Képviselőházi napló, 1906. XXVI. kötet • 1909. deczember 17–1910. márczius 21.

Ülésnapok - 1906-473

130 47,3. országos ülés 1910 január 26-án, szerdán. kétségtelenül igazolva van, hogy az megtörtént, még pedig közjogi aktusokban történt meg. Azt mondja gr. Kkuen-Héderváry, hogy nincs összeütközés, mert országos határozat nem is hozatott és, a mennyiben határozat hozatott, annyi távollevő volt, hogy ezt nem is lehet komolyan számbavenni. (Derültség balfelöl.) Nem akarok erre most bővebben kiterjeszkedni, mert ha nem lett volna is a vétó konstatálva, hallottuk azt is, hogy a kiegyezést ugy magyarázzák, hogy jogotok van hozzá, de nem adjuk meg, s ezen történelmi előzmények után ez máris az összeütközést állapítja meg a király és nemzet között. Azonban tudjuk, hogy itt, az országgyűlés szine előtt hozatott egy határozat, a melylyel a képviselőház elrendelte az önálló jegybank felállítását és e tárgyban felirati bizottság kiküldését és e határozat foganatosíttatott is. Most már azt mondják, hogy sokan távol voltak. Hát gr. Khuen-Héderváry mit tanult, nem tudom, de azt tudom, hogy a közjognak már a római jogból kifolyólag egyik alaptétele, hogy a távollevők szavazatai hozzá számitandók a többséghez (Derültség a szélsöbalóldalon.) vagyis latinul kifejezve: vota absentium accrescunt majoritatem. Ezeket pedig hozzászámítva a közjogilag elfogadott magyarázat szerint, a többség olyan óriási volt, hogy már óriásabb nem is lehet. Vájjon, ha a bosnyák annexió költségeiről lenne szó, vagy az 54 milliós adósságról és azt csak 134 tagja szavazná meg a háznak, vájjon kifogásolná-e ezt a határozatot? Pilisy István: A kvótaemelést sem kifogásolták, pedig sokan nem szavazták meg! Polónyi Géza: A t. ministerelnök ur e történelmi előzmények után a kormány alakítására vállalkozott akkor, midőn nem akadt a parlamenti pártok közül egyetlen egy sem, hogy a király e promulgált és közzétett vétóját itt képviselje a nemzet törvényhozásában, a nemzeti többségakarat megnyilatkozását meggátolja és a paktumban is, egymás közt biztosított jogokat érvényesítse. T. képviselőház! Most rátérek arra, hogy a vétót még más alakban is megvilágítsam. Sokan t. i. azon álláspontra helyezkednek, hogy ne feszítsük a húrt; legyünk opportunisták; hajoljunk meg a király akarata előtt, hiszen csak arra vonatkozik ez, hogy ez idő szerint nem fogjuk jogunkat érvényesíteni. Hát ennek a kérdésnek is történeti múltja van. Egy hang (balfelöl): Négyszázéves múltja! Polónyi Géza: Arról nem is szólok, csak kezembe veszem az 1877 — 78-iki képviselőházi aktákat, hogy megállapítsam szórói-szóra, hogy ez a dolog már 1877-ben a magyar törvényhozás termében így játszódott le. (Igazi Ugy van! bal felől) Akkor t. i. az u. n. vöslaui egyezményben — megint egy klauzulában — kísérlet tétetett arra, hogy a jegybankból még a magyar kormánytanácsosokat is kizárják. Ezt Tisza Kálmán akkori ministerelnök ur, a ki csak nemrégiben búcsúzott el elveitől, nem fogadhatta el és az önálló jegybank alapjára akart helyezkedni. Akkor pedig 0 felsége kijelentette, hogy: »jogotok van hozzá, de nem engedem«. (Felkiáltások balfelöl: »Ez idő szerinth) Az opportunizmus álláspontjára helyezkedett akkor a képviselőház többsége és a kérdés tárgyalása következőleg folyt le. Az 1877. márczios 14-iki ülésben Helfy Ignácz interpellácziót intézett Tisza Kálmánhoz : igaz-e az, hogy 0 felsége megtagadta hozzájárulását az önálló bank felállításához. Tisza Kálmán válaszolt erre. Akkor Simonyi Ernő egy talpig derék, helyes beszédben megtámadta ezt a királyi vétót, a melyet egy későbbi év folyamán Szilágyi Dezső az ő lángelméjével bonczolt itt előttünk a képviselőházban. Tisza Kálmán az 1877. november 2-iki ülésen Simonyi Ernőnek ellene intézett támadására szószerint a következőket válaszolta; kegyeskedjenek meghallgatni. (Halljuk! olvassa:) »Mi volt az én nyilatkozatom? Maga is idézte a t. kójDviselő ur, hogy a bank-kérdés nem politikai, hanem közgazdasági és czélszerüségi kérdés*, (Derültség balfelöl. Olvassa:) »a melyeket ezen szempontokból kell megoldani, ugy, hogy az ország joga csorbát ne szenvedjen. Idézte a képviselő ur azon nyilatkozatomat, hogy Magyarország igényeinek teljes mértékben csak egy önálló magyar jegybank felel meg. Igazat mondtam, jól idézte, ma is azt mondom; csakhogy ha jogi és czélszerüségi szempontból a jogról lemondani nem szabad, akkor nem szabad hasonlólag a jog merev alkalmazása miatt a czélszerüségi, a közgazdászati érdekek szempontját lábbal tiporni. És én azt tartom, hogy ezen javaslat nem csonkítja, mint már volt szerencsém kifejteni, az ország jogát, de eleget tesz a nemzetgazdászati és a czélszerüségi szempontoknak, midőn e jog egyoldalú, azonnali érvényesítését nem akarja megkísérteni oly időben, mikor ez az ország hitel- és kereskedelmi érdekeinek koczkáztatása nélkül nem volna lehető.« (Felkiáltások halfelöl: Akárcsak most! Olvassa): Gaal Gaston: Pedig azóta mennyit fejlődtünk a szabadelvű éra dicső uralma alatt! Polónyi Géza (olvassa): »Minden betűjét aláírom annak, a mit mondtam. Nincs abban ámítás, nincs szemfényvesztés; bona fide mondtam, bona fide mondom: ha Isten éltet és itt leszek, azok között leszek, a kik ezen eszme megvalósítását megkísértik.« (Mozgás és derültség balfelöl.) T. ház! Az Isten megtette a magáét; Tisza Kálmán, mikor a bankszabadalom lejárt, még ott ült a ministerelnöki székben, de már többet meg nem kísérelte. Ugy emlékszem, hogy ezek a szavak, a melyeket én itt olvastam az