jött X ezredes vizitálni az őrséget és a káplárt, mivel magyarul mert jelentkezni, összeszidta és feljelentette, hogy nem tudj a a reglement-1, mert magyarul j elentkezett, a helyett, hogy németül jelentkezett volna. Talán az által mozdítjuk elő a hadsereg harczképességét és a hadsereg egységességét, hogy órák hosszat tartunk legénységi iskolákat és azt a magyar legényt azzal kínozzuk, hogy a te Corpskomrnandánsodat ugy hívják, hogy Durchlaucht Prinz von Lobkowitz, mire az a magyar fiu azt mondja, hogy : durhluft Loxbowvicz ? (Derültség a baloldalon.) És ilyen dolgokkal kell az időt órák hosszat tölteni. Ez nem fogja a hadsereg egységességét előmozdítani. Megtörtént azután többek között pl., — szintén tapasztalatból hivatkozhatom reá — hogy az egyik hadnagynak egy ]3atrouille-ja volt az egyik dandárparancsnokhoz rendelve, s a dandárparancsnok direkte a huszárhoz fordult, s mivel a dandárparancsnok magyarul nem tudott, valamit németül parancsolt a huszárnak, a mit a huszár persze nem értett meg. Erre a dandárparancsnok azt mondotta : »Schweinskerl, marsch weg damit!« Erre azt parancsolta a huszárnak, hogy hozzon ulánusokat; az hozott is 12-es horvátországi ulánusokat, és a mikor azok megérkeztek, a dandárparancsnok nagy örömmel nekimegy a káplárnak és mondja neki németül a parancsát, a ki azt nem érti meg. Erre azt mondja a hadnagynak, a ki magyar fiu volt : i Mondja meg ennek a káplárnak, hogy ezt és ezt