Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-11

124 ll. országos ülés 1910 Julius 12-én, kedden. T. ház ! A készfizetések felvételével ugy va­gyunk, hogy azt nemcsak ez a trónbeszéd igéri. Már az 1901-iki trónbeszédben olvassuk, hogy (olvassa) : »A valuta-rendezés végleges befejezése ezéljából a szükséges előtérjesztések kellő időben meg fognak történni«. S mikor mi ezt ezekről a padokról sürgettük, Széll Kálmán volt minister­elnök ur 1903 január 16-ikán a következőképen nyilatkozott (olvassa) : »Bz elodázhatatlan becsület­beli kérdése . , .« Egy hang (a baloldalon) : Akárcsak a választó­jog •' Bakonyi Samu (olvassa): ». . . gazdasági evolucziónknak, a melyet, hogyha vis major be nem. következik, nem szabad tovább elodázni. Ennek folytán oly megállapodás jött létre, hogy a mint az utolsó államjegy bevonatik, a mi meg fog történni 1903. február 28-ikán, haladéktalanul törvényjavaslatok fognak előterjesztetni, a melyek a készfizetésnek a felvételét elrendelik.« Hát, t. kéjsviselőház, a »haladéktalansággak< ugy vagyunk, hogy most, mikor a két kormány közötti tárgyalásoknak stádiumáról híreket talá­lunk a bécsi lapokban, (Halljuk! balfelől) meg­állapíthatjuk, hogy a készfizetések dolgában az ellentét oly merev, hogy itt a konfliktus nem marad­hat el. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Cserny Károly: Miért borították fel a Széll­Körber-féle kiegyezést ? (Zaj.) Bakonyi Samu: T. képviselőház! A dolog ugy áll, hogy a szabadelvű párt régebben, — a mint most is, a választási küzdelmek alatt elhangzott beszédekben nyomait találjuk ennek — az önálló banknak nem elvi ellensége, sőt azt mondja, hogyha kénytelen vele, hát ő is kész rátérni erre az alapra. Voltak is ilyen kísérletek, — tehát nemcsak Ígéretek, de kísérletek is. így az 1878-iki kiegyezést megelőzőleg Tisza Kálmánnak kor­mánya lemondott, részben az akkori bankkérdés miatt is ; 1875-ben jiedig, az akkori tárgyalások folyamata alatt, a mint ez a bankbizottság iratai­ból ismeretes, Széll Kálmán, gondolom, fiepretis akkori osztrák pénzügyministerhez intézett hiva­talos jegyzékében mondja, hogy a jogos igényeknek nézete szerint csak egy magyar önálló bank­intézet felel meg, a melynek székhelye és igazga­tása az országban van, s a mely erejét egyedül és kizárólag ennek az országnak szenteli. Az történt akkor is, a mi, félek tőle, be fog most is követ­kezni, hogy bármennyire veszélyeztetve van annak a feltételnek teljesítése, a melyhez önök nem egészen világosan, hanem csak ugy sejtetve kötik a bankszabadalom meghosszabbítását, a kész­fizetések felvételét: hogyha az nem is következik be, önök nem fognak azon alvó jog felélesztése követelésének terére lépni, a melyet elismernek, hogy t. i. az önálló magyar bank felállittassék. így volt ez a fúzió óta folytonosan és semmi okunk sincs arra, hogy a mostani alakulástól hasz­nosabb eredményt remélhessünk. (Ugy van ! a bal­oldalon.) Es akkor, midőn, fájdalom, épen ezen alakulás következtében semmi kilátásunk sines arra, hogy legalább megközelítsük annak a képnek valóságát, a melyet az előadó ur ragyogó színekkel festett elénk, akkor ezzel szemben a legmagasabb trónbeszédben olyan biztatással találkozunk, hogy a véderő fejlesztése érdekében az eddigi áldozato­kat meghaladó követelések fognak velünk szemben támasztatni. Ebben azután felismerjük, hogy mi okozta tulaj donképen ezen parlament munkaképes­ségének gyökerében való megzavarását. Azok a küzdelmek, a melyeket mi vívtunk, meg­mozdították azután a szabadelvű pártnak alvó lelkiismeretét is, és ez kicsúcsosodott a kilenczes­bizottság munkálatában, a melylyel minduntalan annyira eldicsekszenek és a mely munkálat meg­akasztását a mi terhünkre róják; minket vádol­nak, mi vagyunk az okai annak, hogy az abban kontemplált üdvös czélok elérhetők nem voltak. Ezzel szemben meg kell állapítani azt az igaz­ságot, hogy ez a vád egyáltalában semmi alappal sem bir. Hiszen a kilenczes bizottság munkálata a felségjog alapján áll, a Felségnek tehát mindazt, a mit abban a volt szabadelvű párt kontemplált, módjában lett volna megvalósítani. Volt is olyan pszichológiai momentum az elmúlt négy esztendő alatt, a mikor talán közelebb állottunk ahhoz, hogy a mi abban az akkori viszonyok szerint megvalósít­hatónak mutatkozott, csakugyan megvalósíttassák. Szerencsétlen körülmények véletlen összejátszása következtében elmúlt ez a pszichológiai momentum eredménytelenül. De én azt tartom, hogy ez a kilen­czes-bizottsági munkálat egyáltalában nem felel meg a nemzet azon aspiráczióinak, (Igaz I a bal­oldalon.) a melyeket állandóan táplál a hadsereg fejlesztése irányában támasztott igényekkel szemben. Azt hiszem hogy a 9-es bizottság munkálatá­nak programmba állításával, a mi mellesleg mondva, egyetlen fogható magva az egész programmnyilat­kozatnak, a mely a trónbeszédben foglaltatik, mondom, ennek előtérbehelyezésével nem sikerült a véderő kérdései körül lefolyt küzdelemnek ismét­lődését megakadályozni. Erről szentül meg vagyok győződve, s épen ezért vallom azt, a mi a megegye­zésnek a király és nemzet között 1906-ban lényege volt, hogy a nemzet egész akaratának megnyilat­kozására kell alkalmat adni ezekben a kérdések­ben. Ám méltóztassék olyan j>rogrammot megvaló­sítani, a mely lehetővé teszi ezt a kétségtelen meg­nyilatkozást. önök azt mondják, hogy a mostani választá­sok eredménye azt jelenti, hogy a 48-at leteperte a 67. De mi láttuk azt is, hogy a mostani választó­jogi rendszer alapján a nemzet a 48-as álláspontnak adott többséget a 67-essel szemben. Ez a kérdés tehát nincs eldöntve. Am apelláljunk mind a ketten, önök is, mi is arra a fórumra, a melyet illetékesnek el kell ismerni, a melynek illetékességét hitem sze­rint el kell ismernie magának a királynak is : appelláljunk az egyetemes, nagy, osztatlan nemzeti akaratra és tegyük lehetővé mielőbb azt a módot, a mely szerint ez gyakorolható lesz : a választójog radikális reformját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom