Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-47

318 47. országos ülés 1910 november 29-én, kedden. hogy ez vagy az a párt került uralomra, mert nem is mondhatják; hanem egyszerűen kormány­pártnak nevezik a kormányt támogató többséget, a mely ezüst szivartározák és más prémiumok kitűzése mellett választ magának valamely hang­zatos nevet. Ez az oka annak is, hogy az ilyen kormány azt hangoztatja és azzal állit be az országházba, hogy ő a nemzet és uralkodója között való békét akarja helyreállítani. Mert e tekintetben még ma is a nagy Széchenyi korát éljük, a ki naplójának 140. lapján a következőket irja : »A magyart, ha az a király által szentesitett és esküvel megpecsételt törvényt szentnek tartja ós annak szeplőtlenségére és szigorú végrehajtására felügyel, mindjárt lázitó­nak, békeháboritónak, szóval rebellisnek nézik«. Helyreállítani jönnek tehát a békét és elnyomván, sőt már csirájában megfojtván a nemzetnek nem­zeti életével épen életszerves összefüggésben levő és a hajcsövesség ellenállhatatlan erejével működő jogos és törvényes kitöréseit... (Felkiáltá­sok : Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Molnár János : Megalkotják a temető békéjét, hogy valamint a temetőből, ugy az ő békeművök­ből is csak az ítélet napján legyen feltámadás. Az ilyen kormányok okai annak is, hogy ez az ország parlamenti utón majdnem sohasem jut valamely nemzeti vívmányhoz, mert pusztulniuk kell azoknak a pártoknak, a kik ilyen vívmányokat követelnek vagy még csak említeni is merészelnek, ugy, hogy a mi szerencsénket tulaj donképen nem az ellenzékek parlamenti győzelmei, hanem Ausz­triának a hadügyi téren felmerült veszteségei al­kották. (Igaz/ Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csak két példát fogok a legközelebbi múltból idézni. Ugyebár alig egy vagy másfél éve, hogy annektáltuk Boszniát, elnémítottuk Szerbia fegy­vercsörtetését ; áldoztunk milliókat és milliókat pénzben és készek voltunk áldozni ezreket és tíz­ezreket vérben és ennyi és ennyi áldozatért ugyan mit kaptunk jutalmul ? Egy igazán nagy és Id váló nemzeti vívmányt, a melynek neve: nemzeti munkapárt. (Igaz ! Ugy van ! a hal- és a szélsőbal­oldalon.) Mig ellenkezőleg, az osztrák abszolutiz­mus 19 éves békóiból ép akkor szabadultunk ki és azáltal, hogy Ausztriát Olaszországból kiszori­tották, Königgrätznél pedig majdnem teljesen le­verték. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert hiszen akkor kaptuk meg azt a 67-es kiegye­zést, a mely véget szakított az abszolutizmusnak, azt a 67-es kiegyezést, a melyet önök egy lezárt, érinthetlen aktának tekintenek. És épen ebben áll az önök és mi közöttünk levő óriási különbség, (Mozgás és zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) noha mi is 67-es alapon állunk. Mert önök a kő­korszakban élnek e tekintetben (Zaj jobbfdől.) és petrifikálni akarják azt a 67-es kiegyezést, mi pedig a modern nemzeti haladásnak és evoluczió­nak vagyunk hívei. (Elénk derültség és taps johb­felől.) Sándor Pál: Modern haladás ! (Zaj.) Szmrecsányi György: Hát csak a zsidó tud haladni ? Fráter Lóránt: Hát a furulya hol maradt ? (Zaj.) Molnár János : Igenis, a nemzeti haladásnak és az evolucziónak lévén hivei, valóra váltani egyrészt, másrészt pedig továbbfejleszteni óhajt­juk az abban a 67-es kiegyezésben lerakott és nekünk törvényesen biztosított jogokat és irány­elveket, még pedig békés utón és törvényes eszkö­zökkel, nem várva aira az időre, midőn Ausztriát megint valami katasztrófa éri, a melynek reájuk nézve keserű, de reánk nézve édes gyümölcse szokott lenni : egy-egy nemzeti konczesszió. (Élénk éljenzés és taps haljelöl.) Az ily kormányok — nem lévén működésük egyéb, bármekkora legyen is a pártjuk, mint burkolt abszolutizmus (Ugy van! balfelöl.) — érlelik meg aztán a nép szivében nemcsak a kész­séget, hanem még a kívánságot is a nyilt abszolu­tizmus után. Mert mig a nyilt abszolutizmus folyton izgatja a kedélyeket és ébren tartja a nem­zeti öntudatot, addig az a burkolt abszolutizmus elernyeszti a nemzet erőit és folyton és állandóan zsibbasztja a nemzeti életnek és nemzeti ellen­állási képességnek idegszálait, (ügy van! Ugy van! balfelöl.) Ezt is megvilágítom azonnal a legközelebb múlt ötven évnek történetéből. Igen jól emlékszem, — oly élénken áll előttem, mintha itt történnék — hogy mint tiz éves gyer­mek, mint első gimnazista az 1860. évtelén vagy 1861. elején a gimnázium előtt, a mely tőszomszéd­ságában volt a meg3^eháznak, naponkint 4—500 katonát láttunk felállítva. Aztán fogytak, fogytak és egy idő múlván egészen és végképen elfogytak az utczáról. Hová tűntek azok a katonák ? 5, 10, 20, 30 számra azon polgárok házaiba szállásolták be őket, még pedig élelemre is, — de nem az állam­nak költségén. — a kik Magyarország törvényei­nek alapjára állva, a meg nem szavazott, tehát a törvénytelenül reájuk kivetett adót nem akarták megfizetni. És azok a polgárok — mert ekkora a nyilt abszolutizmus visszaható ereje — egy-két hétig, sőt hónapokon át is etették, itatták, tejbe­vajba fürösztötték azokat a katonákat, tehát ál­dozták a pénzt, sőt némelyik félvagyonát inkább, mintsem hogy a törvénytelenül reájuk rótt adót kifizették volna, vagyis tudtak is, akartak is ellen­állni a végkimerülésig. A darabont-korszak alatt, tehát alig 4—5 esztendő előtt, a burkolt abszolutizmusnak hatása már látszott, mert akkor is felbuzdult és sarkára állt a nemzet a házban ép ugy, mint a házon kivül, de már csak nagyon rövid ideig birta a passzív rezisztencziát. Most pedig, a télen, mikor ugyan­azok voltak az állapotok, mint a darabont-korszak­ban, ugyanazok voltak a szimptomák és csak a szereplők voltak mások, (Ugy van! ügy van! halfelől.) már fel is alig jajdult, fel is alig szisszent a nemzet, hanem fásultan és egykedvűen fogadott mindent, sőt készségesen hajtotta nyakát a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom