Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-18

286 18. országos ülés 1910 Julius 20-án, szerdán. pártja azért jön ide, hogj

r a nemzet javát munkálja azzal a tehetséggel, a melylyel kit-kit az Isten megáldott. Kénytelenek vagyunk azonban kezünkbe venni a kardot, egyszersmind azon nemzeti jogoknak védelmére is, a melyek a 67-es törvényekben le vannak fektetve, s a mely nemzeti jogok megvédésében a szabadelvűpárt 30 esztendős uralma alatt mindig gyöngének bizonyult. (Igaz! ügy van ! a baloldalon.) És kezünkbe adja a kardot speczialiter nekünk, a néppártnak az, hogy megvédjük azt a vallásos érzést, azt a keresztény világnézletet, a mely a mi felfogásunk szerint feltétlen conditio sine qua nonja egy nemzeti boldogulásának, a magyar állam további ezer éves fennállásának. T. ház! En egyáltalában nem lelkesedem azért a szabadelvűségért, a melynek képviselője a t. túloldal. Nem lelkesedem azért, mert semmiféle objektiv okot nem találok erre. Ez a politika 30 esztendeig uralta nálunk a helyzetet. A szabadelvű rendszerben, mint politikai rendszerben — Richter t. képviselő ur t. i. különbséget tett a doktriner és a gyakorlati életbe átvitt szabadelvűség között — s ha ilyen különbség tényleg van és csak a politikai szabadelvűség uralkodott nálunk, ha ebben van valami jó, ez harmincz esztendő uralma alatt kifejthette mindazt, a mi jó e rendszerben van ; e jónak nyomait meg kellene találnunk közéletünkben, politikánkban, közgazdasági életünkben, kultúránkban. Nos hát nem találjuk meg, megmondom mindjárt, hogy miért. (Közbeszólások jobbról: Megtaláljuk/) Ha a t. képviselő ur megtalálja, majd lesz szives felsorolni. Nem találom meg először politikai fejlődésünkben. A nemzet legyőzetése után, tehát a mikor vérünket vesztettük, a mikor a nemzet a leggyengébb volt, a mikor leginkább lehetett volna oly kiegyezésre kényszeríteni, a mely jövendő fejlődésének útját bevágja, akkor elődjeink bölcsesége oly kiegyezést tudott teremteni, a mely igazán alapja volt, azaz, hogy lehetett volna annak, hogy a szabadelvű párt harmincz esztendő alatt mindazokat a dolgokat, a melyek le vannak fektetve ebben a kiegyezésben a nemzet számára, a valóságba tudja átvinni, a papirról az életbe tudja átültetni, önállóságunkat és haladásunkat, állami függetlenségünknek mindazon attribútumait, a melyeket az a kiegyezés nem tagadott meg a magyar nemzettől, életre hivhatta volna. Már pedig, tisztelt képviselőház, én azt látom, hogy 1867 óta a magyar nemzet semmiféle tekintetben nem haladt a. közjogi téren. Ott vagyunk most, a hol voltunk, sőt ez még optimista megállapítás, mert inkább azt kellene mondani, hogy visszafelé mentünk, mert a nemzet fejlődésében, ha megállás történik, ez tulajdonképen már visszafejlődés. Nem találunk semmiféle biztató jelenséget arra sem, liogy ez a szabadelvűség jó lett volna a gazdasági téren. Tgaz ugyan, hogy a közgazdaság terén vannak jelenségek, a melyeket figyelembe kell venni. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ' Haüer István : 1848 előtt nálunk csak egy arisztokráczia volt, a feudális arisztokráczia. Azóta kialakult a pénzarisztokráczia, sőt most kialakulóban van a multimilliomos osztály, a plutokráezia. (Félkiáltások jobb/elől: Hol '( Felkiáltások balfelől: A Lipótvárosban!) Nem hiszem, t. képviselőház, hogy ezen állításomat joggal kétségbe lehessen vonni, mert épen a túloldali képviselők között akárhányan vannak, a kik már a multimilliomosok közé tartoznak. (Élénk derültség jobbfelöl. Zaj.) Ebből azt lehetne talán következtetni, hogy a nemzet meggazdagodott és ebből csakugyan lehetne himet varrni a szabadelvű uralom számára ; azonban a nemzet gazdagodását nem jelenti mindig az, hogy alakulnak osztályok és lehetnek tízezrek, a kik tényleg vagyonban sokkal messzebb jutnak, mint azelőtt voltak. Egy nemzet meggazdagodását sohasem az jelenti, hogy a felső tízezrek milyen fényes módon élnek és mennyit tudnak elkölteni, hanem jelenti egy nemzet meggazdagodását az a tény, hogy hogyan van eloszolva a vagyon, jelenti az a tény, hogy hogyan boldogulnak a nemzet gerinczét alkotó nagyobb néposztályok, a földmives, az iparososztály, jelenti az

y ha a munkásosztály megelégedett, ha egészséges, ha munkáját megelégedéssel tudja végezni és minduntalan nem fenyegetik a mezőgazdasági krízisek. Ezt én nem látom Magyarországon. Mert tudom ugyan, hogy minden faluban van egy-egy ember, a ki a gazdagodás szemmellátható jeleit mutatja, hogy minden faluban van eg}r ember, sőt több is, — néhol nagyon sokan — a kikről egész bizonyossággal el lehet mondani, hogy a környéken majd kikiáltás alá kerülő ősi nemesi birtok az ő tulajdonukba fog kerülni. Nagyon jól tudjuk, bogy ilyenek vannak, de ezzel szemben az is bizonyos, hogy a kisbirtokos osztály adófizetője lett a takarékpénztáraknak. Azt is tudjuk, hogy a kisiparososztály züllőfélben van : azt is tudjuk, hogy a munkásság nyomorúságán forradalmi allűrökkel kezd és akar segíteni, (ügy van! a baloldalon.) Azt is tudjuk, hogy a munkásság megingott a legősibb magyar erényben, a liazafiságban is. (TJgy van! a baloldalon.) Hogy az állam nem gazdagodott, azt abból is következtethetem, hogy a mi kiviteli és behozatali mérlegünk közt egyáltalában nincsen olyan különbség, a mely a magyar nemzet vagyonosodását valami nagyon imponáló számmal mutatná. 27 esztendő alatt Magyarország kivitele mindössze 279 millió koronával volt értékben több, mint a behozatala. Sőt, ha pl. csak Ausztriát nézzük, akkor az utolsó, esztendőben, a melyről az állam által kiadott statisztika szól, azt látjuk, hogy Ausztriával szemben 46 milliónyi behozatali többletünk van. Vagyis, ha tényleg van vagyonosodás ezen országban és ennek látható jeleivel találkozunk egyeseknél, akkor az nem tulaj donképeni vagyonosodás, hanem csak a vagyonuknak konczentrácziója; az semmi más, mint sok kisebb exisztencziának pusztulásával a gazda-