Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-44

44. ORSZÁGOS ÜLÉS 1910 november 25-én, pénteken, Berzeviczy Albert elnöklete alatt. Tárgyai: A legutóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. — Bizottsági jelentések benyújtása, perrendtartásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A polgári A kormány részéről jelen vannak.- gr. Khuen­Héderváry Károly, gr. Zichy János, Székely Ferencz ministerek és Térfy Gyula igazság­ügyi ministeri tanácsos. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra lő pereskor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Mihályi Péter jegyző ur fogja vezetni; a javaslatok mellett fel­szólalókat Szinyey-Merse Félix, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Zlinszky István jegyző ur fogja jegyezni. Méltóztassanak meghallgatni a legutóbbi ülés jegyzőkönyvét. Mihályi Péter jegyző (olvassa az 1910. évi november hó 24-c'w tartott ülés jegyzőkönyvéi). Elnök: Nincs észrevétel ? Észrevétel nem lévén, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom a t. háznak a niinisterelnök ur átiratát, mely szerint a közönséges bűntettesek kölcsönös kiadatása iránt a Paraguay köztársa­sággal Buenos-Airesben 1907. évi október hó 16-án kötött államszerződés beczikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslatot Ö felsége szentesitette, és az mint mint az idei IX. törvényezikk az Országos Tör­vénytár utján kihirdettetett. Tudomásul szolgál. Bemutatom Szabolcs vármegye közönségé­nek feliratát tűzrendészet! törvény alkotása iránt; Selmecz- és Bélabánya városok közönségének fel­iratait a Szerbiából való élőállat behozatalának engedélyezése tárgyában, az állami és törvényha­tósági altisztek és szolgák országos szövetsége trencséni helyi bizottságának Béla Henrik kép­viselő ur által bemutatott kérvényét a fogházi, fegy- és börtönőrség létszámához tartozó alkal­mazottak helyzetének javítása érdekében. Javaslom, hogy mindezen feliratok és kér­vények előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett adassanak ki a kérvényi bizottságnak. (Helyes­lés.) A határozatot tehát ily értelemben mondom ki. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Pap Géza, a közgazdasági bizottság előadója kivan jelentést tenni. Pap Géza előadó: T. képviselőház! Van sze­rencsém a közgazdasági bizottság jelentését be­terjeszteni az Adria m. kir. tengerhajózási rész­vénytársasággal kötött egyezmény beczikkelye­zéséiől (írom. 134. 145) szóló törvényjavaslat tár­gyában. Kérem annak kinyomatását, szétosztását és annak idején az osztályok mellőzésével való napirendre tűzését elrendelni. (Helyeslés jóbbfelől.) Elnök': A közgazdasági bizottság jelentése az Adria ni. kir. tengerhajózási részvénytársasággal kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló 134. számú törvényjavaslat tárgyában ki íog nyomatni, a ház tagjai között szét fog osztatni és annak idején az osztályok mellőzésével fog napirendre tűzetni. Szüllő Géza, a közoktatásügyi bizottság elő­adója. Szüllő Géza előadó : T. ház ! Van szerencsém bemutatni a közoktatásügyi bizottságnak jelen­tését a) alatt az országos tanári nyugdij intézet 1908. évi állapotáról, (írom 144), valamint b) alatt az országos tanítói nyugdij- és gyámintézet 1908. évi állapotáról (írom. 143) szóló vallás- és közok­tatásügyi ministeri jelentésre vonatkozólag. Kérem ennek kinyomatását, szétosztását és az osztályok mellőzésével annak idején tárgyalásra való kitűzését. Elnök : A közoktatásügyi bizottság jelentése az országos tanítói nyugdij- és gyámintézet 1908. évi állapotáról, úgyszintén a közoktatásügyi bizott­ság jelentése az országos tanári nyugdíjintézet

Next

/
Oldalképek
Tartalom