Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-13

182 13. országos ülés 1910 Julius Ik-én, csütörtökön. jöttek, uj szél következett, a mely felborította ezeket a sakkfigurákat és az elfojtott nemzeti vágyak ellenállhatatlan erővel törtek ki. Lehet, nem annál a kérdésnél, lehet, nem azon a ponton, a hol ez a kitörés helyes lett volna, de ellenállhatatlanul lepte meg a néplelket, ellenállhatatlan volt a vágy, hogy végre egyetlen terén a nemzeti életnek elvégre érvényesüljön a nemzeti akarat, és ez a vágy azután kilökte azokat a szelepeket, a melyeket útjában talált. Ekkor a szabadelvű párt a melynek nem volt semmi támasza lent, a melynek csak fent volt kapcsolata, mivel meglazultak e kapcsok, menthetetlenül lezuhant és összetört. Ennek az összeomlásnak, t. képviselőház, előbb-utóbb úgyis be kellett következnie. Ez a párt hirdette az egyéni jogot, az egyéni fejlődésnek szinte korlátlan jogát, de a legkonzervativebb merevséggel állott szembe az állami és a nemzeti individualitásnak a fejlődésével. És ugyanakkor, a mikor az egyéniségnek a szooziális szempontok által nem mérsékelt szinte kíméletlen fejlődési jogát hirdette, ugyanakkor a társadalmi életben a legridegebb reakczió álláspontjára helyezkedett. És a nép, látva e kiáltó ellentéteket, értelmetlenül és hitetlenül nézte azt a szabadelvűséget, a mely szabadelvű akkor, a mikor azt hirdetni kell a politikai porondon, de nem szabadelvű a valóságos életben, nem szabadelvű a nemzeti élet terén. (ügy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez az oka annak, hogy ez a párt azt a hivatását sem töltötte be, hogy őre legyen Deák Ferencz alkotásának. Csodálatos dolog az, t. képviselőház, hogy Deák alkotása őrének ezt a czimét és jellegét milyen bőkezűséggel szokták osztogatni a túloldalon. Adták ezt a czimet annak idején Széll Kálmán ministerelnöknek, későbben adományozták gr. Tisza Istvánnak, ezután pedig adományozták gr. Khuen-Héderváry ministerelnöknek, nem tudom, az illetmények elengedésével-e, vagy pedig a nélkül. (Derültség a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelól.) T. képviselőház ! Ez a látvány valóban zavarba ejt bennünket. Mert most már semmiképen nem vagyunk tisztában azzal, hogy hol keressük hát Deák művének hivatott őrét. Az a Hannibál-e ez, a ki már benn van a kapuk mögött, vagy azok a Tlannibálok-e, a kik még ante portás vannak, (Derültség balfelől.) és a kikről teljes tárgyilagossággal kell megállapítanom, hogy nem nagyon döngetik ennek a hatalomnak kapuját, inkább méla vágygyal kukucskálnak be a kulcslyukon. (Elénk derültség balfelől.) Ezzel az álszabadelvűséggel szemben, t. ház, jogunk van számon kérni az igazi szabadelvűséget. Jogunkban van azt számon kérdi, különösen gr. Tisza Istvántól, mert az ő szekerének saroglyájába kapaszkodnak a szabadelvűségnek igazi, esküdt ellenségei, az ő palástjának szélébe burkolóznak, az ő nagy egyéniségét állítják előtérbe, az ő fegyvereit szedik el a szabadelvűség ellen való küzdelemre. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) S a mikor ezt látjuk, akkor a szabadelvűség száz sebből vérző teteméhez tetemre hívjuk gr. Tisza Istvánt, mert valóban az az ő szerepe itt, a mi a Kund Abigélé, Arany János Tetemrehivasában : »Bárczi Benőt én meg nem öltem, hanem a tőrt én adtam neki.« (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) T. képviselőház ! A t. túloldal azt mondja, hogy ő hidat akar verni a múltnak dicső hagyományai és a jövő fejlődése között. Ez a hid, t. képviselőház, sem az alkotó munkának, sem a megértésnek hidja nem lesz. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Ez a hid a sóhajok hidja csak. (Derültség balfelől.) Ezen a hidon át viszik a tengerbe sötét éjszakákon — a milyen, fájdalom, annyi van a mi alkotmányos életünkben — ennek a nemzetnek erőit és erkölcsi kincseit. Azok, a kiket az ilyen szerencsétlenség egyénileg ér, azok a tehetetlen csüggedésnek sóhajával néznek arra a hidra. De egy nemzetnek sóhajából szélvész kerekedik és ez a maga viharával elsöpri a hazug alkotmányosságot, a mely útjában áll. Gr. Batthyány Tivadar felirati javaslatát fogadom el. (Hosszantartó élénk, éljenzés és taps a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Ki következik ? Hammersberg László jegyző: B. Bánffy Dezső ! B. Bánffy Dezső : T. ház ! Rem egés/.ségi álla jjotom, sem más körülmények nem engedik meg nekem, hogy mikor felszólalok, (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelól.) részletesen foglalkozzam a felmerült kérdésekkel és azokról mindenre kitérjedőleg nyilatkozzam. Felszólalásom oka nem egyéb, mint az, hogy ez által módot és jogot szerezzek magamnak arra, hogy én, a ki e kéj:> viselőházban egészen egyedül állok, egy ellen-feliratban kifejezést adhassak nézeteimnek. Tartózkodni is fogok beszédem rendjén a felirat kérdéseivel foglalkozni, csak egy néhány szót kívánok e kérdés kanosán elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban el akarom mondani, hogy egyetértek Várady képviselő ur beszédének kezdetével, a hol azt mondja, hogy (olvassa) : »Csökevényes utóda és meglehetősen elfajzott örököse a most folytatott vita azoknak a nemesi társadalomban és a nemesi országgyűléseken megszokott felirati vitáknak, a melyeknek akkor, abban a társadalomban nagyon nagy jelentőségük volt, a melyek annak a nemesi társadalomnak nagy. szükségei valának, de a mely bizony ma, a népképviselet korszakában, meglehetősen idejét multa dolog.« Igaza van az igen t. képviselő urnak. A mai parlamentáris viszonyok között, felelős kormányzat mellett a királyi trónbeszédekre válaszokat adni felesleges. Királyi programrnokat nem tárgyalhatunk, felelős kormányprogrammokat tárgyalunk, s mint az előttem szóló képviselő ur mondotta, itt tulajdonképen egy a király által csak ellenjegyzett trónbeszéd fekszik előttünk. Ideje volna tehát mellőzni a régi szokást és foglalkozni a kormány programmjával. Igaz, hogy ilyen pozitív programm előttünk nem fekszik, mert programúinak nem fogadom el azt, a mely a felirati tervezet-