Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-442
124 H2. országos ülés 1909 márczius 19-én, pénteken. ban azt hozta elő, hogy az ő bányaakeziója folytán . . . Egy hang (a jobboldalon) : Uj beszédet tart! Elnök (csenget) : A képviselő ur a házszabályok 215. §-ának b) pontja alapján szavai félremagyarázását röviden helyre kivánja igazitani. Polemizáláshoz nincsen joga s ha igy folytatja, kénytelen leszek a szót megvonni. Farkasházy Zsigmond: Én csak azokra a megjegyzésekre akartam válaszolni, a melyeket a t. előadó ur tett és az én általam felhozott adatok félreértett és téves magyarázását akartam helyreigazítani. (Zaj.) De ha erre most nincs módom, abbahagyom. Lázár Pál: T. ház! Félreértett szavaimnak rövid helyreigazítása czimén kérek szót. Farkasházy t. képviselőtársam czitált engem és állította, hogy az én beszédem is bizonyítéka annak, hogy a vrdniki bányákat olyan helytelenül hozták üzembe, hogy rövid üzembevételük után a termelési költségek nagyon megnövekedtek. Czélzott azután arra, hogy én a magyar bányáknak termelési költségét 52—58 fillérrel jelöltem meg a barnaszénnél. Tartozom annak kijelentésével, hogy ez az 52—58 fillérnyi ár két-három évvel ezelőtt volt, de a magánvállalatok sem tudtak megmaradni ezen az áron és ma már 75—80 fillér a termelési költség; nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a vrdniki bányának is, a mely állami kezelésben van s a mely eleinte olcsóbban is termelt, számolnia kell a nagyobb munkabérekkel és a mindenféle termelési költségek megnagyobbodásával, a minek természetes következménye, hogy magasabb termelési költséggel dolgozik. Ezt tartottam szükségesnek megemlíteni, nehogy tegnapi állitásomat félremagyarázhassák. Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügymi nister : T. ház ! Válaszolni kivánok Lázár Pál t. képviselő urnak, a ki daczára annak, hogy elfogadja a javaslatot, kritika tárgyává tette azt, hogy az állam kiterjedtebb mértékben tér át a kőszénbányászat terére, és másrészről Farkasházy képviselő urnak, a ki azt mondotta, nem az a kérdés, szükséges-e az állami kőszén bányászat. Röviden emlékezetébe hozom a t. háznak az előzményeket: azokat, a miket már akkor mondottam jelentésemben és itteni felszólalásomban, midőn az egész kőszénbánya-akczióba belefogtam. Mindenkinek tudomása van arról, hogy ezelőtt két esztendővel — és nem mint Lázár Pál képviselő ur mondja, három esztendővel — olyan szénhiány volt Magyarországon, (Vgy van ! Vgy van !) a mely válságos volt a magyar államvasutakra, válságos az egész iparra és válságos a fogyasztó közönségre. (Úgy van ! ügy van!) Én a t. ház emlékezetébe hozom azt, hogy 1907-ben a magyar államvasutakon olyan hiány volt a szénszükségletben, hogy 11 millió többkiadást okozott a szénszükséglet kielégitése egy esztendő alatt. Azt hiszem, ha nem is dobálózom a milliókkal. de mikor egy ilyen nagy többkiadás van, ez elég intő szózatul szolgál arra, hogy ilyen állapot elkerülésére minden lehetőt el kell követni. Talán az is tudva van a t. ház tagjai előtt, hogy az iparvállalatok egy része nem tudta üzemét folytatni, (ügy van! Ügy van!) hogy én a diósgyőri vasgyárat hetenként két napon szünteltetni voltam kénytelen a szénhiány miatt... < Farkasházy Zsigmond: A vasutak okozták! (Zaj. Felkiáltások : Nem áll ! ö jobban tud mindent!) Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügyminister: Ugyan kérem, a magyar bányavállalatok nem tudták szállitani azt a szénmennyiséget a vasutaknak, a melyre magukat kötelezték. (Vgy van! Vgy van!) Ne akarjunk egy kontóra irni mindent ; a vasúti forgalom is közreműködött, hogy helylyel-közzel nem volt szén, de annyi kétségtelen, hogy nem a vasúti forgalom volt az oka a nagy szénhiánynak. Mutatja ezt az is, hogy a külföldről beszállitott szenet tudta a vasút szállitani, és pedig nemcsak az angol szenet, a mely nagy mennyiségben bejött, hanem igen alárendelt minőségű osztrák szenet is behoztunk. Annyira emelkedtek a szénárak, hogy egyes iparvállalatok majdnem tönkrementek. Különösen, a mint tanulmányom tárgyává tettem, a vidéki kismalmok, a melyek szénnel dolgoztak, jutottak tarthatatlan állapotba, s az őrlési költségek annyira felemelkedtek. Visszahatott ez állapot nemcsak az iparra, hanem a mezőgazdaságra is, mert például 1907 nyári és őszi hónapjaiban oly magasak voltak a szénárak egész Délmagyarországon, hogy a mezőgazdaság is megfizette ennek az árát, sőt egyes intenzivebb gazdaságok, például, a hol gőzekeszántásra voltak berendezkedve, ezt vagy nem foganatosították, vagy csak óriási nagy áldozatokkal tudták foganatosítani. (Igaz I Vgy van !) Ezek voltak az előzmények. Ott volt azután egy másik nagy gazdasági feladat. Mindig azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogyan tudjuk a munkásokat idebenn foglalkoztatni. Hiszen, hogy foglalkoztathassuk a munkáskezeket, első sorban azokra az iparokra kell gondolnunk, a melyek nálunk legrégibbek, a melyeknek előfeltételei megvannak, a hol nagy tömegeket tudunk lukrative foglalkoztatni, és ilyen a bányászat, — eltekintve attól, hogy a szén- és vasbányászat fejlesztése a többi ipar fejlődésének is egyik alapkövét képezi. (Élénk helyeslés.) Ezek a szempontok indítottak arra a gazdasági akczióra, hogy az állami szénbányászatot itt berendezzük és pedig berendezzük olyképen, (Halljuk ! Halljuk'!) hogy először annak feladatává tegyük, hogy az államvasutak növekedő szükségletét, ha nem is egészben, de legalább részben fedezni tudjuk. Mert hiszen az államvasutak szükséglete annyira növekszik évről-évre, hogy ezzel a 22 millió métermázsával, a melyet itt maximaliter termelünk, azt kielégíteni nem fogjuk. De nem is ez lehet a czél, hiszen a magánbányászatot a jövőre is részesíteni kívánjuk ezen fogyasztásban, — hanem a másik czél az volt, hogy mérséklőleg hassunk az árakra.
