Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-421

42/. országos ülés 1909 február 17-én, szerdán. 91 (Helyeslés.) minden módon igyekeznek a mai nehéz viszonyok között megakadályozni azt a gondolatot, azt a törekvést, hogy a magyar nemzet és uralkodója között a hadsereg kérdésében ha nem is végleges, de évek hosszú sorára szolgáló megállapodás és megegyezés jöjjön létre, hogyha azok bárminő osztrák lojalitásba burkolózva is, ezen tiszteletreméltó törekvések megvalósításának útját fogják állani: ezzel nem tesznek szolgálatot sem a monarkia, Maniu Gyula által annyira hangoztatott világpolitikai hivatásának, sem a dinasztiának, de legkevésbbé magának a magyar nemzetnek. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Áttérek annak rövid analizálására, a mit tegnap hallottunk és előre is kijelentem, hogy igyekszem a legvégsőig türtőztetni magam. Hammersberg László : Nehéz lesz ! Gr. Batthyány Tivadar: Igyekszem az én, megvallom, amúgy is kissé élénkebb temperamentumomat fékezni s arra törekszem, hogy egész hidegen és egész ridegséggel nyilatkozzam. (Helyeslés.) Törekszem erre azért, mert megvallom, hogy magyar ember létemre felforr bennem a vér, ha csak azokra a csúnya dolgokra gondolok is, a melyeket ő tegnap elmondott. (Ugy van! ügy van! a baloldalon és a középen.) Előre is meg kivánom jegyezni, hogy ilyen beszédeket mi itt meghallgatni és tűrni többé nem fogunk. (Általános élénk helyeslés.) T. ház ! Emlékeztetem t. képviselőtársaimat arra, hogy a múlt évi deczember hó végén, — talán deczember 28-án lehetett, — miután az osztrák sajtó már erősen beharangozott a kérdésnek, gr. Thun Ferencz ő excellencziája, volt osztrák ministerelnök az osztrák Herrenhausban felszólalt, hogy azzal a diplomácziai finomsággal, a mely az ő magas pozicziójának megfelel, tudomására hozza, megmagyarázza Ö felségének, hogy ő ellenzi azt, hogy a hadsereg fejlesztésének révén a magyar nemzetnek az 1867 : XII. t.-czikkben foglalt paritás felé irányuló engedmények tétessenek. A volt osztrák ministerelnök ajkairól elhangzott akkor egy nyilatkozat, a melyben igen szeliden és lojális formában figyelmeztette a fejedelmet arra, hogy a mennyiben itt a magyaroknak engedmények tétetnének, lehetséges lenne, hogy találkozik egy osztrák képviselőház, a mely még a rendes ujonczlétszámot is megtagadja a hadseregtől. Ugyanilyen hangnemben történt azután, ha jól emlékszem, báró Morsey osztrák reichsrathi képviselő részéről egy nyilatkozat, a mely megint mintegy a Felségnek és az intéző katonai köröknek a megfenyegetését czélozta, hogy ne tegyenek a magyaroknak engedményeket, mert különben az osztrák képviselőház megvalósitja azt az aggodalmat, a melyet gr. Thun Ferencz már a Herrenhausban kifejezett, hogy t. i. az osztrák képviselőház megtagadja a rendes ujonczlétszámot. Ugyanakkor és ugy azóta, mint azelőtt is ebben a hangnemben dolgozott és dolgozik az osztrák sajtó is. Egyrészt verik az ő lojalitástól duzzadó mellüket, hogy ők mennyire hűek és lojálisak császárjukhoz ; mennyire kivánják az ő hadseregüknek megerősödését, de ugyanakkor megfenyegetik, hogy ne merészeljen a hadsereg tekintetében Magyarországnak engedményeket tenni, mert különben jön az osztrák parlament, a mely megtagadja a maga hozzájárulását. Hát ez az eljárás — csak zárjelben utalok reá — teljesen udvarképessé tétele és utólagos igazolása a magyar ellenzéki pártok évek hossza során át folytatott küzdelmeinek. Mert igen érdekes, hogy a midőn itt a magyar képviselőházban a magyar nemzet küzdött a rendes ujonczlétszám megszavazása ellen, azon a czimen, hogy még azt sem adja meg, a mig a katonai kérdések terén engedmények nem adatnak, akkor az osztrákok rettentően felháborodtak, lármáztak, illojalitással vádoltak bennünket, utaltak a koronának a katonai kérdésekben fennálló fejedelmi jogaira stb., s ime most az ő eljárásukat olyan oldalról is, a minő gr. Thun Ferencz, helyeslik, azaz megfenyegetik az uralkodót azzal, hogy esetleg ugyanazt teszik, a mi miatt bennünket ostoroztak, a mi miatt ezt a nemzetet odavitték, hogy egy Fabriczius vonulhatott be ebbe a terembe. Érdekes azonban az, hogy ugyanaz, a mi az osztrákok részéről ellenünk történik, ugyanaz a gondolatmenet vonul át elejétől végig, Maniu Gyula képviselő urnak beszédén. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Az egyik az, hogy ő azt mondja, hogy nem szabad belevinni a magyar nemzeti gondolatot a hadseregbe ; a másik az, hogy világpolitikai és világhatalmi problémákat állit elénk, a melyeket csak a magyar nemzet aspiráczióitól ment hadseregben lehet megoldani. Másrészt beleigyekszik vinni a nemzetiségi kérdést (Zaj. Halljuk! Halljuk!), a nemzeti viszálykodást — egész beszédében erre törekszik — a katonai kérdésekbe s még ebben is követi mestereinek példáját, nevezetesen disztingvál és azt mondja : megadom a hadseregnek, felajánlom., az általam oly nagyszerűen szeretett népnek filléreit, bőven, tetszés szerint, ha változatlanul megmarad osztráknak a hadsereg; mihelyt azonban a magyar nemzet követeléseinek teljesitése felé közelednek, akkor megtagadom a pénzt és az ujonczot. Hát én nem mondom (Zaj. Halljuk! Halljuk !) azokat az erős állításokat, a melyek itt elhangzottak ; nem mondom, hogy ez Bécsből meg van rendelve; nem mondom, hogy ezek megfizetett beszédek . . . Molnár Jenő : Még nincs kifizetve, csak ezután lesz kifizetve ! Gr. Batthyány Tivadar: ... nem t. ház, még ennél is csúnyább, mert ha meg lennének fizetve, ez ocsmány dolog lenne, de ha nem igy van, ha ezt spontán teszik, akkor t. uraim, az önök eljárása nem esik ilyen elbírálás alá, hanem azoknak a bűnöknek elbirálása alá, a melyeket egyszerűen a hazaárulással jelölünk. (Elénk helyeslés.) 12*