Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-12

12. országos ülés 1910 Julius 13-án, szerdán. 149 közegek nem függtek szorosan véve sem a nemzettől, sem ennek valamely közületétől. Ha ezekben az időkben megtörtént az, hogy a Karok és Rendek beteket és hónapokat töltöttek el a sérelmi politika egyes panaszpontjainak feltárásával és vitatásával, ugy hogy a felirati viták úgyszólván állandósultak és megakasztották az országgyűlés érdemleges tanácskozásait. Akkor a Karoknak és Rendeknek nem csak mentségük volt az akkori helyzetben, de a mi utólagos igazolásunkra is számithatnak. Ma azonban ezt az egész felirati vitát teljesen haszontalannak és meddőnek kell tartanom. (Zaj.) Justh Gyula: Tiszát is beleérti? Várady Zsigmond : Rátérek, kegyelmes uram, majd Tisza úrra is ! Mert ez elvonja az országgyűlést tulaj donképeni hivatásától, a törvények hozásától és a népképviselettől, legalább nem hiszem, hogy lenne közöttünk bárki is, a ki a választási visszaéléseknek nem tudom hányadszor kifőzött teáját, a népképviselet és törvényhozás magasabb rendű és szorosabb értelemben vett hivatása teljesítésének nevezhetné. (Helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Visszaélni lehet, de visszaéléseket elmondani nem szabad.) Igen, de önök visszaélnek a visszaélésekkel! (Taps jobbfelöl.) Ilyen komoly testületben valóban nem helyes adomákat mondani, de önkéntelenül is eszembe jut a czári palota kertje egyik sarkának őrsége, a mely századokon át folyton felváltva járt a kertben, mig végre hosszas levéltári kutatások után kinyomozták, hogy évszázadok előtt az volt ennek az őrségnek hivatása, hogy egy szép czárné féltett rózsáit őrizze ; az ok ugyan később megszűnt, de az őrség megmaradt. Megvallom, hogy ez a felirati vita ennek az őrségnek benyomását teszi rám, mert levéltári és jogtörténeti kutatások kellenek hozzá, hogy megértsük, miért tartóztatjuk fel az indemnitás és ujonczozás kérdésének tárgyalását. Hogy e nézeteim ellenére én mégis szót kérek ebben a vitában, ezt méltóztassék egyedül annak tulajdonítani, hogy — a mint Kézdivásárhely t. képviselőjének egyenesen hozzánk intézett panaszos felszólítása is magával hozza — azok a támadások, a melyek ellenünk intéztetnek, immár elérték azt a határt, a melynél — habár hasonló támadásokkal válaszolni nem fogok — a jogos védelem fegyvereivel igen indokoltan élhetünk. Ebből a szempontból legkevesebbet kivánok Kézdivásárhely és Csikkarczfalva követeinek felszólalásával foglalkozni (Helyeslés jobbfeläl.) és ezt is azért, hogy szó lehessen gr. Tisza úrról és gyorsan szállithassam a túloldalról e részben megrendelt témát. Akkor, a mikor Arad város érdemes képviselője olyan nagy stílusban és nemzetünk jövőjét oly mélységesen érintő kérdésről beszélt, (Taps jobbfelöl.) a mikor ez egyik legfontosabb közkérdésben olyan nagyméretű, a messze jövőbe tekintő és a legmagasabb nézőpontok szerint igazodó megnyilatkozást adott le: akkor én, mint ennek a pártnak legkisebb tagja, teljesen indokoltnak tartanám, ha bárki innen vagy onnan azt mondaná, hogy ennek a megnyilatkozásnak ez vagy az a pontja nem fedi nézetét, a nemzetiségi kérdés ilyetéú megoldása, ebbe az ösvénybe terelése azt gondolja, nem lesz czélravezető, — ő igy meg ugy jobbnak gondolná. Ezt, ismétlem, megérteném és ha nem találnám is okosabbnak az elleninditványt, a szabad véleménynek tisztelete alapján a legnagyobb tisztelettel venném fontolóra. De ilyen megnyilatkozást, ilyen fontos kérdésben, ilyen kimagasló párttag részéről olyan elbírálásban részesíteni, mint azt tegnap Csikkarczfalva követe tette, azt mondván, hogy ennek a felszólalásnak nincs más czélja, mint egyedül az, hogy elvonja a t. háznak és a közvéleménynek figyelmét azokról a kérdésekről és visszaélésekről, a melyekkel önök, ismétlem, visszaélnek, úgyszintén az a megítélése, a melylyel Kézdivásárhely t. képviselője ezt a felszólalást ma illeti, t. i., hogy azt vonja le ebből a beszédből, hogy tulaj donképen Arad város követe, azzal csak szalválni akarja magát bizonyos visszaélésekből folyó erkölcsi felelősség alól: ez a megítélés, nem kívánom követtársaimat a legtávolabbról sem személyükben érinteni, de ez annak a felszólalásnak olyan törpe szempontokból való megítélése, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) olyan kicsinyes szempontoknak érvényesítése, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) a melylyel szemben az én csekélységem részére csak két eshetőség nyílik. Az egyik az, hogy szomorúsággal szállok magamba és busán nézem, hogy a magyar közéletben ilyen dolognak ilyetén megítélése helyet foglalhat. (Zaj a baloldalon.) A másik eshetőség pedig az, hogy megkeressem a mosdóhoz a törülközőt. Engedje meg a t. ház. hogy az első utat válaszszam a felirati vita színvonalának megóvása és az én saját programmom megtartása czéljából. Posgay Miklós : Nem is mondott programmot! (Zaj.) Várady Zsigmond : Az a programmom, hogy nem fogok támadni! Posgay Miklós : Az a programmja, hogy nem fog támadni ? (Zaj a jobboldalon.) B. Podmaniczky Endre: Posgay ! Posgay! Posgay ! (Élénk derültség.) Várady Zsigmond: Bátrabban nyúlhatok nagyatádi képviselőtársam felszólalásához, bár ez az u. n. 48-as gazdapárti képviselőtársam is, miután beszédének háromnegyed részében eleget tett gazdapárti mivoltának, beszédének negyedik részében ugy érezte, hogy 48-as mivolta neki is parancsolólag irja elő a mi megtámadásunkat. Ugy érzem, ugy vélem, hogy a mit mint gazdapárti képviselő mond, az csakugyan egy demokratikus lélek belső megnyilatkozása, minélfogva, mint e részben elvtársamhoz, szívesen szólok egy pár szót azokról a tévedésekről, a melyekkel itt ebben a házban, gondolom, csak önmagát téveszthette meg, de a melyek, ha szó nélkül hagynánk, esetleg odakünn többeket is megtéveszthetnek. Azt mondja t. i., hogy ő észleli, — és ez az ő meglátása egészen helyes — hogy egyes vidékeken