Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-50

50. országos ülés 1910 deczember 2-án pénteken. 385 mum, melyet a 9-es bizottság programmja foglal magában, s hogy egyáltalában annak függő részei közül valami megvalósulás alá kerül-e. Azt hiszem, hogy a függetlenségi és 48-as pártnak, a melynek egyik szerény tagja vagyok, a legnagyobb mértékben kötelessége teljes őszinteséggel előre megmondani a t. kormánynak, hogy ha a katonai kérdésekben ezt a politikát fogja folytatni, nem számithat ezen párt részéről abszolúte semmiféle kiméletre. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) A t. ministerelnök ur a delegáozió ülésén a katonai kérdéseknek komplekszusába beiktatott ama tárgyról, melyet közönségesen katonai bűnvádi perrendtartás neve alatt ismerünk, ugy nyilatkozott, hogy azt hiszi, hogy az legkésőbb a jövő év elején a törvényhozás elé lesz terjeszthető. Miután a t. kormány, szerintem helytelenül, a katonai bűnvádi perrendtartás reformját kikapcsolta a véderő többi függő kérdései közül, nem tudom, vájjon az az állitása, mely az egész komplekszus tekintetében megállapítás tárgyává tétetett, vonatkozik-e a katonai bűnvádi perrendtartásra is, mert én a t. ministerelnök urnak határozott alakban tett kijelentése után teljes joggal megkövetelhetném, hogy e tekintetben a t. házat világosan és félreérthetlenül tájékoztassa. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azonban, akár előterjeszti a t. kormány a katonai bűnvádi perrendtartási javaslatot az igért időben, akár nem, két oldalról előre kell biztositanom a t. kormányt. Az egyik nevezetesen az, hogy én — és azt hiszem, t. elvtársaim is osztják ezt a felfogásomat — a katonai bűnvádi perrendtartást egyáltalában nem fogadhatom el u. n. rekompenzáczióképen, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert azt a maga tartalma szerint kell megítélni, annál inkább, mert a volt kormány és a hadügyminister ur egybevágó nyilatkozatai szerint ez a kérdés sohasem soroltatott az 1906-ban kikapcsolt kérdések közé. Az egyszerűen tárgyalás alatt volt ezen idő alatt, mig a többi kérdések kikapcsolva voltak, s hogy ez végre tető alá hozassék, az a nemzetnek annyi évtizedeken keresztül egybehangzó jogos és hangos követelése után végre méltán követelhető. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.). A másik, a mit ezen reformmal szemben ki kell jelentenem, az, hogy nagy csalódásban ringatná magát a t. kormány, ha azt hinné, hogyha abban a reformban teljes mértékben nem fog érvényesülni a magyar államiságnak minden követelménye ugy a tárgyalás, mint az Ítélkezés nyelve, valamint az önálló magyar igazságügyi felségjognak az Ítélkezés szempontjából való érvényesítése tekintetében, mi majd alkalmasnak tekintjük ezt a reformot arra, hogy a katonai kérdéseknek területén eddigi magunktartásából csak egy hajszálnyit is engedjünk. (Ugy van! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Mert az én meggyőződésem az, hogy mig a Magyarország és Ausztria közötti viszonyból, mig a magyar nemzet és királya közti viszonyból az KÉPTH. NAPLÓ. 1910 1915. H. KÖTET. örökös összeütközéseknek ez a súrlódási felülete ki nem küszöböltetik, mig a mi közéletünknek ezt a méregfogát kitörni nem sikerül, addig a mi közjogi viszonyunk Ausztriával szemben de facto, — bármiképen dicsekedjünk is a kiegyezésben foglalt állítólagos nagy vívmányaival a magyar állam önállóságának — a tényleges helyzet ma, 1910. év végén is ugyanaz maradt, a mi pl. 1860-ban volt irányadó az akkori osztrák publiczistáknak nézete szerint, mint a hogy pl. egy 1860-ban megjelent, akkortájban igen nagy port felvert brosúrában, a melynek a czime : »Die Lebensfrage österreichs<< olvashatjuk, hogy ha kiegyezésre kerül a sor Magyarország és Ausztria között, kiegyezés nem lehet egyéb, mint egy uj pragmatika szankcziónak megvalósítása, a mely azonban szakit még elméletben is minden olyan vonatkozással, a melyek alkalmasak volnának arra, — bocsánatot kérek, hadd idézzem németül, mert az osztrák czentralista felfogást ma is ez jellemzi leghelyesebben, és hadd legyen ez itt hiteles alakban — a melyek tehát alkalmasak volnának arra, hogy : »die Macht und Binheit der kaiserliehen Regierung in den höheren Aufgaben der Staatspolitik, des Krieges und der Finanzen u. s. w. in Zukunft in Frage zu stellen<<. Hogy 1867-ben a XII. t.-czikkbe iktatott kiegyezés — már a mi felfogásunk szerint — csakugyan nem valósított meg nagyon sokat, a mi a nemzeti élet követelményei szerint az állami önállóság kifejlesztésére szükséges lett volna, azt nagyon élénken jellemzi a Id egyezés létrejötte után nyomban egy nagyon illetékes figyelőnek a nyilatkozata, ha jól tudom, Werter akkori porosz követnek jelentése, a melyet kormányához intézett, a mely porosz kormány Königgrätz után is nagyon érdekében állónak tekintette, hogy az osztrák fejleményeket a legnagyobb figyelemmel kísérje. Ez a porosz követ akként nyilatkozik a kiegyezésről, hogy Ausztriában azt nyugodtan fogadhatják, az nem egyéb, mint egy formális munka, az nem egyéb, mint momentán kielégítése a nyugtalankodó magyarságnak, azonban az a tulaj donképeni konzisztencziáját Ausztriának, — ő így mondja — az osztrák birodalomnak nem fogja megváltaztatni. Nagyon érdekes e tekintetben arra, hogy ez a felfogás egyáltalában ma sem szűnt meg, hogy ez nem holmi fakcziózus politikusoknak nyilatkozatában nyilvánul meg, hanem pl. utalok itt a bécsi egyetemnek egy illusztris tanára által irt munkára, a melynek czime: »Die Wandlungen des österreichisch-uiigarischen Reiches«. 1905-ben, a nemzeti küzdelem legnagyobb fluktuácziója közben jelent meg ez a munka, a melyben a szerző azt bizonyítja, hogy a magyar önállóságnak politikailag nélkülözhetetlen határa a Reichsidee, a birodalmi gondolat; tehát épen ellenkezőleg azzal, a mit Deák Ferencz a maga művének alapgondolatává tett, hogy t. i. a pragmatica sanctió-ból folyó kölcsönös kötelezettségeknek a biztosítására szerinte szükséges eszközöknek közössé tételére lehet szorítani egyedül a közösség fogalmát: ez 49