Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-21

376 21. országos ülés 1910 Julius 23-án, szombaton. T. képviselőház ! Egyetlenegy nagyobb vállalatunk nem szűnt meg, mindössze megszűnt néhány apró vállalat, a melyek az uj gyáraknál a szubvenozióknak 2"4%-át képviselik, a kibővített gyáraknál pedig 1'4%-át, és maga az elveszett szubvenczió-összeg 11 év alatt összesen 300.600 korona. Azt hiszem, eklatánsabb bizonyítékát annak, hogy egészséges akczióval állunk szemben, nem szolgáltathatok. Es hogy ezeket a nagy gyárakat vagy gyárosokat, a kik a maguk tőkéjét ebbe az országba hozták gazdasági életünknek termékenyítése végett, azon vád ellen megvédjem, mintha ők szubvencziókért jöttek volna, legyen szabad a t. házat és a t. képviselő urakat egyenként is kérni, méltóztassanak az ország különböző helyein lévő szubvenozionált gyárakat meg is tekinteni. Ott van Pozsonyban a nagy angol textilijmrban is számottevő két vállalat, a czérnagyár és a nagy fonógyár 50.000 orsóval, a melyben közel 10 millió korona van befektetve. Méltóztassék megnézni Győr városát, azokat az ottani ipartelepeket, ott van Sopron, Pápa, Szombathely, Szent-Gotthard vagy ott van Rózsahegy, ez egymagában egy nagy ipari telep, a mely 4400 munkást foglalkoztat és évenként körülbelül 25 millió koronát termel. Méltóztassék Temesvár városát egy futó pillantásia érdemesíteni, annak egész iparát. De nem folytatom, bár sok városra és gyárunkra utalhatnék, mert nem tartom annyira szükségesnek ily plasztikus adatokkal kiélezni a helyzetet. Konstatálni akarom, hogy az ipar, a melyet ezen eszköz igénybevételével fejlesztettünk, egészséges, életrevaló ipar, a mely Magyarország gazdasági fejlődésének nagy szolgálatokat tett és még nagyobbat fog tenni a jövőben. Lehet, hogy a szubvencziós rendszerre ma • már nincsen szükség, lehet, hogy egyes iparágakban annyira fejlődtünk már, mert hiszen a fejlődés bizonyos stádiumában a mesterséges táplálás feleslegessé válik, de erre nézve a vitatkozás ma meddő volna. Nem ismerjük ugyanis, a t. kormánynak iparpolitikai programmját, de azt hiszem, hogy mikor a t. kereskedelemügyi minister ur első költségvetését fogja a t. ház elé terjeszteni, programmja előterjesztésével bizonyára alkalmat fog szolgáltatni a t. háznak, ha az eddigi gyakorlattól eltérő álláspontot foglal el, hogy ezt a kérdést megvitassuk. Majd akkor lesz helyén ebben a kérdésben az elvi részt megvitatni; ma tartózkodom ettől. A felhatalmazási törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés a középen és a jobboldalon.) Beszkicl Antal jegyző: Győrffy Gyula! Győrffy Gyula : Igazán nem volt szándékom e vita folyamán felszólalni, azonban a t. pénzügyminister urnak az indenmiti-törvényjavaslat indokolására ma elmondott beszéde mintegy kötelességünkké teszi, hogy arra nyomban válaszoljunk. Mielőtt azonban ezt tenném, előttem szóló t. képviselőtársain beszédének bevezető részében tett. ama kijelentésére kívánok válaszolni, a mely az önálló vámterület és az iparfejlődés kérdésére vonatkozik. Sietek kijelenteni a magam részéről, (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) hogy az önálló vámterület kérdését, mint" vámkérdést a magam szempontjából nemzetgazdaságilag egyáltalán nem tartom oly gazdasági ezélnak, a mely egy nemzet gazdasági politikájának a végczélját képezhetné. A vámkérdés mindenütt a világon, tehát nálunk sem lehet más, mint egyszerűen a nemzet gazdasági életének egyik szabályozója kifelé és befelé. A ki mást lát a vámkérdésben, az egyáltalában hamisan és helytelenül itéli meg a vámnak jelentőségét a közgazdasági életben. Azonban a vám ezen befolyásának a nemzetgazdasági életre épen Magyarországon, szemben Ausztriával, egészen különleges hivatása és feladata van. Nálunk, midőn mi egy szuperióris ipari államnak vagyunk a vámterülete, teljesen szabad piaeza, akkor ránk nézve igenis lehet gazdasági czél az önálló vám kérdése. Hogy ezen a közös vámterületen fejlődhetik-e Magyarországon ipar vagy sem, ezt igy egyszerűen, momentán, elismerem, hogy nem lehet eldönteni, de legkevésbbé lehet azon az alapon, a melyen a t. előttem szóló e kérdést felállította. Mert, a midőn ő Magyarországon a széntermelés, a nyersvastermelés és nem tudom, miféle más nyerstermeivényéknek fokozását a közös vámterületen 1870-től kezdve kimutatja, akkor ő egy teljesen hamis alapot foglal el és Ausztriával szemben hamis összehasonlítást tesz. Mert hogyha nálunk a széntermelés nem tudom, 500 és néhány százalék emelkedést mutat 1870-től kezdve máig, Ausztriában pedig szintén 500 és néhány százalék az emelkedés, csak valamivel több, mint nálunk : ebből a fejlődés a közös vámterületen a magyar ipar szempontjából egyáltalában nem bizonyítható. Mert tudnunk kell és fel kell vennünk az összehasonlítás alapjául azt az állapotot, hogy ugyanakkor Ausztriában egy teljesen kifejlődött iparral állunk szemben, a melynek már nincs szüksége olyan óriási fejlődésre, mint nekünk. Az összehasonlítás akkor volna helyes, ha pl. széntermelésünk oly messze maga mögött hagyná Ausztriáét, hogy abban behozhatnók azon elmaradott ipari fejlődésünket, a melylyel Ausztriával szemben vagyunk. Mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy a helyett, hogy ezen fejlődési versenyben behoznánk valamit a multak mulasztásából, Ausztria még ezen relatív fejlődés terén is bennünket mindig megelőz. Azután a nyersvastermelés, meg nem tudom miféle ipari termelés összehasonlítása a közös vámterület igazolása és a magyar ipar fejlődése szempontjából a közös vámterületen teljesen haszontalan dolgok, először is azért, mert ezen nyerstermelvények termelési viszonyai és forrásai Ausztriában és Magyarországon teljesen mások ; másodszor pedig nálunk a nyerstermeivények nagyrészt kivitetnek ugyan, de viszont mi óriási mennyiséget hozunk be ugyanazon iparczikkekből, a melyeknek előállitására ezen nyerstermeivények