Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-20

20. országos ülés 1910 Julius 22-én, pénteken. 349 keltsen oly visszatetszést, mint a milyent különben keltett volna. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Bátor vagyok megemlíteni, hogy bár az adótörvények életbeléptetését e törvényjavaslat el kívánja halasztani, egyes, igaz, nagyon szűk korlátok közé szorított intézkedést mégis életbe léptet. Ilyen az, hogy az önálló pusztáknak, havasoknak, az erdőknek féladó-kedvezményét és tulajdonosaiknak azt a jogát, hogy erre nézve egyezséget köthessenek, hatályon kivül helyezi, illetve a normális adóteherrel való megterhelést állapítja meg. Világért sem kívánok ez ellen szólani. Sőt ezt teljes mértékben honorálom, mert ez egyik legnagyobb abnormitás szanálását jelenti. De ha már egy intézkedést indokoltnak tartott a pénzügyi kormányzat arra, hogy életbe léptessen, találhatott volna több olyan intézkedést, a mely szintén nagyjelentőségű érdekek kielégítését jelentette volna. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy csak egyet említsek, az adóreformtörvények igen honorálandó vívmányának kell, hogy kijelentsük azt, hogy azon adózóknak, a kik az ország területén állandó lakhelylyel és háztartással nem bírnak és legalább négy hónapot az ország területén nem töltenek, adója háromszorosan számittassék. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Kívánatos lett volna, hogy ezen üdvös intézkedést szintén kivételesen kezelte volna a t. kormányzat, a mi által megszüntette volna azt az anomáliát, a mely hazai viszonyainkra nézve végzetes, hogy épen a legnagyobb vagyonnal biró állampolgáraink tekintélyes száma jövedelmét külföldön költi el, s az államháztartás terheihez alig járul hozzá ; a fogyasztási adókból nem veszi ki részét, s a hazai vagyon összes hozadékát kivonja az ország terheihez való hozzájárulásból. Hasonló intézkedést a létminimumra is meg lehetett volna állapítani, a melynek életbeléptetése már csak azért is kívánatos lett volna, mert ezáltal az elvmegtörés által módot nyújtott volna a pénzügyi kormányzat arra, hogy ezt a radikális irányzatot, a melyet készséggel támogatunk, az adóreform más terén is sürgessük. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ezek voltak röviden azok a tárgyi indokok, a melyek bennünket arra vezetnek, hogy a benyújtót törvényjavaslatot el ne fogadjak. De a mint említettem, ezenkívül bennünket politikai indokok is vezetnek és legfőkép ezek a politikai indokok irányadók ránk nézve: nevezetesen az, hogy a mint felszólalásom elején emiitettem, pártom és én a jelenlegi kormány iránt a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetünk. (Helyeslés a baloldalon.) Nem fogom ezt bővebben részletezni, mert abban a szerenesés helyzetben vagyok, hogy egy bizonyos kérdésben a ministerelnök úrral az ő, a többséggel szemben elfoglalt álláspontjával és nézetével egyetértek. Nevezetesen, a ministerelnök ur tegnapi igen szép és hatásos beszédében konczüiáns módon, de igen éles pengével, többek közt azt is emiitette, hogy az ő nézete szerint a felirati vita, nem mint a kormánypárt nagy többsége és sajtója is majdnem egyhangúlag hangoztatta, nem volt sem hosszú, sem üres, sem felesleges, mert bizonyos nagy kérdéseket ennek a jelenlegi alakulásnak, a többségnek az ellenzéki pártokhoz való viszonyát megvilágította, és ez által, habár sajnos, nem abban az iráuyban, a melyben mi óhajtottuk volna — hogy t. i. a kormánynak és a kormánypártnak az elvi programmja megvilágittatott volna és elvi programmjával a nemzet nagy közvéleménye tisztába jöhetett volna — de mindenesetre alkalmat adott ez a vita arra, hogy az ellenzék rámutathasson a legközelebb lefolyt választási harcz eredményére, a mely abból áll, hogy az ország kormányzatát ismét olyan többség vette át, a mely politikai feladatát és hivatását kimeritettnek tekinti abban, hogy a korona részéről és az állami egység eszméjének részéről felállított minden követelményt teljesítsen a nélkül, hogy e nagy terheket rejtő kötelezettségeknek a teljesítése ellenében a nemzetnek politikai és gazdasági jogait keresztülvitelében segítségére volna. Illetőleg azokat megvalósítani igyekeznék. (Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.!) T. ház ! A ministerelnök ur is, és a felirati vita előadója is tiltakoztak az ellen az innen elhangzott vád ellen, hogy a választásoknak előttünk álló eredménye csupán csak a visszaéléseknek és hatalmi eszközöknek voltak tulaj donithatók, és azt állították mind a ketten, hogy a közhangulat, a közvélemény fordult egy nagyot, és annak tulaj donitható az a változás, a mely a politikai pártok erőviszonyaiban beállott. T. ház ! Elismerem, hogy ebben a kijelentésben van némi igazság, mert nem vagyok hajlandó annak az állitásnak forszirozására, hogy az előző koalicziós kormányzat alatt a koalicziós kormány és különösen az abban résztvevő függetlenségi és 48-as párt azokat a reménységeket és kívánságokat, azokat a követeléseket, a melyek törvényben gyökereznek, megvalósítani képes lett vohia, sőt elismerem azt is, hogy e tekintetben az ország közvéleményét nagy csalódás érte. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ebből a körülményből merítse a t. túloldal azt a következtetést, hogy most már ő reá hárul a feladat, hogy e tekintetben az ország közvéleményében mélyen gyökerező kívánságoknak és törvényes követeléseknek megvalósítását magára vállalja. (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) Az igen t. ministerelnök ur és Láng Lajos t. képviselőtársam is elismerte, hogy ezek a vágyak, ezek a követelések, ezek a jogok a magyar nemzet közvéleményének általános többségében kiirthatatlanul benne gyökereznek, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) és legfeljebb csak az juttatta a kormánypártot jelenlegi politikájával többségre, mert abban a hitben élt a közvélemény, hogy vágyai, törekvései, a melyek megvalósítását a koalicziós kormány megkísérelte, keresztülvihetők lesznek. Ezek a vágyak, követelések kiirthatatlan mélyen gyökereznek a nemzet lelkében. Ha ez a nagy