Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-441

91 Aki. országos ülés l9()9 márczius 18-án, csütörtökolt kell mondani, hogy ez az oka annak, hogy a vád alá helyezést kerüli a bizottság, mert a kormány a paktumban erre vonatkozólag kötelezettséget vállalt. De nézzük már most a kormány kötelezettségvállalását és vizsgáljuk azt, hogy alkotmányjogi szempontból a képviselőházat a kormány állásfoglalása mennyiben és milyen mértékig kötelezi. A kormány arról, hogy a paktummal a nemzet miféle jogait adta fel, mélyen hallgatott a választások előtt. A paktumot valami sűrű, mély, alkotmánytalan homály fedte egészen 1908. évi deczember 11-éig, a mikor Polónyi Géza volt igazságügyminister ur a paktumot a maga egész terjedelmében ismertette. A jsaktum egyik pontja szerint a kormány felelősséget vállalt, hogy a Fejérváry-kormány nem fog vád alá helyeztetni, nem ezekkel a szavakkal, de az elvállalt kötelezettségnek tartalma, lényege erre irányult. Ha mi olyan nagyon hangosan hivatkozunk, mint az előadó ur, a nemzet élő lelkiismeretére, akkor már a választás előtt meg kellett volna mondani a nemzetnek, hogy a képviselőház a tételes törvény rendelkezését el akarja sikkasztani, nem akarja, vagy nem meri vád alá helyezni . . . Elnök : A képviselő urat rendreutasítom, és ha igy folytatja, meg fogom a szót vonni a képviselő úrtól. Nagy György: En nem követelek egyebet, csak azt, hogy a törvény végrehajtassák. A ki nem hajtja végre a törvényt, az törvénytelenséget követ el. Elnök : En pedig, ha a képviselő ur a házszabályokat nem tartja szem előtt, meg fogom vonni a szót. (Helyeslés.) Nagy György: A kormánynak kötelessége lett volna a paktumot a maga egész terjedelmében a választások előtt a nemzet tudomására hozni és ha a nemzet megelégedett volna azzal, hogy a darabontok átadassanak a nemzet élő lelkiismeretének, akkor egyetlen egy tagja a háznak sem szólalhatott volna fel azon a czimen, hogy a nemzet akaratának az igazságügyi bizottság jelentése nem felel meg. De kérdezem én t. képviselőtársaimat : kinek árulta el a kormány a választások előtt azt, hogy a darabontok vád alá helyezését elpaktálta ? Hát nem mindnyájan azt hirdettük mint képviselőjelöltek, hogy az alkotmány ellen olyan súlyos bűnt elkövetett darabontokat vád alá fogjuk helyezni, hogy méltó büntetésüket elvegyék ? Kötelessége volt minden képviselőjelöltnek azt hirdetni, s ép oly kötelessége adott Ígéretéhez hű maradni. Ha a kormány elvállalta a királyival szemben azt a törvénytelen kötelezettséget, hogy a darabontokat menekülni engedi, ezzel a kormány egy súlyos, alkotmányba ütköző bűnt követett el, mert nem lett volna szabad paktumot kötnie egy törvény rendelkezéseinek végre nem hajtására. Hisz akkor egy másik kormány paktumot vállalhatna, hogy az 1848-as törvénynek a sajtószabadságra vonatkozó intézkedéseit nem hajtja végre ! De t. képviselőház, ha el is követte a kormány ezt a hibát, mi őt ezen a bűnös utón nem követhetjük. Nekünk nagy erősségünk és sokszor, fájdalom, egyetlen fegyverünk a törvény! És ha mi gyáván, akár a kormány kedvéért, akár czélszerüségi tekintetből nem kivánjuk a törvény alkalmazását, ez nagyon szomorú preczedens lehet a jövőben. Nekünk nem lehet más irányadó, mint a tételes törvény rendelkezése. Az igazságügyi bizottság a maga szaktudásával, okiratokból, históriai tényekből megállapította, hogy a Fejérváry-kormány működése azt vonná maga után, hogy ez az 1848. évi XXX. t.-cz. 32. §-ának a) pontjába ütköző bűncselekmények miatt vád alá helyeztessék. Nekünk képviselőkhöz illő férfiassággal le kellene e ténymegállapítás következtetéseit vonni és kötelességünk lenne a hivatkozott t.-cz. 33. §-a alapján a vád alá helyezés kérdésében dönteni. Legfeljebb arról lehetne vita, vájjon a Fejérváry-kormány bűneit kimeritik-e az 1848. évi III. t.-cz. 32. §. a) pontjának rendelkezései és akkor azok, a kik ázt tartanák, hogy nem merítik ki, a vád alá helyezés ellen szavazhatnának, azok pedig, a kik azon a helyen és igazságos állásponton vannak, hogy kimerítik, megfelelően a vád alá helyezési indítványom mellett döntenének. En tehát kérem a t. előadó urat, hogy méltóztassék kijavítani az előadói beszédéből kihangzó súlyos sérelmet, a melyet én inkább vagyok hajlandó elszólásnak tulajdonítani. Az előadó ur ugyanis ugy tünteti fel a dolgot, mintha a vád alá helyezésnél nagyobb büntetés lenne az, ha átadjuk a Fejérváry-kormányt a nemzet élő lelkiismeretének. Nagy hiba ez. Hisz akkor bele kellene irni a törvénybe, hogy a vád alá helyezésnél van nagyobb büntetés is : a nemzet lelkiismeretének való átadás. A törvén}^ rendelkezik, hogy hogyan történik az ilyen felelősségrevonás. A törvény szerint nincs kizárva, hogy akár életfogytig tartó fegyházzal, akár kötél általi halállal lehessen büntetni a bűnös ministereket. És most előáU a bizottság előadója és a hivatalos székből — a legenyhébben akarom magamat kifejezni — a meghunyászkodást erénynek, a gyávaságot bátorságnak akarja feltüntetni! Ez ellen tiltakozunk. Legyen annyi őszinteség benne, hogy vallja be azt, hogy ez meghátrálás és hogy a képviselőháznak nincs elég határozottsága a tételes törvényt végrehajtani. Lehet, hogy az igazságügyi bizottság eljárását a képviselőház is magáévá teszi, de az ellen tiltakozunk, hogy azt, a mi a nemzeti jogokról való gyáva lemondás, férfias hőstettként igyekezzenek feltüntetni. (Igaz ! halról.) Az igazságügyi bizottság előadója a" nemzet élő lelkiismeretének illusztrálásánál a nemzetet magát is glorifikálni igyekszik és azt mondja, hogy azért is nagyon súlyos büntetés a darabont kormánynak a nemzet élő lelkiismeretére való bizása, mert arról a nemzetről van szó, I a mely a darabontokat a következő választáskor az egész vonalon mindenütt kiirtotta és a mely nemzet a