Képviselőházi napló, 1906. XXVI. kötet • 1909. deczember 17–1910. márczius 21.

Ülésnapok - 1906-474

474. országos ülés 1910 január 27-én, csütörtökön. 157 a demokratikus fejlődés és az alkotmányosság. A mily mértékben szolgálja tehát a kormány a demokratikus irányt és a mily mértékben marad meg az alkotmányosság területén, csak oly mértékben számithat arra, hogy bármilyen szerény és csekély erőnkkel támogassuk. Én az alkotmánynak és a demokratikus haladásnak kapcsolatát válhatatlannak találom, mert a história példái arra tanítanak engem, hogy az alkotmány igen komoly veszedelemben forgott akkor, a mikor eltávolodott a nép erejétől és viszont tragikus eredménynyel végződött a küzdelem, ha a nép, a demokráczia az alkotmányos területről lecsuszamlott. A Dózsa-féle jobbágylázadás leveretése, a jobbágyság elnyomatása és kínzása az 1514-iki végzemények kimondották, hogy a birtoktalan papoknak, diákoknak, szabad hajduknak és parasztoknak többé fegyvert viselniük nem szabad, mert ha fegyvert viselnek, akkor a szabad hajdúk első izben kasztráltassanak, másodízben pedig fejük vétessék ; a parasztoknak pedig balkeze levágassák. Miután az alkotmány igy kicsavarta a fegyvert a nép kezéből, eljutott Mohácshoz, a bukáshoz. Az ország, megfosztván magát igazi erejétől, védelroet találni nem tudott. Pedig az 1514-iki végzemény 14. pontjában benne volt a klasszikus mondás : rusticitas, sine qua nobilitas parum valet, a parasztság, a mely nélkül a nemesség vajmi keveset ér. Megvolt tehát azon kor politikusaiban is a tudat, hogy a köznép nélkül az akkori nemes állam ereje vajmi keveset ért, és csak ezzel a tudattal ellenkezően cselekedtek, a midőn nem gondoltak a külveszedelmekre és fegyvertelenné tették a népet. íme egy példája annak, hogy a midőn az alkotmány eltávolodik a néptől, veszedelemben van maga az alkotmány, maga a haza. (Ugy van ! a, középen.) Egy másik példája annak, hogy milyen tragikus véget ért a demokráczia, ha az alkotmánytól eltávolodik : Martinovics és társainak összeesküvése, a kik nem a történelmi alkotmány talaján állva, hanem II. Lipót kegyeiben bizva kívánták a magyar demokrácziát szolgálni; megcsalatkoztak az udvar kegyeiben és Ferencz alatt tragikusan fejezték be vértanú-halállal életüket 1795-ben a Vérmezőn. Ez a két tanulság lebeg előttünk, a midőn a demokrácziához és alkotmányhoz egyaránt hiven ragaszkodunk, és erről hitvallást teszünk, mert silány népnek tartjuk azt, a mely az alkotmányt nem szereti, de silány alkotmánynak is tartjuk, a mely a népet megtagadja. A kettőt egybeforrva tartjuk annak a földi istenségnek, a mely győzhetetlen és mindenható. Ez csinálhat aztán igazi nemzeti ellenállást és nem a levegőben úszkáló puskával, hanem igazi erővel daczolhat a poklok minden tüzével. (Élénk éljenzés és taps a középen. A szónokot többen üäwzHJc.) Elnök : Polónyi képviselő ur személyes megtámadtatás czimén kért szót. Polónyi Géza: T. képviselőház ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk!) Elnök : Csendet kérek. Polónyi Géza : Az előttem szólott képviselő ur beszédének folyamán azt mondotta, hogy egy beszédemben önmagamat és a volt kormányt lelepleztem az iránt, hogy vállalt programmunk ellenére, alig hogy hazajöttünk Bécsből, a pluralitás álláspontjára helyezkedtünk. Allitotta azt, hogy én egy beszédemben ezt a tényállást lepleztem le és bizonyítottam be. (Mozgás.) T. képviselőház ! Ezzel szemben az ügyiratokra, illetőleg a képviselőház naplójára való hivatkozással — melyet rögtön fel fogok olvasni — konstatálni kívánom, hogy ennek a ténybeli állításnak éppen a homlokegyenest ellenkezője a való. Azon beszédemben, melyre a képviselő ur hivatkozik, nemcsak nem állítottam, hanem ellenkezőleg, a leghatározottabban bebizonyítottam, hogy azon idő alatt, mig én a ministerittmnak tagja voltam, ez a kérdés soha sem tárgyaltatott, sőt még a privát beszélgetés közben sem került szóba. Ennek folytán merőben valótlan az, (Mozgás a jobboldalon.) hogy akár én magam, akár a kormány azon idő alatt a pluralitás álláspontjára helyezkedett volna. Arra vonatkozólag, hogy ez a beszéd tényleg ezt tartalmazta és ezeket a bizonyítékokat sorolta fel, méltóztassék megengedni, hogy a képviselőház 1908. deczember 15-én tartott ülésének naplójából beszédemnek következő tételeit felolvassam. Kénytelen leszek egy kissé több idézettel terhükre lenni, hogy bebizonyíthassam, hogy itt csak szándékos, rosszhiszemű félremagyarázásról, a tényeknek elhomályositásáról lehet szó. Beszédemből nemcsak egy, de tíz idézettel is igazolom ennek az állitásnak valótlanságát. Az akkori ministerelnök ur hozta ezt a kérdést a házban szóba. Azt mondotta, mintha nekem- tudomásom lett volna a pluralitás kérdéséről. E körül folyt a vita és ekkor én a következő nyilatkozatot tettem (Olvassa) : »A ministerelnök ur a választóreformmal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedik, hogy én itt a politikai erkölcsök tekintetében bíráltam ezt a javaslatot, hogy én erre jogosítva nem vagyok, mert én tudtam arról, hogy a pluralitás már előzetesen Id van kötve. Hát, t. képviselőház, ezek az állitások, ismétlem, teljesen valótlanok.« A bizonyítás igy következik (olvassa) : Már most én mit mondottam, mondok és tartok fenn, t. képviselőház ? A trónbeszéd egy demokratikus alapon álló választási reformot igért. A nemzetnek joga van ilyent követelni és választás nélkül talán ezt az álláspontot nem is lehet megváltoztatni. Azt mondottam, t. képviselőház, a pluralitásról, nem azért, t. uraim, mert gr. Andrássy Gyula belügyminister ur ezt az álláspontot foglalja el, nem ezt mondottam, hanem azt mondottam és mondom, hogy semmiféle teória szerint n