Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-14
200 lh. országos ülés 1910 Julius 15-én, pénteken. nak a módja ? Az a módszer, a melyről olyan sokat beszélt az igen tisztelt ministerelnök ur az ő hivatalos lapjában, a bécsi nagy lapokban, a Fremdenblattban, a Neue Freie Presseben és különböző idegen orgánumokban ? Ez a módszer az, a mely itt már annyiszor mutatkozott és a mely módszernek a legalitását a múltkor Várady Zsigmond igen tisztelt képviselőtársunk állapította meg, Várady Zsigmond határozottan kijelentette, hogy ez a módszer is egyike azoknak a kormányzati eszközöknek, a melyek alkalmazása parlamenti többség létrehozatalára teljesen jogosult. Nem tudom, hogy vájjon ő a mai politikai légkörben nőtt-e fel, vagy pedig, mint az egész parlament tanúságot tett erről a magatartásával : egy régi politikai rendszernek, talán épen a Macchiavelliféle rendszernek a tanítványa ; mert az üyenféle módszer, a melyet t. képviselőtársam legálisnak jelzett, a Macchiavelli-rendszerében van elismerve. De talán t. képviselőtársam összeköttetésben van politikailag a jezsuitákkal is, a kiknek az volt a jelszavuk, hogy a ezél szentesíti az eszközt; pedig, ugy tudom, hogy társadalmi, felekezeti és egyéb szempontokból Várady Zsigmond nem épen a legszorosabb kontaktusban áll a jezsuiták felfogásával. Panaszkodik arról, hogy választási visszaélések történtek pro és contra. Siránkozó hangon emlegeti azt a kő- és záptojás-záport, a melylyel a nemzeti munkapárt jogos igényeinek érvényesítését igyekezett az ellentábor meggátolni. Azt kérdem én, t. ház, hogy ha a nemzeti munkapárt és ez a nemzeti munkálkodás a nép, s Magyarország valódi érdekeit tartotta volna szem előtt, akkor kellett volna-e ezen munkálkodást a nép ellen megvédelmezni ? Vájjon kellett volna-e annyi katona- és csendőrszuronyt annak a nagy nemzeti munkálkodásnak védelmére állítani, a melynek érdekében az egész választás lefolyt ? Azt mondja Várady Zsigmond t. képviselőtársam, hogy a magyar nemzet történetében szinte tradiczionális szokás gyanánt jelentkezik az, hogy állandóan pénzzel igyekeztek a nemzeti közvélemény kialakulását elősegíteni. Ez már a mohácsi vész alkalmával kezdődött, a midőn megvették a nemzet kisebb felét, ez a politika sokszor ismétlődött egészen a mai napig és talán ha ez a kormányzati rendszer fog uralmon maradni, Isten tudja még milyen beláthatatlan időkig marad érvényben az a szokás, a mely legálisnak tünteti fel azt a régi politikát, a mely már a Habsburg-dinasztia trónralépésével és a mohácsi vészszel vette kezdetét ? Csakhogy a régi magyarok okosabbak voltak, mint a maiak. Mert igaz ugyan, hogy ők is megfizettették magukat, de azt a pénzt legalább Ausztria adta, míg most nem Ausztria fizetett, —• hiszen még erre sem érdemesített bennünket — hanem egyik zsebünkből kivettük és önmagunkat ámítva a másikba tettük az erre szükséges pénzt. (Felkiáltások bal/elől: Nem kivettük, hanem kivették! A nép fogja azt kiizzadni!) Az állami bevételek nagyobbodásáról, jövedelmek szaporodásáról beszél a trónbeszéd és a felirat. Hát vájjon lehet-e állami jövedelemnagyobbodásról beszélni, midőn épen az állami üzemek bérbeadása körül olyan jelenségeket látunk, a melyek nem az állami jövedelmek, helyes czélokra való fordítását igazolják, hanem az imént megalakult nemezeti munkapárt létesítését segítették elő ? Várady Zsigmond t. képviselő ur nagyon jól tudja, hogy legjobb védekezés a támadás, ö erre az álláspontra helyezkedik, azonban a támadással legalább az ellenzékkel szemben, azt hiszem, igen kevés eredményt ért el. Azonban vele szemben meg kell védenem egy álláspontot, az ő eredeti szülőapjuknak, — a mint ő maga mondta — Deák Ferencznek álláspontját. Azt mondta Várady Zsigmond t. képviselőtársam, hogy ennek a politikának, annak a pártnak, a melynek keretébe ő is tartozik, az apasága egyenesen Deák Perenczben keresendő. Kelemen Samu : Bizonytalan az apa ! Ábrahám Dezső: Azt hiszem, hogy Deák Ferenczet most erre az apaságra legalább is apasági keresettel kellene rászorítani. Azt mondja ugyancsak a t. képviselő ur, hogy ebben a választási hadjáratban a nemzetnek nincs mit szégyenlenie ; minden szégyenérzet nélkül került ki a nemzeti munkapárt és a mostani többség a választásokból. Nagyon sajnálatraméltó volna, hogyha elhinné t. képviselőtársam, hogy a nemzetből annyira ki tudták már ölni a szégyenérzetet és az ambicziót, hogy a megtörtént választási visszaéléseket minden szó nélkül lehetne hagyni a parlamentben ? És ezért nem jogosult az ő rekriminácziója, hogy miért teszszük mi a visszaéléseket a jsarlamenti diskusszió tárgyává ; hogy miért halasztjuk az állami szükségletek megszavazását; miért akasztjuk meg az u. n. nemzeti munkálkodást ? Figyelmeztetnem kell t. képviselőtársamat, hogy épen a parlament az a fórum, a mely egyedül illetékes biró ezen visszaélések tekintetében és egyedül alkalmas ezeknek a további jövőben való megakadályozására. Hiszen az a csekély összeg, a mely a választások alkalmával a nemzeti közvélemény létrehozásában szerepet játszott, most a nemzetnek oly uzsora-kölcsöne, a melynek kamatjai nem a nemzeti munkapárt, hanem az a nemzet fogja megfizetni, melyet szegénységében, kizsákmányoltságában, elhagyatottságában ezzel a koldusadománynyal vesztegettek meg. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A bajok megszüntetésére nézve instrukcziót is ad Várady Zsigmond igen t. képviselő ur, hogy a nép vagyontalan, műveletlen, ezen segíteni kell és akkor nem lesznek többé hallhatók a választási visszaélések. Nézzük meg azt, hogy a nemzeti munkapárt hogyan akar ezeken a bajokon segíteni ? (Halljuk! Halljuk!) Megkaptuk a trónbeszédet, megjött rá a felirat is. Nekem, mikor a két dolgot összehasonlítom, Wilde-nak gondolatjára kell visszatekintenem