Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-446

446. országos ülés 1909 márczius 26-án, pénteken. 219 eszközölheti, ha nemcsak mérlegelheti, hanem mérlegeü is annak a két tényezőnek hozzájárulási mérvét. De nem lehet mérlegelni, ha még szóba sem hozzuk a vallási alapot, sőt az én csekély véleményem az, hogy a képviselőháznak ezen specziális esetben joga volna utasitani a kuftuszministert, hogy terjeszsze elénk a vallásalap számadását, de mi ezt nem teszszük, mert hiszszük azt, hogy erre nincs szükség. Mert ha nem volt pénze ezen alapnak a sok liberális kormány idején, a mikor egy-egy papnak adtak 25 forintot minden harmadik évben, most sem lehet, mikor a t. kultuszminister ur évente 1,200.000 koronát ajánl fel. Elnök (csenget) : Másodszor figyelmeztetem a képviselő urat, méltóztassék félremagyarázott szavai értelmének helyreigazításánál maradni, nem pedig polemizálni, mert erre nincs joga. Ha tovább is igy folytatja, nem is fogom már figyelmeztetni, hanem egyszerűen meg fogom tőle vonni a szót, Artim Mihály : Azt akarom tehát konstatálni, hogy általánosságban véve nincs joga senkinek ide a vallásalapot szóba hozni, de jelenlegi specziális esetben igen, mert feltételeznünk kell a tacitus consensust a nagyméltóságú püsjräki kar és az apostoli felség mint főpatronus részéről, ha élénkbe hozatott az ide szorosan nem tartozó papi kenyér kérdése. És a mint a t. kultuszminister ur, ki által gyakorolja az apostoli felség a maga patronátusi jogait, minden jogsérelem nélkül feltárta előttünk a vallásalap azon helyzetét, hogy nincs pénz, épen ugy minden jogsérelem nélkül nekem mint országgyűlési képviselőnek jogomban és kötelességemben állott mindazon módozatokat és eszközöket megjelölni, elfogadásra ajánlani, a melyek felkarolásával ezen alap javára a pénzt mint fokozott jövedelmet biztosítják (Zaj.) Quod erat demonstrandum. (Derültség.) Elnök : Ki következik ? Szent-Királyi Zoltán jegyző': Nagy Dezső! Nagy Dezső': T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) A jelen kongnia-javaslatnál elsősorban arra akarom felhivni a t. képviselőház figyelmét, hogy e javaslattal együtt tárgyaltatik az Országos Magyar Szövetségnek e képviselőházhoz intézett beadványa, a melyben a kongrua-javaslatra vonatkozólag bizonyos előterjesztéseket tesz és ajánl a képviselőház figyelmébe. Ezek egyike vonatkozik a fegyelmezésre, másika arra, hog}? a kongrua a lelkészeknek ne a püspökök utján, hanem közvetlenül az állam utján adassék. E kérvénynek igen fontos állami és nemzeti jelentősége van, miután nagyon jól tudjuk azt, hogy egyes felekezeteknek lelkészi karában vannak olyanok, a kik nem mentesek államellenes törekvésektől, miért is ezen destruktív elemeket lehetőleg féken kell tartani. Kötelessége ez az államnak különösen akkor, a mikor épen ezen elemek fentartásához, megélhetésének és jobblétének előmozdításához járul hozzá saját anyagi eszközeivel. Az állam kötelessége, hogy ugyanakkor a segélynyújtásnak azt a módját válaszsza, a mely ezen destruktív elemek visszaszorítását eredményezi. Mikor erre vagyok bátor a figyelmet felhivni, méltóztassanak megengedni, hogy egy pár rövid szót szóljak arról az egyházpolitikai irányzatról, a melynek a jelen javaslatban való megnyilvánulását látom. A javaslat indokolásából, de a kultuszminister ur több nyilatkozatából is értesültünk már arról, hogy a mostani kongrua-j avaslat nem befejezése ennek az akcziónak, a mely e téren megindult, hanem csak egy lánczszeme a folyamatnak és egy nagyobb konstrukeziónak, egyik közbeeső stácziója, mert nemsokára el fog következni, mihelyt az állam eszközei megengedik, hogy a kongrua-kérdés a maga egészében fog egységes konczepezió szerint szabályoztatni. Ez szerencsés politikának mondható, mert elsősorban a felekezeti és vallási kérdések azok, a melyek a lehető legnagyobb elővigyázatot igénylik akkor, a mikor az állam e kérdésekhez hozzányúl. Es ha valahol veszedelmes a forradalmi politika, ugy épen vallási és felekezeti téren az. (ügy van! Ugy van!) Ezen a ponton egyetlen politikának lehet, — felfogásom szerint — jogosultsága, ez pedig az evoluezionális politika, a melyet a jelen javaslat is követ. (Élénk helyeslés a haloldalon.) Hogy a forradalmi politika milyen rendkívül ádáz következményeket hozhat felszínre, annak példáját semmi sem mutatja jobban, mint Francziaország, a hol — jól tudjuk — a franczia forradalom alkalmával az egyház és az állam közötti addigi viszony, úgyszólván, egyetlen csapásra fel lett forgatva, bekövetkezett a szekularizáczió, az összes felekezeteket az állam tartotta, természetesen nem valami fényesen, sőt lehető szűkmarkúan. Ennek a politikának következménye lett azután az, a mi néhány esztendővel ezelőtt történt Francziaországban, a mikor az állam a szubvencziót a felekezetektől végképen megvonta. Ez ismét forradalmi politika volt, és látjuk hogy Francziaországban egy egész század lefolyása alatt ez a politika nem tudott a felekezetekkel szemben nyugvópontra jutni. Francziaországban ma is az egész politikát ez a kérdés uralja, és pedig nem csupán Francziaországnak belpolitikáját, de jórészben nemzetközi viszonyait is. Ezzel szemben azt tartom, hogy az a politika, a melyet a kultuszminister ur követ, nemcsak általános szempontokból, de különösen a mi viszonyaink szempontjából is megfelelő. (Igaz! ügy van ! a jobb- és a baloldalon.) Ha valahol kell e tekintetben vigyázni, ugy nekünk szükséges e ponton vigyáznunk. Németország és Francziaország, a melyek nemzeti és független államok, és a melyek önmagukban egy-egy kompakt egységet képeznek, megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy a vallás- és az egyházpolitika terén egy csapással, úgyszólván forradalmi lökésekkel csináljanak változtatásokat, felforgatásokat. Ezek az államok olyan erősen vannak megalkotva, hogy ezeknek egészségi állapota, —• hogy ezzel a kifejezéssel éljek —, a nagy megrázkódtatásokat 28*