Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-48

332 48. országos ülés 1910 november 30-án, szerdán. nyerni. Ezenkívül a nagyméltóságú ministerelnök ur ugyannazon, folyó hó 19-én mondott beszédében nem nyilatkozott világosan az 1868. évi L, illetve XXX. t.-czikk egyik sérelméről sem, valamint a Magyarország és Horvátország között fenforgó megoldatlan konfliktusok egyikéről sem, vagyis arról, hogy miként és hogyan fognak kielégitést nyerni Horvátországnak törvényben biztosított jogai. (Mozgás balfelól.) Sőt a Horvát-Szlavon és Dalmát királyságok bánjának közjogi állása, valamint a közös és autonóm horvát kormány viszonyának kérdésében olyan álláspontot foglalt el, a mely sérti Horvátországnak az alkotmányos, alaptörvényekben biztositott politikai individualitását. Ezen okból a magam és társaim nevében van szerencsém kijelenteni, hogy kénytelenek vagyunk az indemnitásról szóló törvényjavaslat ellen szavazni. (Zsivió kiáltások a horvátok padjain.) Zlinszky István jegyző: Csermák Ernő! Csermák Ernő: T. képviselőház ! (Halljuk! Zaj.) Eínök : Csendet kérek ! Csermák Ernő: Nézetem szerint talán nem is formulázták helyesen a kérdést, a mikor az előadó ur belevitte a vitába azt a tételt, hogy az indemnitás meg- vagy meg nem szavazása nem politikai kérdés, hogy tehát erről a tételről voltaképen vitatkozni nem lehet. Az én felfogásom az, hogy itt erről a tételről vitatkozni egyáltalában nincs helyén, mert kétségen felül áll, hogy az indemnitás megszavazása vagy meg nem szavazása a legnagyobb mértékben involválja a politikai bizalom fennállásának vagy fenn nem állásának kérdését. Azonban, méltóztassék megengedni, én nem megyek amryira a részletek vitatásába, a belügyi kérdések taglalásába, a mikor az indemnitás kérdésével foglalkozunk, hanem, sajnos, kénytelen vagyak elsősorban közjogi kérdésekkel foglalkozni. Maczky Emil t. képviselőtársam keserűségét és aggályát fejezte ki azon, hogy a mai nehéz viszonyok között a sajtónak a támogatását talán nem élvezzük teljes mértékben, talán nagyon csekély mérvben élvezzük azon akczióban, a melyet az indemnitás kérdésében megindítunk, hogy a kormány ellen kifejezzük bizalmatlanságunkat és minden tehetségünket odairányitsuk, hogy ezt a kormányt megbuktassuk. Ámde a magam részéről meg kell, hogy állapítsam ebbeli örömömet is, a mikor ilyen nehéz viszonyok vannak és azokkal küzdenünk kell, akkor megálljuk helyünket és minden eltántorodás nélkül ellene szegüljünk annak az áramlatnak, a melynek a függetlenségi és 48-as jaárt részéről minden körülmények között ellene kell szegülni, akár megkapjuk a sajtó támogatását, akár nem. (Helyeslés balfelól. Zaj. Elnök csenget.) Most, a mikor itt az indemnitást tárgyaljuk, visszatekinthetünk ennek a kormánynak politikai múltjára. Hiszen az iglój érik ói trombita körülbelül egy fél éve, hos;y megharsant . . . Egy hang (a jobboldalon) : Jó megfújták ! Csermák Ernő: . . . annak a tenorja, az alaphangja abból indult ki, hogy támadta a koalicziót, annak működését és megígérte, hogy más irányban fognak haladni és más alapokat fognak teremteni az országnak a boldogulására. Ámde, a mikor ezen Ígéretet tették, a midőn ezen előadásokat hallottuk, megfeledkezett a t. kormánynak akkori jelöltje és képviselője arról, hogy ép az a kormány, a mely a függetlenségi párt képviselőiből kellett volna hogy kialakuljon — bár nem alakult ki — ép azért volt kénytelen a helyéről eltávozni, mert azon Ígéreteket és nemzeti követelményeket, a melyeknek a megvalósítására programmja alapján vállalkozni akart, nem tudta megvalósítani. Politikai tisztességnek tartotta tehát, hogy átengedje helyét egy másik kormánynak, a melynek kötelessége volt a közügyeket továbbvezetni és akkor keletkezett egy másik kormánjr, a melynek programmja egyenesen negácziója volt az eddigi követelményeknek és feltétlenül nagy többséget nyert, a melyhez a nemzet igazi érzelmei csatlakoztak. Most már ezzel a kormánynyal szemben módunkban áll kritikát gyakorolni és én kezdem a közj ogi kérdéseken (Halljuk ! Halljuk !} Igaz ugyan, hogy a közjogi kérdések az ország szempontjából meddőek, hogy azok talán nem bírnak oly nagy jelentőséggel bizonyos körülmények között, mint a nemzet megélhetésére irányuló törekvések, a közgazdasági szempontok, ámde elsősorban mégis csak a közjogi alap képezi a nemzet létezésének alapját, annak megóvására és megvédésére kell törekednünk akkor, a mikor a nemzetet a maga egészében a támadásokkal szemben meg akarjuk óvni. Elsősorban itt áll előttünk ennek a kormán}mak a kinevezése. (Halljuk ! Halljuk! balfelól.) Az 1848 : III. t.-cz. 10. §-ában megállapítja azt, hogy a kormánynak hogyan kell alakulnia. Megállapítja azt, hogy van ministerelnök és van nyolez minister. A ministerek száma azóta szaporodott, de ez a törvény minden esetre szembeáihtja a ministerelnököt az egyes ministerekkel és a 15. §-ban világosan megmondja, hogy minden osztály élére külön minister állítandó (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Már most megengedi az emiitett törvény 10. §-a azt is, "hogy a ministerelnök tárczát vállalhasson. Ha a ministerelnök tárczát vállal, van bizonyos számú minister, ha a ministerelnök nem vállal tárczát, akkor egygyel több minister szerepel. Ámde az 1848. évi III. t.-cz. világosan rendeli, hogy minden ügyosztály élére külön minister állítandó. Gr. Batthyány Pá!: Nem kapnak szegények ! Csermák Ernő: Azt látjuk, hogy a ministerelnök ur szerepel mint ministerelnök, szerepel mint belügyminister, szerepel mint horvát minister és szerepel mint Ö felsége személye körüli minister. Hát méltóztassanak nekem megengedni, hogyha ezzel a kérdéssel a közjog szempontjából nagyon komolyan foglalkozom, (Helyeslés aszélsőbaloldalon.) mert ezt a kérdést igenis sérelmesnek és alkot-