Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-45

274 45. országos ülés 1910 november 26-án, szombaton. hogy t. i. az eljárásban ez és ez a hiba van, ennek következtében tehát én az eljárást ebben és ebben az irányban akaróin kiegészíteni. Vagyis, az ügyséz direktívát ad a bíróságnak arra nézve, hogy milyen irányban járjon el. Ha pedig ezeket a direktívákat nem követi a kir törvényszék, akkor ott van a kir. ügyésznek a felebbezési joga, a melylyel lényegesen és nyomatékkal rámutathat arra, hogy ő ezeket és ezeket indítványozta, ezt és ezt lényegesnek tartotta és ilyen és ilyen szempontból kivánta az eljárásnak a kiegészítését is. (Zaj. Elnök csenget.) Ha ilyen jogot adunk a kir. ügyésznek, akkor már mélyen belegázoltunk egy olyan területbe, a melyre nekünk mennünk nem szabad. Én a házassági eljárás szempontjából kétféle pert ismerek. Az egyik perben a felek egymással szemben állanak. Valamelyik fél azt kívánja, hogy a házassági kötelék fentartassék. A másik jserben pedig mind a két fél megegyezik abban, hog3

r ők a házasságot felbontani akarják. Abban a perben, a melyben a felek egymással szemben állanak, nincs szükség a kir. ügyész közbelépésére, mert hiszen mindegyik fél a maga érdekében mindent felhoz, a mit a házasság felbontása vagy fentartása érdekében szükségesnek és helyesnek tart. (Vgy van ! a baloldalon.) A másik per az, a hol a felek megállapítják azt, hogy ők nem egymásnak teremtettek, hogy közöttük ilyen és ilyen differencziák vannak és ők nem akarnak egymással élni. Kérdem, t. ház, minek küldjük most oda a feleknek a nyakára a kir. ügyészt, hogy fentartsa azt a házasságot, melyet a felek maguk tűrhetetlennek, elviselhetetlennek tartanak és a melyre nézve az erkölcsi szempont is azt parancsolja, hogy az felbontassék, a nélkül természetesen, hogy a fórumra czipeltessenek azok a valóságos nyomatékos inditó okok, a melyek a feleket arra indítják, hogy ennek a házasságnak felbontását kérjék. Én ismerem a monopóliumok dolgát. Ismerem a dohánynál, ismerem a bélyegnél és ismerem a kálisónál. De magyar királyi szerelmet nem ismerek. (Derültség.) És a mikor magyar királyi szerelemre akarja hangolni a kir. ügyész a házastársakat, vájjon lesz-e annak értelme és előidézi-e az eredményt, hogy ez a monopolizált szerelem hasznos legyen a magyar társadalomra ? Semmi esetre sem fogja ezt előidézni, t. ház. hanem előmozdítja igenis azt, hogy a felek egyike erre megy, a másik arra, és fognak erkölcstelen ágyasságban és vadházasságban élni, a nélkül hogy elérték volna azt a czélt, a melyet a kir. ügyész a maga vádoló elvénél fogva szükségesnek és hasznosnak tartott, de a mely a társadalom szempontjából nem az. És itt rá kell mutatnom arra is, hogy nem olyan véletlen dolog az, hogy a közhangulat a közszereplésben a kir. ügyészt közvádlónak nevezi. Mert a kir. ügyészre pl. nem bizza rá a patronázsegyesület a maga dolgait, a kir. ügyészre nem bízzák rá a társadalmi feladatok teljesítését, mert az ő hivatása, hogy mindenütt keresse minden dolognak a feketébb oldalát és ugy tüntessen fel mindent, hogy annak az illető pácziensnek vagy vádlottnak inkább ártalmára, mint javára váljék az, mert hiszen nem az ő feladata ítélkezni, nem az ő feladata a dolgoknak tárgyilagos odaáílitása, az ő hivatása az, hogy kiszedje és megvilágosítsa azokat a részeket, a melyek a feleknek ártalmára szolgálnak, a melyek a vádlott elitélését eredményezik. Ha ezzel a hatáskörrel állítjuk oda azt a kir. ügyészt, vájjon le fogja-e vetkőzni azt az álláspontját, a mefyet a bűnperekben kellett hogy elfoglaljon ? Nem hinném. Hanem igenis, ártalmára lesz a feleknek, ártalmára lesz a házassági pereknek és olyan szerepet fog játszani, a mely vagy a közhangulat által fog elimináltatni. vagy pedig határozottan legnagyobb ártalmára lesz a társadalomnak. Megengedem, hogy vannak a házassági jog szempontjából obyan kérdések, a melyeknél szükséges az, hogy a felek felett legyen valaki, a, ki azoknak dolgát a közjogi vonatkozások szempontjából megnézze, megbírálja, szóval, foglalkozzék olyan kérdésekkel, a melyek már nemcsak a házasfeleket, hanem az egész társadalmat érintik. Ámde ha talán nekem is voltak aggályaim e tekintetben a régebbi időben, azt láttam, hogy az 1907 : XVII. t.-czikk eljárása teljesen megfelelő ; semmi szükség sincs arra, hogy azon biróság fölé, a mely megvizsgálja azokat az ügyeket és bizonyos szempontokat hivatalból köteles Sgyelembevenni, ellenőrző közeget állítsunk a kir. ügyész személyében, a ki vagy eg}^szerűen negligálni fogja azt az egész eljárást és semmiféle ténykedést nem fog kifejteni, vagy olyan ténykedést fog kifejteni, a mely határozottan káros. Nézetem szerint épen az az egyik indok igen fontos, a melyre méltóztattak hivatkozni, hogy a lár. ügyész utasítással is ellátható. De kérdem, t. ház, hogy az az utasítás mennyiben felel meg a szóbeliség elvének ; mennyiben felel meg annak, hogy az a kir. ügyész ott a tárgyaláson a felek személyes meghallgatása alapján szerezze meg a maga inrpresszióját; a tárgyaláson tudja meg azt, hogy ő milyen álláspontot fog elfoglalni, mert ott látja maga előtt kifejlődni a perrendtartás alapeszméjének megfelelően azt a képet, a melynek alapján neki is quasi ítéletet kell hoznia és indítványait vagy észrevételeit a biróság elé kell terjesztenie. Micsoda ténykedést várunk attól a kir. ügyésztől, a ki utasitásra megy el arra a tárgyalásra és utasítással van ellátva arra nézve, hogy ő milyen álláspontot foglaljon el % Midőn éj>en erre a kényes kérdésre tértem át, nem szabad figyelmen kivül hagynunk azt, hogy Magyarország egy szerencsétlen ország, a melyben nem az történik, a mi más országokban, a hol működik egy gépezet és annak kerekei egymásba illenek és egymással közösen funkczionálnak. Nem ; nálunk azok a tényezők, a melyek az állam életét irányítják és az állam funkczióit végzik, sokszor maguk is ellentétbe kerülnek egymással és