Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-42

í2. országos ülés 1910 november 23-án, szerdán. 229 állás van rendszeresítve. Az igy teremtett altiszti kar alapjában véve tisztességes, becsületes, derék, jóravaló, azonban, a mennyiben egy tekintélyes része mégis a legalsóbb néposztályból kerül ki, a mely primitív műveltséggel, sőt primitív erkölcsi fejlettséggel bír, bizony megtörténhetik, hogy egyik-másik altiszt a kellő erkölcsi nivót nem éri el. Azonkívül vannak oly altisztek is, a kik önmagukban véve jóindulatúak, azonban egyszer a hatalom birtokába jutva, feladatukat, •— a mely szerint ők felelősek a reájuk bizott egyének kiképzéséért és magatartásáért, mely egyének sokszor rosszindulatuak — csak ugy vélik elérni, tekintélyüket csak ügy vélik fentarthatni, hogyha az illetőkkel szemben nyers, brutális bánásmódot tanúsítanak, még pedig azért, mert ezt rendszerint az energiával cserélik fel. (Igaz ! Ugy van !) Vannak azonban oly altisztjeink is, a kik a legalsóbb néposztályokból származván, ezek a hatalom birtokába jutva, lelki egyensúlyukat elvesztik és ennek következtében a polgári sors vélt igazságtalanságaiért boszut akarnak állani. És végtére vannak oly altisztek is, a kik daczára a kioktatásnak, egy szánakozó mosolylyal arczukon. nem azt a lélektani axiómát vallják, hogy a milyen a gazda, olyan a szolga, hanem, hogy a milyen a szolga, olyan a gazda. Egy másik körülmény, a mely a katonaságnál ezt a bajt növeli, az én felfogásom szerint az, hogy a katonaság sorába belépő fiatal katonák egy része rémmesék által egy bizonyos tekintetben megfélemlítve, a katonai életet, a katonaságot valóságos kínzó intézménynek tartják, valóságos pokolnak, a melynek lakói, állandó elemei: a tisztek és az altisztek, valóságos ördögök. Ennek következtében, a mikor bevonulnak a katonaságba, deprimált kedélyhangulatban vannak és jogkörükről nem birván tudomással, panaszra ajkukat nem nyitják. Végre egy harmadik momentum, a mely szintén arra szolgál, hogy ezen bajt növelje és tetézze, az, hogy a fizikai kiképzés mellett, daczára annak, hogy folyton foglalkozunk moralizálással, természetesen elegendő idő arra, hogy különösen azoknál, a kik abszolúte nem lirnak morális alappal, valami sikert elérjünk, nincs és igy a sikerre nem sok kilátás lehet. Ebből méltóztatik látni, hogy voltaképen, ennek a bajnak két kútforrása van. Az egyik — és ez a legerősebben bugyog és az egész társadalmat elönti — a veleszületett, vagy pedig az életviszonyok által nagyra nevelt gyarlóságban, a másik a katonai élet sajátlagosságában van. A mi a katonai sajátlagosság szülte baj szanálását illeti, t. i., hogy oly altiszti karra tegyünk szert, a mely feladata magaslatán áll, felfogásom szerint ezt csak ugy tudnók elérni, ha már zsenge ifjúkorban levőket tudnánk az altiszti karnak megnyerni és kinevelni, ép ugy, mint Németországban. Azonban ez pénzkérdés, és pedig nagy csomó pénzt kivan; ennek következtében ezidőszerint keresztül nem vihető. Felfogásom szerint segítve lesz a bajon azáltal, ha mi ugy, mint eddig, az altisztek művelésével, nemesítésével tovább foglalkozunk, azonkívül ellenőrizzük őket szorosan és a bűnbejutókat szigorúan megbüntetjük. (Helyeslés.) A mi azon másik baj szanálását illeti, t. L, hogy félelemtől eltelten rémmesék hatása alatt a »Lasciate ogni speranzaa kiáltással jön a katonaság sorai közé az ujonczok egy része, minden kicsiségért úgyszólván az életüket odadobva, vagy a száz oldalról kínálkozó segítő kart maguktól ellökve, ezen a bajon felfogásom szerint csak ugy segíthetünk, ha a szabadságolt katonától, a paptól, tanítótól, anyától kezdve, egészen a sajtóig, mind azon leszünk, hogy ezeket a rémmeséket a köztudatból kiirtsuk. (Élénk helyeslés.) Lengyei Zoltán : És a goromba osztrák tiszteket elküldjük az osztrákokhoz ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Hazai Samu honvédelmi minister: T. ház! Mi azon leszünk, hogy a védköíelezettséget ne a szabadságolt, ne az egyéni akar tot megsemmisitő kényszernek tekintsék, hanem szent védjognak, a melynek részese a haza részéről a legnagyobb kitüntetésben részesül, mert hiszen méltóztatik tudni, hogy »dulce et decorum est pro patria mori«. Kelemen Béla: Nemzeti szelleművé kell tenni a hadsereget! (Zaj.) Förster Aurél: Magyar tiszteket kell nevelni! Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek csendben meghallgatni a minister ur válaszát. Hazai Samu honvédelmi minister: Végre segítve lesz a bajon akkor, hogyha a katonák lélektanát nem ismerő és ettől távol álló közönség az újságok nagy részében »katonai brutalitások« gyűjtőnév alatt nem fog tendencziózus közleményeket olvasni, a mely közlemények valóban alkalmasak arra, hogy hamis fogalmakat ébreszszenek a nagyközönség fejében, azonkívül alkalmasak arra, hogy egyenesen megutáltassák a katonaságot, de alkalmasak-arra is, hogy a katonai vezetőket elkeserítsék és a gyengelelkűeket rossz irányba tereljék. (Igaz ! ügy van !) A mi pedig a morális érzésnek sokszor az emberrel veleszületett és teljesen ki nem küszöbölhető csökkenését illeti, ez, t. házjmárltöbb ezeréves problémája az emberiségnek. Az egyház, az iskola, a társadalom felvette ellenük a harczot, s hogyha ma nagy haladást konstatálhatunk is, teljes sikert nem vagyunk képesek regisztrálni. Én nem tartozom a szkeptikusok, a sötétlátók közé és azok közé, a kik azt tartják, hogy az ilyen bajban szenvedők számát perczentuáliter sem lehet kevesbíteni. Azt hiszem, az emberek közt sokkal több a jó elem, mint a rossz és ez elég biztosítékot nyújt arra nézve, hogy helyes társadalmi intézkedésekkel, igazságos állami mstitucziókkal a jók seregét még szaporítani is lehet. (Élénk helyeslés. Tapsok.)