Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-434

43b. országos ülés 1909 márczius 6-án, szombaton. 467 tételt, és ne alkalmazzunk általában akkor, ha nem halad meg a szedett kamat 8°/o-ot és pedig azért, mert ezek a kis intézetek, a melyekre ez a szakasz közvetlen alkalmazást nyerne, állandóbb jellegű kamatlábbal dolgoznak, hogysem kamatlábukat a változó bankkamatlábhoz rövid időközökben idomítani tudnák. Ennélfogva, ha olyan alacsony a kamatláb, hogy az 4% különbözettel együtt sem tenne ki 8°/

0-ot, én az általuk szedett kamatláb állandó jellegére való tekintettel a 8°/o-ot sem tartanám soknak. Engem magasabb indokok vezettek e paragrafus javaslatba hozatalánál. (Halljuk! Halljuk!) Nem a büntető határozat, nem az uzsorabüntetési szankczió volt a főezél, a mely szemeim előtt lebegett; én általában magasabb szempontból ítéltem meg pénzintézeteink helyzetét. Az a baj, a melyet itt emiitett az előbb Lányi Mór képviselő ur, hogy gombamódra keletkeznek kis intézetek, a melyek kis alaptőkével nagy haszonra dolgoznak és a melyek tulajdonképen nem közszükségletet akarnak kielégíteni, hanem azt a magánszükségletet, hogy egyeseknek jövedelmező foglalkozást nyújtsanak; ezt tartom pénzintézeteink egyik legnagyobb bajának. (Elénk helyeslés.) Ez ellen a mi kereskedelmi törvényünk alapján intézkedéseket nem lehet tenni, nem is tartanám czélszerűnek intézkedéseket tenni, mert elhibázott dolognak tartanám, ha a pénzintézetek keletkezését újra a konczesszionális rendszerre fektetnék. A gazdasági élet nagy hullámai ki fogják egyenlíteni ezt a dolgot, ki fogják egyenlíteni ezeket a bajokat is, hanem minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy ilyen apró intézetek, a melyek meglehetős visszaéléseket követnek el, fel ne burjánozzanak. De ha a segédeszközökben mindig válogatunk, ha egyiket a másik után toljuk ki, akkor legyünk tisztában, hogy soha végét vetni ennek a társadalmi bajnak nem fogjuk. A másik baj pénzintézeteikkel függ össze. Nem akarom a legnagyobb pénzintézeteket érinteni, sőt konstatálom e helyütt, hogy nagy intézeteink, igen sok olyan funkcziót ingyen teljesítenek klientélájuknak, a melyekért külföldi pénzintézetek mérsékelt dijat vesznek; de másrészt nem tagadható, hogy azok az elhelyezési intézetek, a melyek a kisebb pénzintézeteket alimentálják, óriási kamatkülönbözetekre dolgoznak. Hiszen kezemben voltak példák, a mikor a bankleszámitolási kamatlábon felül 3—4 °/o-ot szedtek ezek az elhelyező intézetek a vidéki pénzintézeteknek nyújtott kölcsön vagy a tőlük leszámítolt váltók fejében. Ez oly dolog, a melyet korlátozni kell és mindig e szakaszszal közvetve korlátozva is lesz, korlátozva lesz annál az intézetnél, a mely tényleg felhasználja a pénzt, de meggyőződésem az, hogy ez visszahatásában oda fog vezetni, hogy az elhelyező nagy pénzintézetek sem fognak ilyen nagy kamat-különbözetre dolgozni. Nem engedhetem tehát a tételt ugy odaállítani, mintha ez az intézkedés tisztán a kis pénzintézek ellen irányulna. Ez olyan közgazdasági intézkedés, a mely, — megengedem, — közvetlenül, az adó fizetésénél, a kis intézeteket sújtja, de visszahatásában azt eredményezi, hogy kisebb haszonra, kisebb különbözetre fognak dolgozni a hitelközvetitő nagy intézetek is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Igen sokan fejtegették, és Éber képviselő ur rám olvasta, hogy nem tudom, mik voltak a. nézeteim akkor, a mikor valamilyen felolvasást vagy előadást tartottam. Hát legyen meggyőződve a képviselő ur, hogy az én alapvető közgazdasági nézeteim nem változtak meg; azok érlelődhettek, kiegészitődhettek, de alapjukban nem változtak. Nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy a magyar közgazdasági életet altruisztikus alapon lehetne berendezni. Megvan ennek is a jogosultsága — és tért is kell engednünk részére — azon legutolsó közületeknél, a hol a hitelnyújtásnál nemcsak a hitelképességet, hanem az okszerű felhasználást is figyelembe kell venni. Ott propagáljuk az altruisztikus szempontot. Megengedem azt is, — hogy bár a nagy pénzintézeteket intimálnunk kell, hogy a külföldi pénzintézetek példájára kisebb haszonnal érjék be, kisebb különbözettel dolgozzanak a hitel továbbadásánál és közvetítésénél, amit e javaslat czéloz is: de-a nagy gazdasági életet általában altruisztikus alapokra fektetni nézetem szerint, lehetetlenség. Hasonlóképen igen régi tételek, a melyeket Polónyi Géza képviselő ur fejtegetett, hogy t. i. a kamatlábnak a nagysága önmagában véve még nem jele az uzsorának. Mindenki tudja, hogy az uzsora a szorult helyzetnek kihasználása, módnélküli nagy haszon szedése és én igen nagy kamatra adhatok kölcsönt, a mikor az az illetőre még jótétemény, mert ő azzal még nagyobb nyereséget hoz ki. De kérdem, hogy vájjon azok a pénzintézetek, a melyekre az a 15°,o fog alkalmaztatni, szintén jótéteményeket gyakorolnak-e, a mikor azokat a magas kamatokat szedik. (Mozgás. Derültség.) Ne a teóriák mezején lovagoljunk tehát, hanem maradjunk meg a gyakorlati téren. Nem jótéteményről van már szó ezeknél az intézeteknél, a melyekre ez az intézkedés alkalmazást nyerhet, hanem arról van szó, hogy azok a kis szükségletek kielégítésénél módnélküli nagy kamatokat, mellékjárulékokat _stb. ne szedjenek. (Ugy van! Ugy van! Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nem jövünk ellentétbe azokkal a nagy és alapvető gazdasági igazságokkal, hogy a kamat és az uzsora fogalma valami relatív dolog, a mi az adott viszonyokhoz képest bírálandó el, ha az életnek olyan alakulatait keressük ki, a melyekben biztosan tudjuk, hogy nem relatív kamatról, 1 hanem abszolút kihasználásról van szó. 5::!-