Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-442

138 4í2. országos ülés 1909 márczíus 19-én, pénteken. En majd elvárom a javaslat valamelyik vezérétől, vagy a javaslat melletti felszólalók valamelyikétől, hogy hogyan fogják indokolni azt a nagy lelki összeomlást, hogy feledve a multat, a javaslat mellé szegődtek. (Ellenmondások.) Akkor is ott álltak mellette, de akkor a kisebbség állott ott. (Zaj. Felkiáltások. Ülnök csenget.) Ezért mondom, hogy nem szabad olyan betegesen érzékenynek lenni. Én a legnagyobb jóhiszeműséggel, egy bizottságnak a jelentésére alapitva mondottam a bizottság állásfoglalását hazafiasnak. Azt tartanám szomorú dolognak, ha ilyen kérdésekben már annyira mennénk, hogy ezt tisztán a hazafiság szempontjából tennők vizsgálat tárgyává. Ugy vagyunk különben a hazafiság kérdésével, — és ez nagyon szomorú jele az időknek — hogy az ember a mikor este lefekszik, nem tudja, hogy mint jó hazafi vagy mint rossz hazafi kel fel. Én azt hallottam, hogy a ki a villamos vasút mellett van, az nem jó hazafi, most pedig azt hallom, hogy épen az a jó hazafi. (Zaj.) Batthyány Tivadar képviselőtársamat megnyugtatom; ón egyszer azzal feküdtem volt le, hogy az, a ki a katonatiszti fizetések felemelése ellen állást foglal, jó hazafi. Reggel felébredve azt olvasom a lapokból, hogy közbejött akadályok miatt a jó hazafi azt meg fogja szavazni. Én ismerem Batthyány Tivadar kéjwiselőtársamnak egy nyilatkozatát, a melyben gyönyörűen állást foglal a tiszti fizetések felemelése ellen, azután ismerem egy másik álláspontját, a melyben mellette foglal állást. Gr. Batthyány Tivadar: Nem igy volt! Jól tudja a képviselő ur! Nagy György : És akkor Batthyány Tivadar kéjrviselőtársam kijelentette, hogy az álláspontja változtatását a magyar tisztviselői kar érdekében tette, mert . . . Gr. Batthyány Tivadar: Majd felelek rá! Nem igy volt! Issekutz Győző: Tehát a csökönyösség a hazafiság! Nagy György: A csökönyösség még nem hazafiság, de a következetesség hozzá kell, hogy tartozzék egy népképviselő lélektanához. (Zaj, Közbeszólások.) Igazán odajutunk, hogy majd sémát kell felállítani arról, hogy ki a hazafi és ki nem hazafi, hogy ha ilyen könnyen dobálózunk a hazafi és nem hazafi kérdésével. Majd pontozatokba kell összeállítani, mert én nagyon sokszor megjártam már, hogy más napon épen az ellenkező álláspont hirdetői vallották magukat jó hazafinak. Nemcsak a tiszti fizetés felemelésének kérdésében nyilatkozott ez meg, de megnyilatkozott volt a kvótafelemelés kérdésében is; megnyilatkozott a házszabályrevizió kérdésében is. Mikor a többség más véleményre jutott, akkor mindig hallani kellett az érvet, hogy a megfontolt, a higgadt hazafiság arra az álláspontra kell hogy helyezkedjék. Már nagyon szeretném, hogy ennek a higgadtságnak vége szakadjon. mert az ország eddig ennek csak a kárát látta. Sokkal jobb volna, he felébredne a függetlenségi pártban az a régi, kurucz szellem, a mely meg volt ellenzéki korában és megerősödve azzal a hatalommal, a melyhez hozzá jutott, a kettő egyesítésével erős nemzeti irányt igyekezne létesiteni. Ebbe a munkaprogrammba a legjobb akarattal sem lenne beleilleszthető a pozsony— bécsi villamos vasút. Még a közgazdasági bizottság javaslatának egyes részeit ismertetem azért, mert könnyen azt mondhatná akármelyik képviselőtársam, hogy én, mint ellenzéki felszólaló örvendek, ha felszólalásommal nehézséget támasztok a kormánynak, hogy én gyönyörűségemet találom abban, hogy tisztán csak az ellenzékiességért a javaslat ellen foglalok állást. A közgazdasági bizottságnak egyetlen ellenzéki tagja nem volt; 1907-ben, a kvótaemelés előtt mind kormánypárti képviselők ültek a közgazdasági bizottságban és igy kormánypárti képviselőknek a véleményét lesz szerencsém ismertetni. Azt mondja a bizottság (olvassa): »Nem is lehet tagadni, hogy egy nagy város közelsége rendkivüli vonzóerőt, sokakra valóságos bóditó hatást gyakorol. Budapest világváros, de képzeljük el, hogy egy órányi távolságban volna hozzá Bécs, vagy pláne Berlin vagy Paris, nem-e a népesség nagy része e nagyvárosok körében keresné gazdasági, szellemi, de talán politikai szükségletének kielégitését, különbnek tekintvén magát azoknál, kik ezt csak hazai talajban keresik. Még sokkal nagyobbnak kell lenni ennek a vonzóerőnek a jelen esetben, midőn egy kisebb vidéki város szemben áll egy nagy, fényes, sokféle szórakozást, oktatást, boldogulást nyújtó nagy várossal, midőn közelsége erejét még fokozza a nyelv ismerete, szemben a hazai központnak aránylag nagy távolságával? Azt sem lehet tagadni, hogy Pozsony közvéleményében még ma is érvényesülnek oly felfogások, melyek a magyar kultúrát kicsinylik, melyek — mint egy ott megjelenő német lap — képtelenek annak felismerésére, hogy minden nemzetre nézve csak a saját kultúrája bir értékkel, a kölcsönvett kultúra pedig csak külső máz, megakadályozza annak felismerésében, hogy a magyar kultúra minden téren olyan alkotásokat mutat, melyek a népesség nagy összességének az élet egy magasabb fokára való emelésére teljesen elegendők. Felesleges arra utalni, hogy a vasutak a politikai életnek is fontos tényezői. A vasutak központositó és asszimiláló hatása a politikai alakzatokban is visszatükröződik. Vasúti összeköttetéseket tehát teljes jogosultsággal politikai szempontból is lehet és kell megitélni«. Erre hivom fel Batthyány Tivadar képviselő ur figyelmét, a mire a közgazdasági bizottság is felhívta, hogy politikai szempontból is