Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-436

510 436. országos ülés 1909 márczius 9-én, kedden. akkor az első többletet arra fogná felhasználni, hogy ezt a dolgot, mely elvi szempontból kétségtelenül kifogásolhatatlan, megvalósítsa. A miért bátor voltam felszólalni, az két pont hozzáillesztésének előterjesztése ehhez a 12. §-hoz. Az egyik vonatkozik az ipari vállalatoknak az 1907. évi III. t.-cz. alapján engedélyezett szubvenoziókra. A hazai iparnak nyújtandó kedvezményekről szóló törvény első fejezete első szakaszának a) pontja azt mondja, hogy az ipari vállalatok felmenthetők a gyári üzemmel járó egyenes állami adók, valamint az ezekkel járó pótadók és illetékek alól is. Mikor ezt a törvényt tárgyaltuk, én voltam bátor azt a módositó indítványt megtenni, hogy taxativ felsorolás helyett a jelenleg még fennálló egyenes adónemeknél, a mint az a törvényjavaslatban benne foglaltatott, egy általános és gyűjtő kifejezéssel nevezzük meg azt, hogy felmenthetők a gyári üzem után járó egyenes állami adók alól és már akkor voltam bátor hivatkozni arra, hogy ilyen általános megjelölés épen azért szükséges, mert a kormány az adóreformot előkésziti és az adóreform során olyan egyenes állami adók is keletkezni fognak, a melyek a mai jogállapot szerint még nem léteznek. Akkor ehhez az indokoláshoz és magához a módosításhoz is a kormány nevében a pénzügyminister ur kifejezett hozzájárulásával a kereskedelemügyi minister ur is hozzájárult. Ezzel tulaj donképen a kérdés el is dőlt. Mégis a szöveg klarifikálása végett, nehogy félreértés támadhasson abban a tekintetben, vájjon az ilyen felmentett iparvállalatok tartoznak-e fizetni jövedelmi adót vagy nem, volnék bátor proponálni mint uj bekezdést annak megállapítását, hogy a hazai ipar fejlesztése czéljából az 1899 : XLIX., valamint az 1907 : III. t.-cz. által adómenteseknek nyilvánított vállalati jövedelmek itt levonható tételt képeznek. Ez pro praeterito azoknak szempontjából, a kiknek a felmentés már tényleg megadatott az egyenes állami adók alól általánosságban véve, tulaj donképen egészen természetes ; mert hiszen azok az államtól nyertek egy Ígéretet általában az összes egyenes állami adók alól való felmentésre nézve. Pro futuro pedig a dolog ugy áll, hogy azt hiszem, midőn mi a költségvetési törvények megszavazásakor az állam erejéhez képest mindig nagy összegeket bocsátunk a kereskedelemügyi kormány rendelkezésére arra a nagy czélra, hogy előmozdítsa a hazai iparnak a fejlesztését, akkor nem volna helyes, nem volna méltányos és közgazdasági szempontból nem volna indokolható, hogy most egy már megadott teljes kedvezményt visszavegyünk. Mert ne méltóztassék elfelejteni azt, hogy ez a felmentés a mai jogállapot szerint jelenti a felmentést az általános jövedelmi pótadó alól is, tehát pro futuro kell, hogy jelentse a felmentést azon adó alól, a mely most az általános jövedelmi pótadó helyébe lép. Én tehát ezt a módosítást tisztán a szöveg felvilágosítása, illetőleg az 1907; III. t.-cz. most említett rendelkezésével való összhangba hozatala czéljából vagyok bátor proponálni. A másik, a mit proponálni bátor vagyok, belejátszik abba a kérdésbe, a melyet az adóreformról tartott általános vita során elmondott beszédemben fölvetettem, nevezetesen az értékpapirok adómentességének kérdésébe. Akkor voltam bátor kifejteni és minden argumentummal, a mely rendelkezésemre állott, támogatni azt az álláspontomat, hogy nézetem szerint azoknál a papíroknál, a melyek részére a törvényhozás a jövőre nézve is biztosította a teljes adómentességet, sem jogi, sem közgazdasági szempontból nem helyes, hogy azok most utólag jövedelemadó alá vétessenek. Azonban az igen t. pénzügyminister urnak az általános vita során e tárgyban tartott felszólalásából kivettem azt a reám nézve igen sajnálatos tényt, hogy a pénzügyminister ur nem osztozik ezen álláspontomban, hanem "hogy ő feltétlenül ragaszkodik ezen értékpapirok kamatjövedelmének jövedelemadó alá vételéhez. Nincs semmi szüksége és semmi értelme, sőt czélszerűsége sem annak, hogy tovább immoráljak ennél a kérdésnél, hogy tovább kifejtsem az én ellenargumentácziómat azért, mert egyfelől nem volna czélszerű ezt a kérdést a törvényhozásban tényleg szavazás tárgyává tenni, de másfelől azért, mert ugy érzem, hogy ha a pénzügyminister ur, a ki a mi kötvényelhelyezési viszonyainkat olyan jól ismeri ebben az országban, mint még nagyon kevesen ő kívüle, a kötvények elhelyezése szempontjából merte azt állítani, — a minthogy állította — hogy ez a mi kötvényeink elhelyezését megnehezíteni, megakadályozni nem fogja, ezzel szemben én ilyen tekintélyi érvre abszolúte nem hivatkozhatom, kénytelen vagyok tehát neki deferálni és az ország érdekében igazán csak azt kívánom, hogy ne nekem, hanem neki legyen igaza. Azonban mégis egy bizonyos kivételt, egy szűkebb körre szabott kivételt óhajtanék proponálni e tekintetben itt azokra a papirbirtokokra vonatkozólag, melyek nem az illetőknek önkéntes elhatározásából, hanem részben törvényes kötelezettségből tartatnak, részben pedig olyan közgazdasági szükségleteknek felelnek meg, melyek nem az illetőknek, kik az értékpapírokat tartják, hanem más kereső osztályoknak : földbirtokosoknak, kommunitásoknak nagy érdekét képezik, értem ez alatt azoknak a pénzintézeteknek ilyen papirkészleteit, a melyek zálogleveleket bocsátanak ki, mint a központi hitelszövetkezet a szövetkezeti kötvényeket, azonkívül a vármegyék, községek, törvényhatóságok hiteligényeinek kielégítésére szolgáló intézetek az u. n. kommunális kötvényeket. Mindezen intézeteket a fennálló törvények, nevezetesen a Magyar Földhitelintézetet és a többi záloglevélkibocsátó intézetet az 1889 : XXX. t.-cz., a kommunális kötvényeket kibocsátó intézetek az 1897 : XXXII. t.-cz., a központi hitelszövetkezetet az 1898 : XXIII, t.-cz. kötelezi arra, hogy