Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-42

228 tó. országos ülés 1910 november 23-án, szerdán. összefüggésben nem álló parancsok kiadása, a fegyelemre hátrányos és büntetésre méltó..« »A hadsereg és honvédség minden személye jogosítva van szenvedett igazságtalanság felett panaszt emelni«. »Az ujonczot türelemmel és elnézéssel kell oktatni, becsvágyát fel kell ébreszteni. Durva bánásmód megsemmisíti a becsületérzést, a jó szó gyakran többet ér, mint a büntetés. Restség, rosszakarat, makacsság megtorlandó. A testi kiképzéssel egyidejűleg a fiatal katona szellemi és erkölcsi erejét felébreszteni, emelni és nemesíteni kell.<< »A harcz nehéz óráiban és a háború fáradalmai alatt az alakilag legjobban kiképzett ember is cserben hagyhatná várakozásainkat, ha őt éber kötelességérzetre, hivatása iránti szeretet és érdeklődésre nem neveltük«. A magatartást és az alantasokkal való bánásmódot illető ezen határozványok felolvasása után még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a katonaság voltaképen nem kívülről jövő nyomásnak engedett akkor, a midőn ezen határozatokat felvette a szabályzatba, hanem igenis, azért vette fel, mert csak igy véli a katonaságban levő hatóerőt fokozhatni. Ha tehát ezen határozatok komolysága daczára és daczára annak, hogy ezek büntető szankczióval vannak ellátva, mégis előfordulnak brutalitási esetek : önkéntelenül felmerül az a kérdés, hogy tulaj donképen ezen betegség a katonaság sajátságos betegsége-e. vagy pedig olyan -kontagiózus baj, a mely a társadalom minden rétegében el van terjedve és ennek következtében importált bajnak tekinthető, a melyet a katonaságból már kórész életénél fogva tulaj donképen tökéletesen kiküszöbölni nem lehet. Ha arról volna szó, hogy a felelőséget ezen bajért a katonaságról elhárítsam, akkor csak azt kellene bebizonyítanom, hogy ezen baj a társadalom minden rétegében előfordul és ezzel bebizonyulna az is, hogy ezért a katonaságot felelősségre vonni nem lehet. Azonban nem arról van itt jelenleg szó, hanem arról, hogy közös erővel találjunk módot a szanálásra, s ennek következtében konsziderácziómat addig fogom folytatni, míg alapot nem találunk arra, hogy a létező bajt szanálhassuk. (Helyeslés.) Hogy ez a betegségi szirup torna lélektani baj, azt minden lélektani tankönyv igazolja, a mennyiben a lélektan állítja és bizonyítja azt, hogy voltaképen az emberrel született, vagy az életviszonyok által és igy többek között a nevelés vagy elnevelés, a jó vagy rossz tanítás által fejlesztett erkölcsi érzelmek között úgyszólván mint alapérzelmek : az önzés s az önzetlenség szerepelnek. Az önzésnek ferdeirányu kinövései pedig, mint kajánság, irigység, hatalomvágy, zsarnokság, lelketlenség és — a mint egy lélektan magát kifejezi — a legnagyobb mértékben mint rosszszivűség mutatkoznak. Mutatkoznak a rosszirányú egoizmusnak ezen kinövései már a családokban akkor, midőn a zsarnoki allűrökkel bíró szülő a zsenge gyermeket kínozza, vagy a felcseperedett nyerslelkű gyermek az elaggott szülőket a kétségbeesésbe űzi. (TJgy van!) De mutatkoznak ezen jelenségek már az iskolában is akkor, midőn egyik vagy másik lelketlen tanító tehetetlen tanítványait szekírozza. Felütik fejüket ezen ielenségek a társadalom minden rétegében és igy az alsóbb néposztályokban is, trágárság, istenkáromlás, kinzás és lelketlenség alakjában. A felsőbb társadalmi rétegekben akkor, midőn az előretörök az utj okban állóknak úgyszólván kadáverein keresztül akarják czéljukat elérni, (ügy van! TJgy van !) Mutatkoznak továbbá ezen bajok az uzsora terén akkor, midőn a lelketlenség jegyében rabigába hajtják az áldozatokat, és mutatkoznak ezen bajok a hivatalok terén akkor, midőn a hatalommal visszaélők inferiórisabb áldozatukat kiszipolyozzák. (TJgy van!) Ha mi az elnyomottak csendes sóhajait és csendes panaszait regisztrálni akarnók, akkor látnók csak azt, hogy voltaképen a rut önzés válfajai, tehát az irigység, kajánság, hatalomvágy stb. milyen rengeteg módon felburjánzottak. Azt merném állítani, hogy ez a betegség a társadalom egyegy rétegében talán nagyobb mértékben van elterjedve, mint a katonaság körében és pedig azért, mert hiszen a társadalomban a felnőttek oktatásával nem foglalkoznak olyan mérvben, mint épen a katonaságnál. (TJgy van !) Másodszor pedig azért is jobban vannak elterjedve e bajok a társadalom minden más rétegében, mert a katonaságnál a büntető szankczió erősebb, mint amott és ha itt megfogják a vétkest, akkor valóban meg is torolják bűnét. Ebből következik, hogy ez voltaképen olyan lélektani baj, a melyért a katonaságot felelősség nem terheü. Midőn azonban ezt konstatálom, ezzel nem akarom azt mondani, hogy a katonaságnál létező és, hála Istennek, mindig csökkenő irányzattal előforduló bajnak szimptomáival ne foglalkozzunk. Igenis, foglalkoznunk kell ezzel, nemcsak azért, a miért azt a t. képviselő ur tulaj donképen emberbaráti szempontból tette, s a miért én neki köszönetet szavazhatok ; de köszönetet szavazok azért is, hogy alkalmat adott arra, hogy ezen tárgygyal itt foglalkozzam és ennek a tárgynak a mivoltát, a lélektanát megvilágítsam. (Helyeslés.) Foglalkozzunk ezzel a kérdéssel országos és katonai szempontból, mert még egyszer hangsúlyozni kívánom azt, hogy tulaj donképen a katonaság abban a tudatban van, hogy csak humanisztikus alapon tudja erejét nagyra növelni és minden hiba ezen alapelv ellen az erők gyengítését jelenti, sőt bizonyos esetben nullifikálja is. Ebből a szempontból kiindulva, nekem azt kell kérdeznem, vájjon a katonaság képez-e, képezhet-e melegágyat ezen betegségek csirájának kifejlesztésére? Erre határozott nemmel nem mernék felelni. (Halljuk! Halljuk!) És pedig a következő okoknál fogva: A mint méltóztatik tudni, a katonaságnál minden 8—10 ember számára egy-egy altiszti