Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-42

42. országos ülés 1910 november 23-án, szerdán. 225 Miháli Tivadar: Hát, t. igazságügyminister ur, talán nem méltóztatik egészen helyesen és jól ismerni a vidéken lévő állapotokat, de fogadást mernék tenni ma is, hogy ha fáradságot venne kegyelmességed, hogy egy kiküldött bizottság által statisztikailag konstatálja, hogy nemzetiség-lakta vidékeken hány perczentje van azoknak a bíráknak, a kik az illető nemzetiség nyelvét értik, arra a meggyőződésre jutna, hogy ugy a román-, mint a tót-, a szerb-, a rutén- és a németlakta nemzetiségi vidékeken a biráknak legalább 80—90 %-a nem ismeri, nem tudja az illető nyelvet. Székely Ferencz igazságügyminister: Ez nem áll, határozottan nem áll. Mihályi Tivadar: Hiszen én tapasztalatból beszélek, igen t. igazságügyminister ur és ez az arány még rosszabb is azokon a vidékeken, igy pl. a nagyilondaí járásban, a hol a viszonyokat közelebbről ismerem és a hol 90%-a a lakosságnak román ; olyan biráink vannak, a kik nem tudnak egy szót sem románul. Alkalmam lesz, igen t. igazságügyminister ur, ha megengedi, ezeket bebizonyítani. Én azt hiszem, ha az igazságügyminister ur meggyőződik arról, hogy ez igy van, módjában lesz, hogy ezen az állapoton segitsen és némileg segitve is lesz a nemzetiségek sorsán akkor, hogyha az állam részérői oly igazságszolgáltatásban részesülnek, hogy egyenlőknek fognak tekintetni az ország többi nemzetiségeivel. Nagy igazságtalanság a nemzetiségekre nézve az is, hogy a különböző nemzetiségi nyelvű okiratok lefordittassanak és a tárgyaláson tolmácsot használjanak. Mert most is ki van mondva, — a mint a t. előadó ur is kifejezte, nincs is más mód rá — hogy ha az illető biró a nyelvet nem érti, akkor tolmácsot kell használni. De eltekintve attól, hogy lehetetlenség, hogy szóbeli tárgyalásnál tolmács legyen, a mit modern jogállamban a szóbeliségnél sehol sem ismernek és a gyakorlati életben sem lehet ezt elképzelni, mert hiszen a szóbeliségnél a közvetetlenség a fő, és igy a tolmács fogalma Id van zárva, mondom, ettől eltekintve, varrnak ennek még anyagi hátrányai is, a melyeken segíteni kell. Mert hiszen elképzelhetjük, hogy a nemzetiségi nyelvű okiratok lefordítása és a tolmácsdijak sokszor megkétszerezik a perköltséget. (Felkiáltások a baloldalon : Van ennek más módja ! Tanuljanak meg magyarul

I) Sajnos, mi ma ott vagyunk, hogy itt Magyarországon csak másodrendű polgárokul szerepelünk. Nekünk a tolmácsi és fordítói költségeket fedeznünk kell. Pedig ha már a bűnügyek tárgyalásánál be van hozva áz a szokás, hogy államköltségen fordítják le az okmányokat és az állam fizeti a tolmácsdijakat, akkor azt hiszem, a polgári perekben is be lehetne ezt az uzust hozni. Mert ez igen érzékeny csapás a nemzetiségi lakosokra, hogy ők ilyen nagy költségeket viseljenek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tessék megtanulni magyarul!) Megtanulunk mi magyarul, ha szükségét látjuk. Jól mondta Poj> Cs. István t. képviselőtársam : ' EÉPVH. BAPLÓ. 1910 1915. II. KÖTET. az a baj, hogy Magyarországon nálunk olyan sok a honmentő, és ezek szeretnek a zavarosban halászni. Egy hang (a szélsőbaloldalon) : Sok az izgató ! A pópa és a tanító ! Miháli Tivadar: A kik izgatóknak neveznek bennünket, azok nagyon tévednek, mert az izgatóknak nincsen különösebb szerepük. De különben is, én azt hiszem, egy igaz, szép és helyes eszme mellett izgatni igenis szabad. (Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. ház ! Miháli Tivadar: De ma már az illető honmentők, kezet fogva a közigazgatási hatóságok tisztviselőivel és a zsandárokkal, annyira felizgatják népünket, hogy ez szinte tűrhetetlen. Hát nekünk ezt csendben tűrnünk kell; majd csak megváltoznak az idők. Annyira megy ez, t. ház, magam is tapasztaltam, hogy egyes helyeken olyan provokálással találkoztunk az illető közigazgatási tisztviselő és a csendőrség fellépése által, hogy azt elviselni alig lehet. Hogy az a provokálás felsőbb jóváhagyás mellett történik-e, vagy hogy annak mi a czélja, azt nem kutatom és nem tudom. De tény, hogy az eljárásnak ez a módja, ez a mai formája czélra nem vezethet, és ez nem lehet sem a magyarságnak, sem a magyar államnak az érdeke. Nem lehet érdeke, hogy az országban az elégedetlenség napról-napra nagyobb fokra hágjon, és olyan törvényeket hozzanak a t. urak, a melyek a nemzetiségeket jogaiktól teljesen megfosztják. Sajnos, hogy a kormánypárt és ellenzék együttesen egyazon felfogásban vannak, hogy, a mennyire lehet, minden téren, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás terén, a pénzügyi és a gazdasági téren a nemzetiségek jogai korlátoztassanak vagy elvétessenek és ők megfosztassanak jogaiktól. Mivel azonban az önök felfogása nem olyan, hogy ezt itt bővebben lehetne tárgyalni, mert abszolúte nincs remény arra, hogy önöket az igazságnak meg tudom nyerni, ennélfogva a kormányt és önöket, t. képviselő urak, terheli a felelősség, hogy a jövőben mi fog beállani. Én a jelen paragrafusra nézve vagyok bátor a következő módosítást benyújtani (olvassa) : »Módositás. A 134. §. első bekezdésébe a »magyar<< szó helyett a következő szavak illesztessenek be : »az illető törvényszék területén divó bármely*. A szakasz végéhez a következő uj bekezdés illesztendő : »A bírói határozatokat, végzéseket és ítéleteket a féllel a maga nyelvén kell közölni és a mennyiben áz ismeretes nem volna, azon a nyelven, a melyen a kereset be van nyujtva«. Elnök : Kivan még valaki szólani ? Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Megvallom, nem volt szándékom felszólalni. A most benyújtott inditványnyal szemben azonban legyen szabad egész röviden néhán}^ szóval kifejtenem a magam álláspontját. Előttem szóló t. képviselőtársam utalt arra, hogy a nemzetiségi ügyeknek itteni kezelése — 29