Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-434

470 hWi. országos ülés 191)9 márczius 6-án, szombaton. ban, hanem egyszerűen a törvény alapján működ­nek. Ez az egyik. A másik szempont volna az, (Halljuk ! Hall­juk !) hogy az uzsora üldöztetnék e paragrafus által. (Zaj.) Engedelmet kérek, hogy röviden megemlítsem itt azt az indokot, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) hogy az uzsorát egészen máskép álla­pítja meg a törvény és ezért nem tartom helyes­nek, hogy a törvényhozás álláspontját inezidentali­ter ily paragrafus által megváltoztassuk és oly irányba tereljük a kérdést, a melyet jogilag indo­kolni nem lehet, (ügy van! balfelöl.) Ez az az indok, a mely miatt nem tartom helyesnek a szakaszt. Méltóztassék az uzsoratörvényt magát szigo­rítani, ehhez hozzájárulok. Méltóztassék a takarék­pénztári reformot napirendre tűzni, (Helyeslés.) ehhez is hozzájárulok. Ott vannak a szövetkezetek. (Halljuk! Halljuk!) Én magam proponáltam az uzsoraszövetkezetek ellen oly hatályos rendelkezé­seket, a melyek lehetetlenné tették volna a korona­szövetkezetek működését. Ha ily rendelkezésekről van szó, akkor nemcsak, hogy megszavazom, ellenkezőleg tovább megyek, magam javaslom ezeket. De a mikor ellentétbe akarunk helyez­kedni a megfontolt törvényhozási alappal, a mely az uzsoratörvényben le van fektetve, akkor enge­delmet kérek, ahhoz hozzájárulni nyugodt lelki­ismerettel nem tudok. De nem is hiszem, hogy ezzel czélt érnénk. Legfőként pedig (Halljuk! Halljuk!) attól félek, hogy épen a tisztességes intézetek fogják a paragrafus kárát érezni, mert a nem tisztességes intézetek és emberek fognak gondoskodni arról, hogy azokat folytonos zaklatásoknak tegyék ki és ezt egyáltalán kívánatosnak nem tekintem. (Zaj.) Látom, hogy a t. ház oly türelmetlen, (Halljuk ! Halljuk !) hogy e kérdést tovább szőni nem akarom, csak álláspontomat jeleztem annak bebizonyítására, hogy ez nem pártkérdés, hanem, hogy egészen saját külön meggyőződésünk szerint szavazzunk minden nyomás és pártérdek nélkül. (Élénk helyeslés. Taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Szava­zás előtt szó illeti az előadó urat. Simonyi-Semadam Sándor képviselő ur módosítását kivüle még kilen­czen irták alá, de a házszabályok 213. §-ának má­sodik bekezdése szerint a módosításoknál a zárszó joga nem illeti meg a képviselőt, ennélfogva Simonyi-Semadam Sándor képviselő urat nem illeti meg a zárszó joga. (Helyeslés.) Ezt nekem kötelességem kijelenteni. (Helyeslés.) Az előadó ur nem kívánván szólni, a tanács­kozást tehát befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a szavazás. Miután Holló Lajos képviselő ur olyan indít­ványt adott be, hogy a 21. §. hagyassák ki, első­sorban az eredeti szöveggel szembe fogom állí­tani Holló Lajos képviselő urnak kihagyási indít­ványát. (Felkiáltások: Helyre !) Ha a képviselőház az eredeti szöveget fogja elfogadni, akkor bekezdésenként fogom a különböző módosításokkal szemben a kérdést feltenni. Ha azonban a t. ház nem fogadja el a 21. §-t, akkor Holló Lajos képviselő urnak kihagyási indítványa fog határozaterőre emelkedni (Helyeslés.) és akkor a 21. §-ra vonatkozó összes módosításokat eleset­teknek fogom nyilvánítani. (Helyeslés.) Méltóz­tatnak beleegyezni, hogy a kérdést igy tegyem fel ? Kérdem tehát a t. házat: méltóztatik-e a 21. §-t a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, szemben Holló Lajos képviselő ur kihagyási indítványával, igen vagy nem ? (Igen I Nem!) Kérem azokat, a kik az eredeti szakaszt szavazzák meg, méltóztassanak felállani. (Meg­történik. Felkiáltások : Megszámlálni!) Kérem azokat, a kik nem fogadják el az eredeti szöveget, méltóztassanak felállani. (Felkiáltások : Többség! Kisebbség !) Számos képviselő kéri, hogy a szavazatok meg­számláltassanak, a mit különben is el kellene ren­delnem, mert, az igazat megvallva, a többséget kivenni nem tudom. Felkérem tehát Raisz Aladár, Szent-Királyi Zoltán és Vertán Endre jegyző urakat, szíveskedjenek a szavazatokat megszám­lálni. Kérem, méltóztassanak felállani azok, a kik az eredeti szöveget fogadják el. (Megtörténik. A jegyzők megszámlálják a felállott képviselőket.) Most méltóztassanak felállani azok, a kik az ere­deti szöveget nem fogadják el. (Megtörténik. A jegy­zők megszámlálják a felállott képviselőket. Nagy zaj. Felkiáltások jobbfelől: üjra kell szavazni ! Nem jó volt a szavazás ! Taps és felkiáltások balfelöl: Éljen Holló!) Hajdu Frigyes : Erőpróba az önálló bankhoz ! (Folytonos zaj.) Elnök : T. ház ! A jegyző urak jelentése sze­rint 66-an szavaztak az eredeti szöveg mellett, 71-en pedig ellene. (Éljenzés és taps a baloldalon. Zaj és felkiáltások jobbfelől: Éljen az uzsora ! Taps a jobboldalon.) Hencz Károly : Éljen a morál! (Nagy zaj. Hall­juk! Halljuk!) Elnök : Kimondom tehát a határozatot, hogy a képviselőház Holló Lajos képviselő urnak ki­hagyási indítványát fogadta el. (Éljenzés balfélől.) Minélfogva a 21. §. elesett, valamint elesnek a 21. §-hoz benyújtott összes módosítások is. Következik a 22. §. Vertán Endre j-egyző (olvassa a 22. §-t). Elnök ; Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 22. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem % (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 23. §. Vertán Endre jegyző (olvassa a 23. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 23. §-t változattanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 24. §.

Next

/
Oldalképek
Tartalom