Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-43

234 4-3. országos ülés 1910 november 24-én, csütörtökön. ha első hallásra jól értettem meg az ő szövegét, ez a módosítás, a melyet én benyújtok, czélszerübben fogja szolgáim ugyanazt a czélt, a melyet különben — ismétlem — a képviselő úrral egyetértésben kívánok szolgálni én is. A módosítás, illetőleg a második bekezdés szövege a következő lenne (olvassa) : »Azt a felet vagy képviselőt, a ki jobb tudomása ellenére az ügyre vonatkozó oly tényt állit, a mely nyilvánvalólag valótlan, az ügyre tartozó tényt nyilvánvalólag alaptalanul tagad, vagy nyilvánvalólag alaptalanul hivatkozik valamely bizonyításra, a bíróság 600 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel bünteti«. Következésképen eme módosítás szerint a második bekezdés első mondata egészen elmaradna. Az igazságügyi bizottság, midőn az eredeti szöveget a javaslatba felvette, eredetileg tulaj donképen az illetékesség jogtalan megállapítása körül tényleg felmerült súlyos visszaéléseket akarta azzal elsősorban és legfőképen kikerülni és korlátozni. Méltóztatik tudni, hogy a t. ház bölcsesége e tekintetben másként intézkedett. A bizottság tárgyalásai alatt azonban ugyanennek az elvnek az egész perrendre való kiterjesztését is szükségesnek láttuk és azt hiszszük, hogy ily módon, különösen e módosítás elfogadásával minden egyéni jog és a közjogi szabadságok, különösen a perbeü szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága kellőképen meg lesznek óva, másrészről a perek gyorsabb lefolyása, a költségek apasztása és a perlekedések tisztább, magasabb színvonala lesznek elérve. (Helyeslés jobb/elől.) Elnök: Az igazságügyminister ur kíván szólni. Székely Ferencz igazságügyminister: T. ház! Várady Zsigmond t. képviselőtársamnak indítványához hozzájárulok és mivel ugyanazt a ezélt szolgálja, a mit Jaozkó Pál igen t. képviselőtársam is javaslatba hozott, remélem, hogy ő indítványát el fogja ejteni, illetőleg visszavonja azt. Kérem Várady Zsigmond képviselő ur javaslatának elfogadását. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Kiván-e valaki szólani ? Szinyei- Wlerse Félix: Pető Sándor ! PetS Sándor: T. ház ! (Halljuk!) Várady Zsigmond t. képviselőtársamnak a 222. §. második bekezdését illető javaslata a bizottság eredeti szövegétől nem tér el lényegileg, csupán abban különbözik attól, hogy kihagyja az ügyvéd felelősségét abban az esetben, ha nem tudja igazolni azt, hogy a féltől nyert utasítás alapján tagadott való tényeket. Ezt nagy vívmánynak nem tartom, mert én inkább szigorítanám az ügyvéd felelősségét, mint a jogban járatlan és a perlekedés technikáját nem értő fél felelősségét. (Helyeslés bálfelöl.) Végső esetben mindenesetre elfogadom Várady Zsigmond t. képviselőtársam javaslatát is, mint egyhitést, azonban méltóztassék megengedni, hogy a 222. §. második bekezdésének túlságosan az alperesi erkölcsöt javító intencziói ellen felszólalhassak. Mert igen merész újítás, t. ház — bár szépségét és etikai előnyeit magúm sem tagadom — belevinni a perrendtartásba azt, hogy j)énzbirsággal büntettetik az,' a ki valótlan tényt állit, vagy pedig való tényt letagad. Méltóztassék megengedni, hogy ezt egy gyakorlati példával illusztráljam. Valakit beperelnek azért, mert egy kölcsönösszeget vett fel. A kölcsönösszeg felvételének kérdése ténykérdés. Az erkölcsökben és pénzben is szegény alperes tehát megjelenik a tárgyaláson és merészkedik letagadni a kölcsön felvételének tényét. Két, három, vagy tiz tanú beigazolja, hogy igenis, ők jelen voltak akkor, midőn az az ember kölcsönt vett fel, tehát ő kétségtelenül valódi tényt tagadott le, és igy a bíró a 222. §. második bekezdése alapján ezt az erkölcsökben és pénzben szegény alperest nem csak a tőkében, nem csak a kamatokban és a költségekben fogja elmarasztalni, hanem jogosítva van őt egyúttal pénzbirsággal is büntetni. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ha ez helyes, ám méltóztassék elfogadni. Én nem tartom helyesnek és mint gyakorló ügyvéd, a ki minden különös rosszhiszeműség nélkül is láttam már felvonulni al- és felpereseket és letagadni tényeket, a melyeknek valódisága azután kétségkívül beigazolást nyert, bátor vag3*ok ez ellen felszólalni. Minden példa sántikál és igy talán az én példám is, azonban méltóztassék mégis megengedni, hogy egy példára hivatkozzam. A bűnvádi perrendtartásban, a hol sokkal fontosabb és nagyobb értékek bíráltainak el, nemcsak joga van a vádlottnak — nevezzük köznapi nyelven: ez az alperes . . . Polónyi Géza : Hohó ! Az más dolog ! Pető Sándor: Mondtam, hogy minden példa sántikál. Mondom, nemcsak joga van letagadni a tényeket, nemcsak joga van letagadni a beismerést, hanem a perrendtartás szerint még enyhítő körülménynek is veszik azt, hogy ha a valót mondta meg. Én tehát, a ki természetesen szintén híve vagyok annak, hogy az erkölcsök megjavuljanak és hogy a bíróságok előtt lehetőleg jogi kérdések tisztázása, nem pedig tények bebizonyítása legyen a főczél, addig a merész lépésig mégsem mennék, hogy pusztán való tényeknek letagadása, vagy pusztán valótlan tények előadása már egyúttal bírságot is vonjon maga után. (Helyeslés balfelöl.) Van ennek a szakasznak egy intézkedése, a melyre feltétlenül szükség van és pedig a perek gyors lebonyolítása czéljából. Nevezetesen minden gyakorló ügyvéd tudja, hogy legtöbbször olyképen tudják a fizetni vonakodó alperesek a pert elhúzni, hogy pl. vidéken lakó tanukra, vagy egyáltalában tanukra hivatkoznak: azokat aztán megidézik és a tanuk azt mondják, hogy nem tudnak semmiről. Ez tényleg olyan abuzus, a melyet ki kell küszöbölni, de ez kiküszöbölhető a nélkül, hogy