Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-435

498 Í35. országos ülés Í9Ö9 márczius 8-án, hStfori. ugy fogja fel ezt az adótörvényjavaslatot és emlékiratában ugy fejezi ki magát, hogy szükséges, hogy a munkaadók is mindent elkövessenek arra nézve, hogy a legkisebb exisztencziák, a munkások, a kisiparosok és kiskereskedők megélhetése a súlyos adóterhek által meg ne nehezíttessék, mert minél könnyebb a munkásoknak a kisembereknek a megélhetése, annál jobban erősödik és virul az országban az ipar. Hiszen ez kétségtelen, t. ház. Mindannyian ismerhetjük a kivándorlás nagy betegségét és a kivándorlásban nem kis része van annak, hogy a legszegényebb néposztálynak, a munkásoknak közterhei elviselhetetlenek. De ha a munkásnép azt látja, hogy legalább a közadók szempontjából az ő helyzete kedvezőbb, akkor ez egy ingerrel kevesebb lesz arra, hogy ezt az országot itthagyja és másutt keressen magának kenyeret és megélhetést. Ez a szempont vezette az országos iparegyesületet, a mely ennek a törvényjavaslatnak harmadik szakaszára vonatkozólag a következőket mondja (olvassa): »Nemcsak a munkások érdekében, de általában a kisebb adót fizetők érdekében szólalunk fel az egy háztartásban levők jövedelmének együttes megadóztatása ellen, a mi egyfelől azt jelenti, hogy a külön-külön létminimumként adómentes jövedelmek összevonásából egy adóköteles nagyobb jövedelem származik, másfelől pedig az, hogy a külön-külön kisebb adótételek helyett egy magasabb fokozatú adótétel lesz alkalmazandó. Mind a kettő nagy szocziális igazságtalanság, a mely ellenkezik a javaslatoknak helyes alapelveivel.« Egy közgazdasági tudós pedig ugyancsak a törvényjavaslat 3. §-ára nézve a következőket mondja — kérem a pénzügyminister urat, kegyeskedjék ezt meghallgatni — (olvassa) : »Adókönynyitést, 'arányos és egyenlő teherviselést igért ez az adó javaslat, de intézkedései ez Ígéretet meghazudtoló aránytalan és súlyosabb adóztatást statuálnak. Igaz, eltörli a családtagok fejadóját, és a II. osztályú középkori adót, azonban helyébe teszi a háztartás uj adóját, a mennyiben az egy háztartásban élő szülők, nagyszülők, gyermekek és unokák jövedelmeit egy jövedelemnek tekinti, és súlyosan megadóztatja. És kikre nehezedik leginkább ez a súlyos teher ? A szülőit, gyermekeit, rokonait eltartó szegény munkásemberekre. A háztartás adója, mint újonnan alkotott személyi adó, ép oly kegyetlen azokra nézve, a kik szegénységük és keresetük elégtelen volta miatt kénytelenek egy háztartásba zsúfolva nyomorogni, az egészség, a kényelem, a tisztaság, a zavartalan nyugalom kívánalmainak és parancsainak teljes figyelmen kivül hagyásával és elhanyagolásával*. Azt hiszem, hogy ez a két vélemény eleget beszél és eleget mond. A mennyiben a javaslatnak 3. §-a változatlanul megmaradna, ez nem jelentene egyebet, mint ujabb büntetését azoknak a szegény apáknak és anyáknak, a kiknek amúgy is elég baj, hogy kiskorú gyermekeiket kenyérkeresetre kell adniok. És eredményében be fog teljesülni Polónyi Géza képviselő ur felfogása, a ki azt bizonyitotta, hogy ezzel a rendelkezéssel meg fog lazulni a családi összetartozás és családi szeretet, mert a kereseti adó és jövedelmi adó oly súlyos, hogy ha a létminimum alul kiesik az a munkáscsalád, akkor sok olyan munkáscsalád fog akadni, a mely a kereseti adó és jövedelmi adó súlyos terhétől való menekülés czéljából háztartását feloszlatja vagy kenyérkereső kiskorú gyermekeit máshova küldi, nehogy a családfő jövedelméhez hozzászámittassék azoknak keresete. És Nagy Sándor t. képviselőtársam talán nem tudja, hogy milyen találó dolgot mondott akkor, a mikor hivatkozott Menger hires osztrák közgazdasági iróra, a ki az osztrák törvényjavaslatnak ilyen értelmű szakaszát azzal döntötte meg, hogy azt mondotta, hogy ez a szakasz privilégium az erkölcstelen konkubinátusokra és teher a házassági életközösségre nézve. Mindezeknél fogva arra kérem a pénzügyminister urat, hogy a törvényjavaslat 3. §-át legalább abban az értelemben változtassa meg, hogy a kiskorú gyermekek keresete nem számittatik a családfő jövedelméhez esnem vonatik a háztartási adó alá, (Helyeslés balfdól). De van ennek a 3. §-nak még egy rendelkezése. Ez a 3. §. azt mondja (olvassa) : »A családfő gazdaságában vagy iparüzletében alkalmazott, kiskorú (vérszerinti vagy fogadott) gyermekeknek és unokáknak ezen alkalmaztatásukból eredő keresete azonban mindenkor a családfő jövedelméhez számítandó.« A szakasz ezen rendelkezésével már foglalkoztam ; de nem mondtam el, hogy ugyancsak ennek a törvényjavaslatnak 14. pontja azt mondja, hogy a mit viszont a családfő ezen rokonoknak, fogadott vagy vér szerinti gyermekeinek ellenszolgáltatásként, bér, vagy ellenérték fejében munkáért ad, az nem számitható le a jövedelemadó alapjából. Ez ismét a legnagyobbfoku logikátlanság, kegyetlenség, és igazságtalanság. Egyrészt a családfő jövedelméhez hozzászámítják azt, a mit a kiskorú gyermek az apa saját gazdaságában értéket keres, tehát a kisiparosnál az esetben, ha a kisiparos gyermeke az ipari üzletben dolgozik, kiszámítják : mily értéket dolgozik egy évben és azt a családfő, az apa jövedelme adóalapjához hozzácsatolják ; viszont azt, a mit az apa a gyermeknek ellenértékül ad, azt már nem vonják le a jövedelemadó alapjából, a mikor arról van szó, hogy a jövedelem után rásózzák a jövedelmi adót. Ilyen inkonzekvenczia nem egy, de sok, van, a mint ki fogom mutatni, a jövedelemadóról szóló törvényjavaslatban. Hogy egyebet ne mondjak, joggal kérhetik, követelhetik Magyarország kis exisztencziái, hogy legalább ezt az inkonzekvencziáját, kegyetlenségét, lelketlenségét a javaslatnak küszöböljék ki. T. képviselőház ! A törvényjavaslatnak másik alapvető intézkedése a mivel oly nagyra van az indokolás, a pénzügyminister, oly nagyra vannak mindazok, a kik ezt dicsérik, az, hogy a jövedelmi adótörvény valósítja meg a progressziót, vagyis