Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-50
50. országos ülés 1910 deczember 2-án, pénteken. 383 szélsőbaloldalon.) Sajnos, azonban sokkal több okom van rá a kelleténél. Ezek közt nem utolsó az a mód, a melylyel a t. ministerelnök ur sekélyes politikájának védelmére, a Burg és a Belvedere közötti állítólagos ellentétekről ezikkeztetett. Nem óhajtok ennél a tárgynál időzni, (Halljuk ! Nagyon érdekes I a baloldalon.) csak azt kívánom konstatálni, hogy a nemzetre nézve sokkal fontosabb dolog a békéi egyetértés bizonyos hatalmas és nagybefolyásu bécsi körökkel, mint az, hogy a ministerelnök ur ezen béke veszélyeztetésével állásában megmaradjon. {Igaz! Vgy van! a szélsőbaloldalon.) Sőt, a mi engem ület, én a magam részéről —• és azt hiszem, ezen óhajtásommal nem állok egyedül —• egyenesen szerencsésnek tartanám az országra nézve, ha az igen tisztelt ministerelnök ur helyét átadná valaki másnak, {Helyeslés a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Mielőbb !) a ki nagyobb lelkiismeretességet, több egyenességet és a mi a íő dolog, kevésbbé reakczionárius irányzatot enged érvényesülni politikájában, mint az igen tisztelt ministerelnök ur. Azon fontos kérdéseknek, a melyek közt első helyen a választói reformnak az általánosság, titkosság és egyenlőség elvei alapján való becsületes megcsinálása áll, (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) liberális elintézését, ugy látszik, csak kormányváltozástól várhatjuk. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) A t. kormány iránt, a mely a trónbeszédben a legsürgősebb szükségként hangoztatta a választói reformot és a legközelebbi időre megigérte és most hallani sem akar róla, a mely a törvény betűjébe kapaszkodva, azonban annak tulaj donképeni értelmét elhanyagolva, az idei költségvetésre még csak nem is gondolt, a mely a közoktatásügyi szükségletek kielégítéséről hallani sem akar, ellenben a megszaporodott hadügyi kiadások rettenetes terheit szinte kéjelegve vállalta, shogy azok fedezéséről gondoskodjék, az országot a jelenlegi nyomasztó drágaság idejében épen a szegényebb néposztályokat érintő monopóliumokkal akarja sújtani: ez iránt a kormány iránt bizalmatlansággal viseltetem és a benyújtott törvényjavaslatot sem fogadom el. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést tíz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? Zlinszky István jegyző: Lukinics Ödön ! Lukinics Ödön (horvátul beszél). Elnök: Kénytelen vagyok a t. szónok urat néhány perezre félbeszakítani. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! Tekintettel arra az érthető és egyre fokozódó nyugtalanságra, (Halljuk;! Halljuk I) a melyet az a körülmény idéz elő, hogy rövid időn belül már a második horvát képviselő ur hosszasabban és csak horvátul beszél, (Igaz ! ügy van ! Felkiáltások : Nem, értjük meg !) kénytelen vagyok hangoztatni azt, a mit részemről röviden már érintettem is, hogy — teljes egyetértésben elnöktársaimmal — a régi országgyűlésnek azon — nézetem szerint — helyes álláspontjára helyezkedem, a mely szerint a horvát országgyűlési képviselő uraknak a törvény értelmében joguk van itt horvátul is szólni (Ügy van! ügy van !) és a mely szerint ők itt a régi országgyűlésen is koronkint hol egészen, hol részben horvát nyelven mondtak beszédet, (Halljuk ! Halljuk !) de inkább csak kivételesen, ritkán, többnyire röviden, és épen ezért a magyar képviselőháznak mindig teljes türelmével és jóakaratával is találkoztak. (Igaz! ügy van !) Mert a horvát országgyűlési képviselő urak legalább a múltban érezték maguk is azt, hogy bizonyos korlátok közé kell ezt a szólásjogukat szoritaniok, (Igaz! ügy van!) tekintettel arra, hogy ez az országgyűlés azt a nyelvet, a melyet a t. képviselő urak beszélnek, nem érti és az elnökség velük szemben a házszabályszerű ellenőrzést kötelességszerűen nem gyakorolhatja. (Igaz ! ügy van !) Én a horvát országgyűlési képviselő urakhoz — talán mondhatom, a ház nevében — testvéries bizalommal azt a kérést intézem, hogy szíveskedjenek régibb elődeiknek e bölcs és hazafias gyakorlatához ragaszkodni. (Élénk helyeslés.) Biztosithatom a t. képviselő urakat, hogy a míg azt fogják tenni, a magyar képviselőház részéről türelemmel, s a legnagyobb előzékenységgel fognak találkozni. (Igaz ! ügy van !) Most (Halljuk ! Halljuk !) a t. képviselő ur a maga fejtegetéseit oly hosszura terjeszti, hogy immár kénytelen vagyok őt arra a körülményre, hogy ez a ház nem érti a beszédét, figyelmeztetni. Én még nem akarok az ő felszólalásából következtetéseket vonni, de kénytelen vagyok kijelenteni azt is, hogy a mennyiben itt — a mire fájdalom, a múltban már példa volt — oly törekvéssel találkoznánk, mely által a hoTvát képviselő urak horvát szólásjoga a magyar képviselőház tárgyalásainak gyakorlati lehetőségeit és magyar jellegét veszélyeztetné, (Igaz ! ügy van !) akkor én azt, a mit régebben teljesen a horvát képviselő urak diszkrécziójára bízhattunk, bizonyos tekintetben az elnökség diszkréczionáíis jogkörébe átháramlottnak fogom tekinteni, (Általános helyeslés és taps.) és akkor én és elnöktársaím kénytelenek volnánk lelkiismeretünk és legjobb tudásunk szerint és mindig csak addig menve, a meddig a ház egyetértő támogatására számíthatnánk/Élénk helyeslés.) a horvát nyelven való szóihatás senkitől tagadásba nem vont jogának, szemben a ház tanácskozásának gyakorlati lehetőségével és magyar jellegével, megfelelő határokat szabni. (Általános élénk helyeslés, éljenzés és taps. Felkiáltások baljelöl: Áz idő drága !). Ezen figyelmeztetés után kérem a képviselő urat, szíveskedjék, tekintettel beszédének hosszabb tartamára, vagy — ha teheti — magyar szóra
