Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-11

11. országos ülés WíO Julius 12-én, kedden. 123 a függetlenségi eszméket akarta megölni, mikor tehát mi ugyanazon alapra helyezkedünk, nem mondhatjuk azt, hogy a függetlenségi politikának akarunk újból erősséget szerezni. Mi azt látjuk, hogy a czenzusos szavazati joggal, a nyilt szavazással lehet legjobban — talán ezt legkézzelfoghatóbban a most lefolyt választás bizonyitja — a függetlenségi törekvéseket visszaszoritani; hogy épen a függetlenségi politika szempontjából kell nekünk a választási jog radikális reformját követelnünk. Én azt hiszem, hogy a magyarság históriai fölényének nagyon rossz szolgálatot tesznek azok, a kik minduntalan azon lovagolnak, hogy a nyilvános szavazás fentartásával, a választói jog radikális kiterjesztésének mellőzésével kell ezt a szupremácziát megőrizni. A magyarság erkölcsi ereje, kulturhivatása, világtörténelmi nagy tényei adták meg neki azt a fölényt, a melyet meggyőződésem szerint nem koczkáztathat a szavazati jognak az a reformja, a melyet mi kontemplálunk. Az a felfogás, a mely ilyen érvelésre támaszkodik, más indokból, jóhiszeműen túlzott aggodalmakból, nem tesz egyebet, mint Scotus Viator, a kinek igy igazságot szolgáltat; már pedig talán mindannyian egyetértünk abban, hogy annak az Írásai rágalmak. De t. ház, önök mindig azon panaszkodnak hogy az obstrukczió örökös réme veszélyezteti az ország békés fejlődését, és használják ezt az argumentumot velünk szemben, a kikről pedig tudniok kellene, hogy mi sohasem zárkóztunk el, és hiszem, a jövőben sem fogunk elzárkózni — az általunk kivánt feltételek bekövetkezése, esetén — a tanácskozási rend revíziója elől, csak azt követeljük, hog)'- a választási reformnak az a mértéke valósuljon meg, a melyhez mi kötöttük a ház tanácskozási rendjének reformálását. Az én meggyőződésem tényleg az, hogy ha egyszer itt ebben a teremben valódi népparlament fog ülni, ha senkinek sem lesz sem oka, sem ürügye annak kétségbevonására, hogy ez a képviselet az egyetemes nemzeti akarat megnyilatkozása, hogy akkor a kisebbségnek a többségi akarattal szembehelyezett, végletekig kihasznált fegyverei, a melyeket obstrukcziónak nevezünk, elveszítik azt az etikai alapot, a mely abban áll, hogy a többség, a mint itt jelentkezik, nem az igazi nemzeti akaratot képviseli, mert a kisebbség meggyőződése szerint az ő soraiban van az igazi nemzeti akarat képviselete. Ugy, hogy én igazán nem tudom, hogy ennek az annyira hangoztatott argumentumnak figyelmenkivül hagyásával mégis igy támadnak bennünket, a mint tegnap Issekutz Győző képviselő ur, vájjon a parlament munkaképességének biztosítására szolgáló ezt a leghatályosabb fegyvert, a parlamenti reformot miért odázzák el beláthatatlan időre, ugy hogy csak sejthetjük, hogy mikor akarnak ahhoz tulaj donképen hozzáfogni annak a remediumnak az igénybevételéhez, a mely az általuk követelt és legfontosabbnak mondott parlamenti munkaképességet minden koczkázattól, minden veszedelemtől meg fogja védelmezni. De attól a sötét képtől, attól a pesszimizmustól, a melyet Issekutz Győző képviselő ur az általam sürgetett reformmal szemben fest meg, megint áttérhetünk egy másik, derűsebb pontra, a pesszimizmussal szemben arra az optimizmusra, a mellyel az előadó ur beszédében ugy nyilatkozik, hogy Magyarországon »az anyagi és szellemi kultúra minden terén az erő, a hatalom és a gazdagság oly fokra emelkedett, a milyenre eddig senki sem gondolt.* Ez csakugyan irigylésre méltó optimizmus, szemben azzal a ténynyel, hogy — az előadó ur ezt bizonyára jobban tudja mint én — Magyarországon a népjólétnek legfontosabb kritériuma, a népsűrűség milyen állapotban van. Egy négyzet kilométerre nálunk 64 lakos esik, és daczára annak, hogy a mint mondottam is, a magyarság születési viszonyai a természetnek kedvező adománya folytán sokkal jobbak, mint ennek az országnak más anyanyelvű lakosaié, szomorú tény az, hogy egy esztendő statisztikai felvételeiből származó eredmények, az 1907-iki számadatok bizonyítják, hogy az akkori 208.000 főnyi természetes szaporodást egy esztendei kivándorlás felemésztette, sőt meghaladta, mert 222.250 ember vándorolt ki ebben az egy esztendőben. Hogy a kivándorlás milyen ijesztő arányokat ölt, annak illusztrálására legalkalmasabb tény, hogy mig 1899-ben, tehát nem egészen tiz évvel előbb 33.941 ember váltott kivándorlás czéljából útlevelet, ez a szám 1907-ben az előbb emiitettnek több mint hatszorosára emelkedett. És hogy a gazdagság, a vagyon és a jólét eme képét még jobban megfesthessük, t. képviselőház, rá kell mutatni arra a rettenetes, megdöbbentő tételre, (Zaj. Elnök csenget.) hogy a kivándorlottak ezen számából 65'4% esik a 20—40 év közötti életkoruakra, a mi azt bizonyitja, hogy a kivándorlásnak legfőbb oka a munkanélküliség ; vagyis Magyarország munkaképes népének erejét veszti el. (Igaz I Ugy van I balfelől.) És ezzel a rettenetes vérveszteséggel szemben mondja az igen t. előadó ur a maga politikájának igazolására azt, hogy itt csakúgy bugyog az erő a gazdaság és a jólét forrásából. S e mellett még azt is tapasztaljuk, hogy a most lefolyt választási küzdelem alatt azzal a jajveszékeléssel járták be az országot, hogy az önálló nemzeti banknak felállítása a legnagyobb gazdasági veszedelmet jelentené erre az országra, hogy ez a legnagyobb szerencsétlenség volna, tehát akkor, mikor ime a munkanélküliség ilyen rettenetes képét látjuk, azzal a legfontosabb eszközzel szemben, a melyet mi a gazdasági önállóság előkészítésére, az ipari és gazdasági fellendülés biztosítására legalkalmasabbnak látunk, az önálló magyar nemzeti bank felállításával szemben indítanak korteshadjáratot mi ellenünk.De hát azt mondják most a feliratban — a trónbeszédnek megfelelőleg — hogy megrendülne a bankközösség híveiben a közösség jó és üdvös volta iránti hit, hogy ha mihez látszólag kötni akarják, a készfizetések felvétele nem sikerülne. 16*