Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-445

194 Hő. országos ütés 1909 márczius 2í-én, szerdán. vedne károsodást, mert ezalatt a bárom hónap alatt üresedésben lehetne hagyni és oldalról adminisztrálni a parochiát; ilyen áldozatot mindig megérdemel a lelkész, kivált a kinek gyermekei is vannak. Ezek után én beszédem végéhez értem. Lehet, hogy azok az urak, a kik nem ismerik a papi életet, a kik nem fordultak meg a szegény nép között, talán csekélységnek, talán nevetségesnek találják e dolgokat, (Ellenmondás.) de előttem ez nagy momentum. Remélve, hogy az igen t. minister ur lesz kegyes ezeket magas figyelmére méltatni, én a javaslatot mint az első lépést a kongruához, üdvözlöm és elfogadom a részletes tárgyalás alapjául. (Éljenzés és taps a középen.) Elnök: Nagy György! Nagy György: T. képviselőház ! A mikor a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló 1898. XIV. t.-cz. módosításáról előterjesztett törvényjavaslat tárgyalásakor felszólalok, figyelemmel leszek arra, hogy a háznak hangulata épen a feszült háborús külügyi helyzet miatt nem alkalmas most alkotó munkára és ezért kötelességszerűen rövidre szabom felszólalásomat. (Helyeslés.) Egy más, nyugodtabb és csendesebb időben e törvényjavaslatnak tárgyalása kapcsán igen sok fontos, a nemzeti érdekeket mélyen érintő kérdést lehetett és kellett volna is megvitatni. Azt hiszem azonban, hogy a mostani lázas hangulatban mindnyájunknak az a kívánsága, hogy az a kevés jó, a mi ebben a törvényjavaslatban benfoglaltatik, mennél hamarább törvényerőre emelkedjék, s azok, a kiket áldásában részesíteni akar a törvényjavaslat, azt megkaphassák és élvezhessék is. Kincs ebben a házban senki, a ki több tisztelettel viseltetnék a lelkészi hivatás iránt, mint én. Kifejtettem, elmondottam itt a képviselőházbon is, hogy a vallásos és hazafias érzést én egynek tartom ; szerintem az igazi pap nemcsak a lelki életnek pásztora, hanem a hazafias érzésnek apostola is kell, hogy legyen. A milyen örömmel üdvözlök minden olyan javaslatot, a mely a lelkipásztoroknak megélhetését könnyebbé teszi, a mely a lelkipásztorok hivatásának telj esithetését előmozdítja, épen ugy ellene vagyok minden olyan intézkedésnek, a mely nem téve különbséget lelkész és lelkész között, esetleg >izokat is segélyben részesiti s támogatja, a kik megfeledkeznek fenséges hivatásukról és a helyett, hogy a nemzeti érzés apostolai lennének, épen a magyar állam és a magyar nemzet ellen izgatnak, s papi talárjukat beszenyezik a magyar nemzet elleni, izgatásban és korteskedésben. (Helyeslés.) En akkor fogadhattam volna el ezt a törvényj avaslatot, — eltekintve más súlyos fogyatkozásaitól — hogy ha megvalósítva láttam volna benne az összes vallásfelekezetek papjainak azt az egyértelmű igazságos kívánságát, hogy 2400 koronában állapittassék meg a kongrua. A míg ellene vagyok minden meddő, terméketlen kiadásnak és azon igyekszem a magam gyenge erejével, hogy felszólalásaimban a magyar nemzeti érdekeket védjem, hogy minden fillér magyar' nemzeti czélra fordittassék, ép annyira igazságosnak és szükségesnek tartom a lelkészeknek azon kívánságát, a mely vallásfelekezeti különbség nélkül megnyilvánult minden felekezetben és a mely figyelemmel a magas lelkészi előkészültségre, figyelemmel a papi hivatás fenséges voltára és a társadalomnak a papokkal szemben támasztott igényeire, 2400 koronában kívánja megállapítani a kongruát. En azt hittem, hogy ha majd gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister ur, a kinek vallásos és hazafias érzéséről meg vagyunk győződve, előterjeszt egy javaslatot, a vallásfelekezeteknek ez az egyhangúlag megnyilvánult óhaja a törvényjavaslatban kifejezésre fog jutni. Ilyen kérdésekben nem szabad mereven financziális szempontokra helyezkedni, mert mikor meddő, terméketlen czélokra kell pénz, akkor fájdalommal láttuk, hogy tudott mindig uj pénzforrásokat megnyitni a kormány. Kötelessége tehát ilyen czélokra is áldozni, és elvonva a meddő czéloktól a pénzsegélyt, azt hazafias, kulturális czélokra fordítani. Én azt hittem, és ezt már el lehetett volna várni a mostani kormánytól, hogy végre fogja hajtani a jó öreg 1840: VI. t.-czikknek rendelkezését, melynek világos parancsa értelmében ezentúl minden vallásbeli különbség nélkül, plébánosoknak, egyházi szónokoknak, káplánoknak és segédeknek olyanok alkalmaztassanak, kik a magyar nyelvet tudják. Azt hiszem, 69 esztendő alatt megérett egy törvény arra, hogy végrehajtassák. Olyan törvény, mely a magyar nemzetnek, a magyar áUamnak czéljait van hivatva szolgálni. E helyett szomorúan látom a törvényjavaslat 3. §-ából, hogy azokat a papokat is kongruában akarja részesíteni, kik egy 69 éves törvény rendeh kezesének nem tesznek eleget és még ma sem bírják az állam nyelvét. En ezt nemzeti szempontból veszedelmesnek tartom és elitélem ezért a javaslatot. Ha más hibája nem lenne, ezért is kötelességünk volna ellene állást foglalni ; mert a kik annyi figyelemmel sincsenek a nemzet iránt, hogy a nemzet nyelvét megtanulják, hogy a törvény követelményének megfeleljenek, a kik mint lelkipásztorok hivatva vannak a nyáj vezetésére és még sem érzik magukban a nemes kötelességet, hogy az állam nyelvét elsajátítva, a hazafias érzésnek is ápolói legyenek, állami kedvezményben nem részesíthetők. (Helyeslés'. balfelől.) Csitáry Béla: Túl vagyunk ezen a kérdésen. Nagy György: Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy túl vagyunk ezen a kérdésen. Most kell épen rendezni, és szomorú dolog nagyon, hogy most, mikor a függetlenségi és 48-as párt van többségben, egy oly javaslatot fogadjanak el, melynek egyik szakasza a magyarul nem tudó lelkészeket jutalomban részesiti. De még tovább megy ez a 3. §., — és itt szeretnék világosabb, határozottabb, magyarosabb szöveget olvasni — mert bizonyos esetekben, a mit rendesen burkoltan