Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-12

12. országos ülés 1910 Julius 13-án, szerdán. 143 reform és a fedezetlen határidő eltörlése tárgyában a kereskedelemügyi minister úrhoz ; 1910 Julius 10-éről Kovács Gyula, a czukorkartell, illetőleg a czukorgyárak rajonirozásának megszüntetése tárgyában a kereskedelemügyi minister úrhoz ; 1910 július 10-éről dr. Lengyel Zoltán, az uj egyetemek felállítása tárgyában a Vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz ; 1910 Julius 13-áról Thuróczy Vilmos, a Szent Borromeus pápai encziklikának a kalocsai érsek által lett kihirdetése tárgyában a ministerelnök úrhoz. Elnök: Talán méltóztatnak beleegyezni, hogy tekintettel az interpellácziók nagyobb számára, a melyek az ülés végén előtérj esztendők lesznek, már 1 órakor térjünk át az interpellácziókra. (Helyeslés.) Ezt tehát határozatkéjD kimondom. Most következik a biráló-bizottságok megválasztása. A névsort olvasni fogja Vermes Zoltán jegyző ur, a távollevőket jegyezni fogja Hammersberg László jegyző ur. Figyelmeztetem a képviselő urakat, hogy szavazási lapokkal való szavazásnál a házszabályok értelmében csak azok a képviselő urak tartózkodhatnak a ház asztala körül, a kikre épen szavazás közben a sor rákerül. Vermes Zoltán jegyző (olvassa a névsort; a képviselők beadják szavazatjegyüket.) Elnök: Következik a távollevők névjegyzékének felolvasása. Hammersherg László jegyző (olvassa a távollevők névjegyzékét.) Elnök : A jegyző urak össze fogják számlálni a beadott szavazatokat. A szavazás eredményét az ülés végén fogom kihirdetni. Következik a napirend értelmében a legfelsőbb trónbeszédre adandó válaszfeliratra vonatkozó bizottsági- és a többi javaslatok (írom. 15) tárgyalása. Ki következik szólásra ? Hammersberg László jegyző: Polónyi Dezső! Polónyi Dezső : T. képviselőház ! (Halljuk !) Alkotmányjogi tételt képez, hogy midőn az országgyűlés trónbeszéddel szólittatik fel véleményének előadására, akkor a parlamentnek kettős kötelesT séget kell teljesítenie. Az első az, hogy nyíltan és határozottan fejezze ki nézetét a múlt politika cselekményei és az azok eredményeként jelentkező mostani helyzet felett. A másik pedig az, hogy épen olyan nyíltan és határozottan jelölje ki azon irányelveket, a melyeket a jövőben követni hajlandó. Két kötelességet vélek teljesíteni, midőn én is felszólalok és előadom egyrészt a múltra, másrészt a mostani helyzetre vonatkozó nézeteimet, a melyek az előbbiekből folynak és egyben megjelölöm azt az utat, a mely nézetem szerint a jövőben követendő lenne. Szükségesnek is tartom, hogy a múlttal, bár röviden, foglalkozzam. (Halljuk !) Közbeszólások alakjában, valamint a sajtóban is elhangzottak olyan kijelentések, a melyek a jelenlegi állapotot a függetlenségi politika csődjének hajlandók bélyegezni. Én mindjárt azon kezdem, hogy ha csődről lehet beszélni a múlt tekintetében, akkor az csakis a koalicziós politikának csődje lehetett, de nem a függetlenségi politika csődje, (ügy van! a baloldalon.) Ha higgadt és tárgyilagos szemmel bíráljuk a lefolyt eseményeket, lehetetlen nem látnunk, hogy az egész koaliczió tulajdonképen nem volt egyébre berendezve, mint a függetlenségi párt letörésére. (Vgy van ! baljelől.) Minden kérdésnek beállítása, a kényszerhelyzetek teremtése és számtalan más vonatkozásban levő jelenség ugy volt irányítva és akképen volt kiélezve, hogy azon mindig a függetlenségi párt sebezze meg magát. Vegyük fontolóra, mik történtek. Midőn a nemzeti kormány alakult, Bécsben azt kontemplálták, hogy gr. Andrássy Gyula tulajdonképpen tárczát sem vállal. Köztudomású tény, hogy ő a legfelsőbb helyről nyilvánított óhajra a vasúti állomásról visszatérve vállalta el azt a belügyi tárczát, a melyet előzőleg már egy más ur elfogadott volt. (Felkiáltások jobbfelöl : Ki az ?) Méltóztassanak talán gr. Apponyi Albert képviselő úrhoz fordulni felvilágosításért; ő sokkal autentikusabb lesz és meg fogja tudni mondani. Akkoriban nézetem szerint gr. Andrássy Gyulának, a főúrnak, hízeleghetett az a gondolat, hogy ő lesz hivatva dicső ősének hagyatékát, a 67-es alapot a mely már pusztuló félben volt, megmenteni. Hazajött, széjjelnézett, s szomorúan kellett tapasztalnia, hogy az egész országban sehol sincs támpontja. Magam is alaposan bejártam ezt az országot, de sehol egyetlenegy alkotmánypárti választót nem találtam, kivéve az illető urak személyes jóbarátait és a rokonokat. Gr. Andrássy Gyula éles szemével észrevette, hogy neki valamelyes rendkívüli segélyre van szüksége. Midőn megindult akcziójában, látta, hogy czélja elérésében segítségére lesznek a következő körülmények : először is a ministeri tanácsban a 67-es eleinek többsége, másodszor az ő személyes kiválósága, mert hiszen jól tudjuk, hogy egyénisége, jelleme révén nagy tiszteletnek, sőt túlságos nagy tiszteletnek örvendett. (Derültség jobbfelöl.) Azt akarom ezzel mondani, hogy még a vele ellentétes nézetű pártban, a függetlenségi pártban is igen sok tisztelőt, követőt talált, a ki az ő szavaiban, mondjuk, vakon megbízott. Én ezt fontosnak taxtom a későbbi következtetések levonhatása czéljából. De ez mind nem volt neki elég. Harmadik eszköznek felhasználta azt, hogy megkötötte a szövetséget a budapesti szocziáldemokrata párttal, és pedig oly módon, hogy árat is fizetett érte : a fővárost kiliferálta nekik szőröstől-bőröstől, viszont ő megkapta tőlük a segítséget politikája támogatásában. Ezek oly köztudomású tények, a melyeket külön taglalni nem kell. Gr. Andrássy Gyula egy ilyen szövetséges társsal megindult, a függetlenségi párt kedvező hangulatától kisérve, mert a függetlenségi párt