Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-49

W, országos ülés 1910 di kivételtől eltekintve kizárólag magyar nyelven történhetik. (Általános helyeslés.) Ezt kívántam megjegyezni, t. képviselőház. (Élénk helyeslés.) Elnök: Most át fogunk térni napirendünk értel­mében az 1911 év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat (írom. 137, 133) tárgyalására, Ki következik ? Zlinszky István jegyző: Preszly Elemér! Presziy Elemér: T. képviselőház ! Parlamenti szokás, és pedig nagyon helyes parlamenti szokás, hogy a vitában felszólaló képviselő, reflektál az előtte felszólalt képviselőtársának beszédjére, argu­mentumaira, és vagy ezáfolja vagy támogatja azokat. Én, t. képviselőház, a legjobb akarat mel­lett sem hódolhatok ezen kétségtelenül nobilis szokásnak, mert hiszen az előttem szólott t. kép­viselőtársam beszédét nem értettem, és a Napló­ban is csak annyit találtam, hogy Hinkovios hor­vátul beszélt. A midőn, t. képviselőház, mi horvátul beszélni hallunk, önkéntelenül is feljajdulunk és nyugta­lankodunk, és keressük az okot és kutatjuk, hogy mi okozta azt a szomorú állapotot, hogy a magyar parlamentben horvát beszédek is hang­zanak el. És én, t. képviselőház, a mint a mélyen t. elnök ur is épen most kiemelte, hangsúlyozni kivánom azt, hogy ezért nem embereket, nem volt elnököket és pártokat lehet hibáztatni, hanem hibáztatni lehet egyedül és kizárólag a 68-iki tör­vényt. (Igaz ! Ugy van 1 a szélsőbáloMalon.) Hibáztatni lehet egyedül és kizárólag azt a túlzott lojalitást, a mely a horvátokkal szemben mindig engedékeny volt, (Igaz! Ugy van ! a szélső­baloldalon.) a mely 1867-ben és 68-ban a horvátok­nak megadott mindent és a mely a horvátoktól ezzel szemben cserébe nem kapott soha mást, mint Jellasichnak Magyarország felé mutató kard­ját, mely érezbe öntött jelvénye a horvát barát­ságnak és testvériességnek. (Igaz I Ugy van! a szélsőbáloMalon.) Azt mondta itt ma Popovics Sándor t. kép­viselőtársam, hogy mi magyarok ne nézzünk ő bennük ellenségeket. Én megfordítom ezt a kér­dést, t. képviselő ur, és azt mondom, hogy a tények beszélnek ; mi nem nézünk, hanem látunk önök­ben ellenségeket. Látjuk azon tényeket, hogy önök, t. képviselőtársaim, mindenkor iparkodnak azt a köteléket, a mely Horvátország és Magyar­ország között fennáll, lazitani, hogy egyszer azután véglegesen elszakíthassák. (Igaz! Ugy van I a szélsőhaloldalon.) Én hivatkozom, t. ház, az előadó úrra; ő járt Szlavóniában, kön)'vet is irt róla ; ott a helyszinén látta és tapasztalta 200.000 magyar vérünknek siralmas helyzetét, látta és tapasztalta nehéz emberfeletti küzdelmüket, a melyet ezen szegény emberek a horvát sovinizmus ellen magyar­ságuk megvédése érdekében, nap-nap után kény­telenek vivni és elszenvedni. Eszembe jut itt Mikszáth Kálmánnak egy kedves novellája, a melyben benne van Mikszáth zember 1-én, csütörtökön. 349 játszi humora és derűs szatírája. Elmondja ebben Mikszáth, hogy egy horvát képviselő — hangsú­lyozom, hogy nem a jelenlegi képviselő urak közül való —• Angliában járt, ott megismerkedett egy angol miss-szel és házasságot igért neki. A mikor azonban vége volt az angol tartózkodásnak, a mi képviselőnk csapot, papot elfelejtett, hazament Zágrábba és megfeledkezett a missről. A miss azonban komolyan fogta fel a dolgot és képviselő­társunk után utazott, egyenesen Zágrábba. Keresi ott képviselő barátunkat és azt hallja, hogy most Budapesten van, a magyar országgyűlésen. Csodál­kozik, megy utána Budapestre. Budapesten azt hallja, hogy a mi képviselőtársunk most Bécsben van, a delegáczióban. Még jobban csodálkozik és utána utazik Bécsbe. Bécsben ismét azt hallja, hogy visszautazott Magyarországba, a magyar országgyűlésre. Budapesten ismét azt hallja, hogy már visszautazott Zágrábba, a horvát ország­gyűlésre. Csodálkozik az angol hölgy és arra a meg­győződésre jut, hogy a horvát képviselő tulajdon­képen nem egyéb, mint egy cséplőgép, a mely hurczolkodik egyik faluról a másikra a szerint, a hol épen munka van. Ez a hármas személyiség jellemzi a mi 67-es törvényeink fonákságát. (Ügy van ! Ugy van ! jobbjelől.) Mutatja azt a képtelen helyzetet, a melyben mi most érvényben lévő alkot­mányunk alapján vagyunk. És e fonák helyzetnek egyik korcs nyúlványa a horvát beszéd a magyar parlamentben. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A múltban nagy és hosszas vita folyt a felett, hogy az indemnitás megszavazása lehet-e bizalmi kérdés. A vita el van döntve, mert kétségtelenül megállapítható, hogy a magyar pártok az indem­nitás kérdésében állásfoglalásukat mindig a kor­mány iránti bizalmuk vagy bizalmatlanságuk szempontjából mérlegelték, (ügy van! a szélső­haloldalon.) És én azt hiszem, hogy ennek mélyebb gyökerei vannak, ha figyelembe veszszük Magyar­ország szerencsétlen kormányzati rendszerét és azt, hogy Magyarországon a kormánynak óriási diszkreczionális hatalma van, nem felfelé az uralkodóval szemben, hanem lefelé az állam­polgárokkal szemben. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Látjuk, hogy a magyar kormány uralkodik elevenek és holtak felett és ezzel szemben a par­lament hatalma eltörpül, sőt igen sokszor teljesen illuzóriussá lesz. Láttuk a közelmúltban, hogy a magyar kormány egész szépen el lehetett parla­ment nélkül, sőt megtörtént az a szomorú eset is, hogy sajtóban és parlamentben viták folytak a felett, hogy a 48-as törvényhozás parlamentáris kormányzati rendszert akart-e statuálni. Mikor látjuk azt, hogy Magyarországon a kinevezési, elő­léptetési, áthelyezési jog a kormány kezében van és ezzel szemben a tisztviselőknek nincs meg a prag­matikája és a tisztviselők egész hadserege a kor­mány kezében van ; mikor látjuk, hogy engedmé­nyek, jogok adása és megvonása, az állami mun­kálatok szétosztása, városok fejlesztése, sőt igen gyakran a bíráskodás közigazgatási, sőt bűnvádi

Next

/
Oldalképek
Tartalom