Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-11

136 11. országos ülés 1910 Julius 12-én, kedden. győződése, hogy a nemzeti czélokat semminek sem szabad feláldozni, újra ide fogja őt hozni. Végezetül gr. Tisza Istvánnak egynémely megjegyzésére kell reflektálnom. Feltűnik nekem, hogy ő, a ki a többség vezére és nagy rutinnal biró államférfiú, a trónbeszéd és válaszfelirat tárgyalásakor egy teljesen specziális kérdést ragad ki, a nemzetiségi kérdést; ezt tárgyalja egy, elismerem., nagyszabású beszéd keretében. De rám azt a benyomást teszi, hogy a tulajdonképeni tárgytól akarja az ország figyelmét elterelni, (JJgy van! a szélsőbaloldalon.) hogy ezt a közkedve]tségű és a magyar pártok között egyesítő témát csak azért dobta a vitába, hogy enyhítse mindazon kifogásokat, a melyek a trónbeszéd, a válaszfelirat, valamint a t. többség létrejövetele ellen felhozhatók ; hogy rámutathasson az ország előtt, hogy ime ez a törvényhozás is, mikor nagy nemzeti kérdéseket tárgyal, minden egyébbel foglalkozik, csak a nemzet égető szükségleteivel nem. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem hiszem, hogy az ország ennek a tévesztésnek felüljön, mert hiszen gr. Tisza István beszédében ez a tendenczia annyira nyilvánvaló volt, hogy mindjárt beszéde kezdetén, midőn a nemzetiségeket nagyon megrótta, a nemzetiségek részéről elkövetett választási terrorizmussal és visszaélésekkel hozakodott elő. Előhozakodott jíártvezér, a ki büszkén hivatkozott maga is arra a fényes eredményre, a melyet a választáson elért, azzal a kisebbséggel szemben, a mely alig néhány taggal van itt képviselve. Előhozakodik miért ? Hogy ama visszaélésekről, a melyeket az ő pártja követett el, elvonja a figyelmet és odaállítson egy Prügelknabet, a ki szintén követett el visszaéléseket. (Helyeslés a szélsőbahldalon.) Holló Lajos: A Tisza-família szokása ez. Győrffy Gyula : Nagy államférfiúi bölcseséggel rajzolja meg gróf Tisza István az európai politikát és ebben a monarchia politikáját, a melynek czélja az, hogy a keleti államok függetlensége biztosittassék. Csodálatos dolog, hogy egy nemzet államférfia, a ki elég mély tekintettel bir arra, hogy ezt felismerje, ne lássa, hogy a magyar állam függetlensége és önállósága még azon az alapon is, a melyen gróf Tisza István és társai állanak, az 1867 : XII. t.-czikk alapján sem tudott 1867 óta soha még az ott megszabott mértékben sem érvényesülni. Es nem nevetséges erőlködés-e, idegen államok függetlenségével törődnie egy nemzetnek, a mely a saját függetlenségét kivívni képtelen ? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De hát mi befolyásunk van nekünk a nagy európai politikában a monarchia irányítása tekintetében ? Hát érvém-esülünk mi ? Megkímélem a képviselőházat és magamat is attól, hogy fölsoroljam mindazon szégyenteljes visszautasításokat, a melyekben ez az állam és ennek törvényhozása épen az európai politikai kérdésekben és a monarchia politikai kérdéseiben állandóan és minduntalan részesülnek, mert onnan mi teljesen ki vagyunk zárva, ott még a magyar ministereinöknek az alkotmány által biztosított minimális befolyása sem érvényesül. Arra hivatkozni tehát, hogy ezen nagy Balkán-államok függetlenségét a monarchia" külpolitikája rendjén mi fogjuk kivívni, ez olyan nagyzolás, a melyet csak az a pártpolitikai ügyesség indokolhat, a melylyel gr. Tisza István a magyar kérdésekről és a magyar ügyekről a figyelmet el akarja vonni. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) És t. ház, ha ő a Balkán-államok függetlenségét, nem tudom mely czélból — mert ezt nem magyarázta meg, vájjon ez a magyar nemzet érdeke-e vagy a monarchia érdeke — biztosítani kívánja, akkor nem tudom, hogy ehhez a kérdéshez mi köze van pl. a nem magyar ajkú polgártársakkal való megegyezésnek ? És miért beszél gr. Tisza István tisztán és kizárólag csak a románajku állampolgárokról, holott más nemzetiségek is vannak ? Ez is csak azt a benyomást teszi, hogy ő ismét egyenes pártpolitikai tendencziát követ, mert gróf Tisza István igen jól tudja, hogy ha a nemzetiségiekkel egyesülünk is, akkor sem lesz a külpolitikában és a monarchia nagy politikájában semmiféle befolyásunk; tehát akkor a magyarság hatalmát csak a belkérdésekrekivánja szorítani. Miért ? Azért, hogy azon tényleges állapottal szemben, a melyet a magyar nemzet egyáltalában nem hajlandó tűrni, szövetséges társakat találjon ahhoz a politikához, a melyet e nemzet ellen folytatni akar. (Igaz ! JJgy van ! a baloldalon.) De, t. képviselőház, gróf Tisza István egyben ugy rajzolta meg a nemzetiségi kérdésben való állásfoglalását, mint hogyha ő és a magyar törvényhozás azon helyzetben lenne, hogy mindazt, a mit mi magunk között helyesnek és jónak tartunk e kérdésben, meg is valósithatjuk. Hiszen köztapasztalat bizonyítja azt; hogy 1867 óta minden törvényhozási lépés, minden törekvésünk ott szenvedett hajótörést, a hol azt egyáltalában nem volna szabad várni. Hiszen a nemzetiségi kérdésben, az 186S : XXX. t.-cz. kérdésében, vagyis a horvátkérdésben, valamint bármely más kérdésben, a hol a magyar nemzeti államnak és a nemzeti szupremacziának bár csak elemi módon kellett volna és kellene érvényesülnie, azt ez a törvényhozás és ennek a kormánya érvényesíteni soha nem tudta. (Helyeslés a baloldalon.) No de, t. képviselőház, az ő kivételes és különleges álláspontjával bővebben ezúttal nem foglalkozhatom. Hiszen lehetne erre sokkal többet és alaposabbat válaszolni, és lesznek is majd olyanok, a kik ezt helyettem elvégzik. Áttérek tehát tulajdonképen mégis csak arra, a mi mai tárgyalásunknak is anyagát képezi, ez pedig a trónbeszéd és az arra adandó válaszfelirat. Ennek kapcsán is igyekezni fogok, ha nem is nevezem meg, gróf Tisza Istvánnak ma kidomborított álláspontjára némi czáfolatot és szerény észrevételeimnek némely bizonyitékoit szolgáltatni.