Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-50

386 50. országos ülés 1910 deczember 2-án, pénteken. az osztrák felfogás, a melynek illetékes kifejező]étidéztem, azt tartja, hogy Magyarország önállóságát csak addig a határig szabad megtűrni, a mely határig az nem sérti az ott ma is, a lelkekben kiirthatatlanul tovább élő »Reichsidee« gondolatát. És t. képviselőliáz, nemcsak katonai téren találkozunk e felfogással. Találkozunk más téren is, mindaddig, a mig a függetlenségi pártnak ném sikerült kivivnia Magyarország gazdasági elkülönítését Ausztriától. (Igaz I ügy van! a szélsőbaloldalon.) Abban a küzdelemben, a melyben az a párt, a melyhez tartozni szerencsém volt, válságba juttatta a helyzetet, t. képviselőház, a bank kérdése dominált. A mi kisebbségre]utasunkkal nem lehet immár arra kilátásunk, hogy ezen az országgyűlésen az önálló bankot megvalósítsuk. De, t. képviselőház, a t. kormány a bankszabadalom meghosszabbítását egy erős feltételhez kötötte. A trónbeszéd a készfizetések rendezését tette a kérdés egyik leglényegesebb elemévé. Rendezés alatt grammatikailag sem érthetünk egyebet, mint olyan helyzetnek a megteremtését, a mely a további viszályokat eliminálja, a mely szóval egy kérdést frnalizáljon. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) A t. többség ennél az' általánosan hangzó nyilatkozatnál, a mely a trónbeszédben foglaltatik, sokkal tovább ment, a mikor válaszfeliratában akként nyilatkozik (olvassa) : »A készfizetések felvételének parancsoló szükség nélkül való halogatása a monarchia presztízsén, nemzetközi állásán ejt csorbát. Az ország közvéleménye osztatlanul a készfizetések felvétele mellett nyilatkozott, és nekünk azt eréfyesen kell követelnünk, annyival is inkább, mert azon feltételek, a melyekhez törvényünk a készfizetések felvételét kötötte, már évekkel ezelőtt bekövetkeztek, és mert annak további halogatása alapjában ingatná meg azoknak a véleményét, a kik a jegybank közösségét hazánkra nézve előnyösnek tartják.* (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nohát, t. ház, hogy az a törvényjavaslat, a melyet a t. pénzügyminister ur tegnap tett le a ház asztalára, mennyiben kongruál ezekkel a kijelentésekkel, annak a részletes tárgyalása természetesen arra az időre való, a mikor ez a törvényjavaslat lesz itt napirenden. Azonban a t. ház kegyes engedelmével, én azt hiszem, hogy a mikor politikai bizalmatlanságomat megindokolom, és a mikor ez a legelsősorban domináló kérdés, annyi kétség, ann}d homály közt, mint egyedüli olyan kérdés kerül a nemzet közvéleménye elé, a melyből a kormánynak az álláspontját végre-valahára világosan megismerhetjük : akkor az indemniti tárgyalása közben is teljesen indokolt, különösen erről az oldaból, hogy ezzel a kérdéssel némileg közelebbről is foglalkozzunk. {Igaz! ügy van! a szélsőbáloldalon. Ralijuk! Halljuk.') Ennek a törvényjavaslatnak az elődje az a javaslat, melyet ugyancsak a mostani igen t. péírzügyminister nyújtott volt be, mint a Széll Kálmán igen t. képviselőtársunk elnöklete alatt álló kormánynak a pénzügyministere. Annak a törvényjavaslatnak az 1. szakasza akként hangzik, hogy a bank a készfizetések felvételére vonatkozó kötelezettségét beváltani tartozik azon a napon, a melyen a jelen törvény határozatai életbe lépnek és a hatálybalépés napjáról ennek a törvényjavaslatnak 5. §-a akként intézkedik, hogy ezt a napot a kormány egyetértőleg rendeleti utón állapitja meg. Tehát az akkori t. kormány és a mostani t. pénzügyminister ur a készfizetések felvételének kérdésében ilyen határozott, halogatást csakugyan nem tűrő, helyes álláspontot foglalt volt el, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) a melyet meg is indokolt a törvényjavaslat indokolásában olyan nyilatkozatokkal, a melyeket mi ma ezen az oldalon teljes mértékben magunkévá tehetünk. Azt mondja ugyanis ; »kétségtelen, hogy a készpénzfizetések felvétele a gazdasági élet minden ágára kiterjedő termékenyítő hatást fog gyakorolni, és hogy a valutareform teljesen csak akkor fogja a maga hatását éreztetni, ha az egészen végre lesz hajtva«. És ez annál inkább szükséges, mert a külföld a mi fizetőképességünk és akaratunk iránt való bizalmát — ezt már nem idézem, csak kommentálom, de a mit mondok, egészen belevág a szószerinti szöveg gondolatmenetébe — csak akkor nem fogja elvesziteni, ha azt törvényes biztosítékokkal, közakarat által szentesitett garancziákkal állandókká fogjuk tenni; t. i. a készpénzfizetéseket és a valutarendezés állandóságát törvényes garancziákkal fogjuk biztosítani. Természetes, hogy ilyen előzmények után a kritika önként kínálkozik a tekintetben, vájjon a tegnap benyújtott törvényjavaslat, a melyhez annyi reményt fűzött a t. kormány, a melyre vonatkozólag annyi várakozással töltötte el a nemzetet és a melyre vonatkozólag annyi tartózkodásra bírta mindeddig az ellenzéket, mennyiben kongruál az 1903-ik évi javaslat azon indokolásával, a melyre az imént utalni bátor voltam és a melyet mi ma is teljes mértékben magunkévá teszünk. A mostani törvényjavaslat indokolásában az előzmények levezetése után azt mondja a t. pénzügyminister ur, hogy mindazokból, a melyeket a valutareform betetőzése magával hozott, csak egy van már hátra : a kötelező készfizetések felvétele. Hát csakugyan ez még hátra van, t. pénzügyminister ur. Es a ki ezt a törvényjavaslatot nem könnyelműen és felületesen, hanem teljes diligencziával tette máris tanulmány tárgyává, az csakugyan azt fogja mondani, hogy ezen törvényjavaslat rendelkezései szerint csakugyan még nagyon hátra van a készpénzfizetések kötelező felvételének kérdése. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a törvényjavaslat, hogy a t. pénzügyminister ur a mennyire lehetett, biztosítani igyekezett a készfizetések kötelező felvételét. Ezen törvényjavaslat rendelkezéseivel az én igénytelen