Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-17
278 17. országos ülés 1910 Julius 19-én, kedden. vita fontosságára akkor, a midőn programmjának hiányosságát egyes tagjainak felszólalásával igyekezett legalább apró részletekben, mintegy apró rakétákkal megvilágítani. E megvilágításhoz természetesen az ellenzéki pártoknak is kritikai hivatásuknál fogva hozzá kell járulniok. Fájdalom, hogy a politikai helyzetet jelenleg legnagyobb részben a választási visszaélések feltüntetésével kellett megvilágítani. Én mindazonáltal el akarok térni e felpanaszolt metódustól, nem akarok a választási visszaélésekkel foglalkozni és igy engem e részben a t. többség egyes tagjai részéről szemrehányás nem érhet. Felszólalásomat a tárgyilagosság és igazságszeretet jegyében akarom tartani, s igy a t. többség részéről nem vehetik majd rossz néven a részemről felsorolt és általánosságban tartott tényeket. Ma felszólalt Béla Henrik t. képviselőtársamnak abból a czélzásából, hogy a felirati vita semmiféle magasabb szempontot nem produkál, bátorságot veszek magamnak oly irányban, hogy némileg magasabb szempontból igyekezzem a helyzetet feltárni, különösen a kormány pártjának programmja tekintetében ; ezt ismertetnem kell, ha már ők maguk az országgal meg nem ismertetik. Rövid fejtegetésemet általánosságban óhajtom tartani és azt a kérdést vetem fel, milyen politikai irány felel meg a magyar nép lelkének általánosságban és különösen a mai viszonyok közt ? (Halljuk !) Közmondásos a magyar nép szabadságszeretete, vele született hajlandósága a szabadirányú fejlődés, a szabadszellemű reformtörekvések, a czéltudatos progresszív irányú politika iránt. E jellemvonása tartotta fenn ezer éven át a nyugati kultúrnépek sorában és ennek köszönhető, hogy Magyarországon az egyéni szabadság, a lelkiismereti szabadság sohasem volt teljesen elnyomva, hogy itt valóságos rabszolgaság soha nem volt és hogy Magyarország a nemzet életére vonatkozó szabadságjogok tekintetében mindenkor a kor szellemének megfelelő fejlődést tudott felmutatni. Már most a történelem azt mutatja, hogy a magyar nemzet lelkületének ez az irányzata csak akkor tudott igazán fényes sikereket felmutatni, a mikor az egyéni polgári jogaival, valamint a nemzet szabadságjogaival karöltve járhatott. Az is közmondásszerű, hogy nincs a magyar parasztnál — és áll ez általánosságban a magyar nemzetre — konzervativebb faj a világon. Igen sok konzervatív vonás él benne, és pedig konzervativen ragaszkodik hagyományaihoz, azokhoz a megszentelt hagyományokhoz, a melyeket a múltból datálódó biztos alapjaként tekint jelenének és jövőjének. De csak azokhoz a hagyományokhoz ragaszkodik ugy az egyéni, mint a nemzeti jogok tekintetében, a melyek beváltak vagy a melyek az ő egyéni vágyaival, óhajtásaival aspiráczióival megegyeznek, és azokhoz az intézményekhez, a melyek nemzeti létét biztosítják és a melyek a történelmi fejlődés folyamán lelkével valósággal összeforrottak. (Helyeslés a baloldalon.) A magyar nemzetnek két természetszerű irányát, a progresszív és a konzervatív irányt különösen megindokolja még a magyar nemzet társadalmi rétegeinek összetétele. A magyar nemzet társadalmának vannak olyan rétegei, a melyek minden korszakban helyzetűiméi, egyéni létüknél fogva a progresszív irány hivei. Ezek különösen a nem kötött foglalkozású társadalmi rétegek, a fejlődő társadalmi rétegek. Vannak viszont más társadalmi rétegek, a melyek egyéni helyzetüknél fogva mindenkor többé-kevésbbé konzervativek voltak. Ilyen főképen az arisztokráezia, a mely minden monarchikus államban többé-kevésbbé csak konzervatív lehet. Azonban ez a két irányzat mindig megfért egymással a magyar nemzet életében, az idők szavára mindig asszimilálódott egyik a másikhoz, a mikor a progresszív elvnek kellett különösképen érvényesülnie, akkor ott találtuk a konzervatív társadalmi rétegeket, ott találtuk az arisztokrácziát is a természetüknél fogva progresszív társadalmi rétegek küzdő soraiban. Gr. Széchényi István, gr. Batthyány Lajos daczára annak, hogy az arisztokrácziához tartoztak, mégis legnemesebb példái a magyar progresszív politikusoknak. Már most ekképen jelölve meg ezt a két irányzatot, én mind a kettőt, ugy a progresszív, mint a konzervatív irányzatot a magyar nép lekével megegyezőnek és ennélfogva általánosságban jogosultnak ítélem, azonban csak akkor és mindegyiket külön-külön, ha teljes harmónia nyilvánul meg köztük, ugy az egyéni, mint a nemzeti jogokra vonatkozólag. Már most a jelenlegi többség politikai programmját illetőleg mit látunk ? A mennyire azokból az elvetett levelekből, a melyeket egyes szónokok elhullattak és a trónbeszédből, valamint a többség felirati javaslatából kiolvasni lehet, a többség a szabadelvű irányzatot hangsúlyozza elsősorban. Azonban az előbb jelzett értelemben ebből a programúiból legfeljebb két irányban látjuk valóban a szabadelvű progresszív reformtörekvést, t. i. a választójog kérdésében, a melyre nézve a felirat azt mondja, hogy az általános választójog elve alapján óhajtja ezt a kérdést megoldani. Tehát ebben a tekintetben hivatkozik az egyéni szabadságjogok érvényesülésének, az egyéni szabadságra való törekvések progresszivitására. Azonban ezenkívül a nemzeti életnek minden attribútuma hiányzik programmjából és igy hogyha ez a programm érvényesülne is a többség politikai irányzatában, a melyet a többség soraiban igen kiváló egyének, mint Lukács László minister ur és Székely Ferencz minister ur képviselnek, akkor is ez az irányzat egy diszharmonikus politikát inaugurálna, miután az egyéni jogok tekintetében való progresszivitás sehogy sem állhat harmóniában a legteljesebb stagnáczióval a nemzeti élet attribútumai és a nemzeti élet fejlesztése tekintetében. (Ugy van ! balfdől.) Már pedig egy diszharmonikus politikai irányzat üdvös alkotásokra képes
